Bognár Ignác (Csepreg, 1810. március 18.Csepregi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve, 1810. év. – Budapest, 1883. november 1.)Budapest-Kálvin téri református egyházközség halotti anyakönyve 537/1883. zeneszerző, a Nemzeti Színház ének-karnagya, a Tudor Mária című opera és a Kis lak áll a nagy Duna mentében (Petőfi Sándor: Távolból) című dal szerzője. Bognár Vilma és Bognár Adél édesapja.
Élete Atyja, Bognár János jegyző és iskolamester volt, édesanyja Kőszegi Terézia. A gimnáziumot Kőszegen és Sopronban végezte. Ezután négy évig zongoratanító volt a Jankovich- és Semsei-családoknál. 1833-ban mint tenorista a bécsi udvari színháznak (Hoftheater) lett tagja, majd 1835-ben a coburg-gothai színházhoz szerződött mint első énekes. 1839-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződtették Nyáry Pál meghívására, egy év múlva a brünni és innsbrucki színházakhoz került. 1841 és 1847 között a kolozsvári színház operarendezőjeként működött, majd 1847-ben ismét visszaszerződtették a Nemzeti Színházhoz mint első tenoristát, de mivel hangja fogyatkozni kezdett, átvette a színművek karmesteri vezetését és az énektanítást. 1856. május havában énekiskolára kapott engedélyt. 1862-ben nyugdíjba ment. Kora egyik népszerű zeneszerzője volt. Kisebb operákat, dalműveket, illetve rövid, egyszerűbb dalokat komponált.
Emlékezete Szülőhelyén, Csepregen 1993. október 15-én helyezték el emléktábláját a Szent Miklós plébániával szemben, melynek tartalma: "Ezen a helyen állt Bognár Ignác 1810-1883 zeneszerző szülőháza."
Munkái 50 eredeti nép- és magyar dal. Pest, 1857. Szentegyházi karének. Gymnasiumok számára. Pest, 1860.
A Kovács Károly által szerkesztett Dalkoszorút (Pest, 1855.) hangjegyre tette. 1882-ben egy nagy Albumba összeírta dalait és önéletrajzzal ellátva az írói- és művészeti körnek ajándékozta.
Megírta a Tudor Mária című operát és a Fogadott leány című egyfelvonásos vígoperát; 32 népszínműhöz írt zenét; sok dalt (melyek szövegét is nagyrészt maga írta) és Petőfinek 36 költeményét zenésítette meg.
Jegyzetek
Források
(Tévesen Bogár Ignác címszó alatt)
Szabolcsi Bence–Tóth Aladár: Zenei lexikon. Zeneműkiadó Vállalat, 1965. I. kötet, 265. old.
Bognár Ignác emléktábla
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar karnagyok Kategória:Csepregiek Kategória:1810-ben született személyek Kategória:1883-ban elhunyt személyek