Asszíria központja a termékeny félhold északi részén, a Tigris folyam középső szakaszán terült el. Az Assur, később Ninive központú apró állam története során meghódította egész Mezopotámiát, Kis-Ázsia keleti részét és a Földközi-tenger keleti partvidékét. Az asszír újbirodalom korában Egyiptommal hadakozott, sőt el is foglalta azt. Közel másfél évezredes történelme a Közel-Kelet történetének fontos része.
Archaikus kor (vagy asszír archaikum) Az asszír királylista közlése szerint ők „sátorlakók”, azaz nomád sejkek voltak. A névlistán kívül nem sok egyéb információ áll rendelkezésre a korról. Néhány itt fellelhető név előfordul Ebla, Mári és más mezopotámia-környéki település feliratos anyagaiban. A korszak asszírjai (a névanyag alapján) sémi-hurri (szemita-hurrita) etnikumúak.
uralkodóuralkodottmegjegyzés Ikunum Tudija i. e. 2400 körül<small>vagy Dadujah Adamu Janki Szuhlamu Harharu Mandaru Imszu Harsu Didanu Hana Zuabu Nuabu Abazu Belu Azarah Uspia az Éhurszag-kurkurra építője
„Ősatyák”
I. Samsi-Adad ősei, valójában nem voltak Assur urai.
uralkodóuralkodottmegjegyzés ApiasalUspia fia. HaleApiasal fia. SamaniHale fia. HajaniSamani fia. Ilu-MerHajani fia. JakmesziIlu-Mer fia. JakmeniJakmeszi fia. Jazkur-iluJakmeni fia. Ila-kabkabi†1813 körül (középső kron.)vagy Ilu-Kapkapu, Jazkur-ilu fia, I. Samsi-Adad apja AminuIla-kabkabi fia. SzuliliAmini fia. Kikkija Akija I. Puzur-Assur kb. i. e. 20. század (~i. e. 1975) Salim-ahumvagy Zariku Ilu-súma i. e. 1890 körül (köz. kron.)Szumuabum kortársa I. Érisum i. e. 20. század (kb. i. e. 1939 – i. e. 1900)
Óasszír kor (i. e. 1906 – i. e. 1380) A hosszú kronológia szerint i. e. 2050–1595.
Az I. Samsi-Adad előtti hat név mellett az asszír királylistán az szerepel, hogy „uralkodási idejük nem ismert”. Valójában ők voltak Assur királyai, akik közül az utolsót, II. Erisumot az idegen, amorita I. Samsi-Adad döntötte meg.
A korszakban folyamatos és erősödő az amorita népelem jelenléte. Ezt a kort amorita asszírok korának is nevezik.
+ uralkodóuralkodott, i. e.(köz. kron.)rokonságmegjegyzés I. Érisum1906–1867 Ikúnum1850 körül ? I. Sarrukín1920–1881 II. Puzur-Assur1881–1830 Narám-Szín1830–1815Esnunna és Assur uralkodója. II. Érisum1815–1809 I. Samsi-Adad1813–1781 I. Ismé-Dagan1780–? Aszínum?Ismé-Dagan fia Puzur-Szín?a királylistán nem szereplő ensi Mut-Askur1741–?(vagy Aszinum?) I. Ismé-Dagan fia Rímú-…?(vagy Puzur-Szín?) Assur-dugul? Assur-apla-idi? Nászir-Szín? Szín-namir? Ibqi-Istár? Adad-szalulu? Adaszi?–1700 Bélu-báni1700–1691 Libaia1690–1674 I. Sarma-Adad1673–1662 Iptar-Szín1661–1650 Bazaia1649–1622 Lullaia1621–1618 Su-Ninua1615–1602Mitanni fennhatóságának kezdete (kb. 230 évig). II. Sarma-Adad1601–1599 III. Érisum1598–1586 II. Samsi-Adad1585–1580 III. Érisum (2x)1580–1567 II. Samsi-Adad (2x)1567–1561 II. Ismé-Dagan1561–1545 III. Samsi-Adad1545–1529 I. Assur-nirári1529–1503 III. Puzur-Assur1503–1479 I. Enlil-nászir1479–1466 Nur-ili1466–1454 Assur-saduni1454–? I. Assur-rabi? I. Assur-nádin-ahhé?–1420 II. Enlil-nászir1420–1414 II. Assur-nirári1414–1407 Assur-Bél-nisesu1407–1398 Assur-rím-nisesu1398 – 1390 II. Assur-nádin-ahhé1390–1380
Középasszír kor (köz. kron. i. e. 1380 – i. e. 912) Középasszír kor, etnikailag az amorita-hurrita asszírok kora.
Az évszámokat a királylista és az évkönyvek folyamatossága rögzíti.
+ uralkodóuralkodott (i. e.)rokonságmegjegyzés I. Eríba-Adad1380–1365Assur-bél-nisesu fia. I. Assur-uballit1365–1330I. Eríba-Adad fia. Enlil-nirári1329–1320I. Eríba-Adad fia. Árik-dén-ili1319–1308Enlil-nirári fia. I. Adad-nirári1307–1275Árik-dén-ili fia. I. Sulmánu-asarídu1274–1245I. Adad-nirári fia. I. Tukulti-Ninurta1244–1208 Assur-nádin-apli1207–1204 III. Assur-nirári1203–1198? Enlil-kudurri-uszur1197–1193 Ninurta-apal-Ékur1192–1180 I. Assur-dán1179–1134Ninurta-apal-Ékur fia. Ninurta-Tukulti-Assur1133I. Assur-dán fia Mutakkil-nuszku1133I. Assur-dán fia. I. Assur-rés-isi1133 – 1116Mutakkil-nuszku fia. I. Tukulti-apil-ésarra1115 – 1077I. Assur-rés-isi fia. Asarídu-apal-Ékur1076–1075I. Tukulti-apil-ésarra fia. Assur-Bél-kala1074–1057I. Tukulti-apil-ésarra fia. II. Eríba-Adad1056–1055Assur-Bél-kala fia. IV. Samsi-Adad1054–1051I. Tukulti-apil-ésarra fia. I. Assur-nászir-apli1050–1032IV. Samsi-Adad fia. II. Sulmánu-asarídu1031–1020I. Assur-nászir-apli fia. IV. Assur-nirári1019–1014II. Sulmánu-asarídu fia. II. Assur-rabi1013–973I. Assur-nászir-apli fia. II. Assur-rés-isi972–968II. Assur-rabi II. Tukulti-apil-ésarra967–936II. Assur-rés-isi fia. II. Assur-dán935–912II. Tukulti-apil-ésarra fia.
Újasszír Birodalom (i. e. 912 – i. e. 609) Az Asszír Újbirodalom korát sokszor csak II. Assur-nászír-apli uralkodásával (i. e. 884-től) kezdik, a középasszír kort pedig I. Tukulti-apil-ésarra uralkodásával lezárják. Az i. e. 1076–884 közötti intervallumot átmeneti időszakként, az arameus expanzió korszakaként tartják számon. Az arameus invázió a középasszír virágkort megtörte és visszaszorulást hozott, ezért indokolt ennek beiktatása.
A kronológiát az i. e. 763 június 15-i ninivei napfogyatkozás rögzíti, , ami III. Assur-dán uralkodásának idején Simannu (sziván) hónapban volt. Eszerint II. Sarrukín i. e. 721-ben lépett trónra.
+portréuralkodóuralkodottrokonságmegjegyzés II. Adad-nirári i. e. 911 – i. e. 891II. Assur-dán fia. II. Tukulti-Ninurta i. e. 890 – i. e. 884II. Adad-nirári fia.80px II. Assur-nászir-apli i. e. 883 – i. e. 859II. Tukulti-ninurta fia.80px III. Sulmánu-asarídu i. e. 858 – i. e. 824II. Assur-nászir-apli fia.80px V. Samsi-Adad i. e. 823 – i. e. 811III. Sulmánu-asarídu fia.Sammuramat i. e. 811 – i. e. 792V. Samsi-Adad felesége, III. Adad-nirári anyjarégens III. Adad-nirári i. e. 810 – i. e. 781V. Samsi-Adad fia. IV. Sulmánu-asarídu i. e. 780 – i. e. 772III. Adad-nirári fia. III. Assur-dán i. e. 772/771 – i. e. 754III. Adad-nirári fia.Meghódította a zsidók északi államát, Izraelt. V. Assur-nirári i. e. 753 – i. e. 746III. Adad-nirári fia.80px III. Tukulti-apil-ésarra i. e. 745 – i. e. 727III. Adad-nirári fia?80px V. Sulmánu-asarídu i. e. 726 – i. e. 722III. Tukulti-apil-ésarra fia.80px II. Sarrukín i. e. 721 – i. e. 705III. Tukulti-apil-ésarra fia.80px Szín-ahhé-eríba i. e. 704 – i. e. 681. januárII. Sarrukín fia.80px Assur-ah-iddína i. e. 680 – i. e. 669. decemberSzín-ahhé-eríba fia.80px Assur-bán-apli i. e. 668 – i. e. 627Assur-ah-iddina fia.szül. i. e. 685 körül Assur-etelli-iláni i. e. 629 – i. e. 627Assur-bán-apli fia.megh. i. e. 623 Szín-sum-lisir i. e. 627 Szín-sar-iskun i. e. 627 – i. e. 612Assur-bán-apli fia. (II.) Assur-uballit i. e. 611 – i. e. 609Sokszor nem számítják az uralkodók közé.
I. e. 612-ben Ninive, az Asszír Birodalom utolsó fővárosa elesett a médek és a Újbabiloni Birodalom elleni háborúban. Egyiptom támogatásával Harránból az ismeretlen származású II. Assur-uballit még megpróbálta az asszír hadsereg és adminisztráció maradékával fenntartani a birodalmat, de i. e. 609-re végleg elbukott.
Források
Komoróczy Géza: Asszírok: az identitás változásai (ÓKOR, 2006. V. évfolyam 1. szám)
Kategória:Mezopotámiai uralkodók listái