Apáthy Árpád (Segesvár, 1912. április 29. – Budapest, 1995. június 8.) hídépítő mérnök.

Élete Édesapja Apáthy Árpád ügyvéd, majd közjegyzőhelyettes volt. Édesanyja Sebesi Laura tanárnő fiatalon, 1915-ben meghalt. Az elemi iskolába Marosvásárhelyen járt. Édesapja 1921 után ügyvédi gyakorlatát nem folytathatta, mivel nem vállalta az akkor előírt „hűségeskü"-t. 1922-ben elhagyni kényszerült Erdélyt és Pécelen, majd Budapesten (Római fürdőn) telepedett le. Fia itt fejezte be a középiskolát; a III. kerületi Magyar Királyi Állami Árpád Reálgimnáziumban érettségizett 1930-ban. Gimnazistaként verseket és novellákat írt és angol nyelvből verseket fordított.

Kiváló matematika tanárai voltak Fáj Árpád és Frank Ferenc, a magyar nyelv és irodalom ismeretét Olgyai Bertalantól sajátította el, még hozzá kiválóan. A hatodik osztálytól az osztályfőnöke Handlos Gyula volt.

1935-ben mérnöki oklevelet szerzett. 1935-ben, Egerben az Államépítészeti Hivatalnál segédmérnök, majd királyi mérnök, főmérnök. 1949-ben az Egri Államépítészeti Hivatal vezetője lett. 1952-ben a KPM Hídosztályára került, 1955-től osztályvezető helyettes, az ő kezdeményezésére indult meg a kishidak korszerűsítése. 1962-73 között a Hídosztály vezetője.

1973-tól saját kérésére nyugdíjas élete végéig a szakmában maradt.

Minisztériumi vezető beosztása mellett szakirodalmi munkássága, a hídnyilvántartás korszerűsítése, a Hídszabályzat korszerűsítése terén végzett munkája is igen jelentős volt. Több nagy híd korszerűsítési munkájában műszaki ellenőrként is részt vett. Nevéhez fűződik többek között mintegy ezer kishíd korszerűsítése, és az országos elektronikus közúti hídnyilvántartás kidolgozása.

1995-ben Budapesten hunyt el.

Családja 1936. június 28-án Budapesten, a Terézvárosban házasságot kötött Ráber Ibolyával (1915–1986), Ráber Izidor ékszerész és Glaser Hermina lányával.

Négy gyermeke közül fia, Apáthy Endre (1945) követte a hídépítő szakmában.

Emlékezete 2007-ben hidász szakmai díjat neveztek el róla. Az Apáthy Árpád-díjat olyan kollégánknak adományozzuk, aki különösen sokat, kiemelkedőt tett a hidak ügyéért, illetve lebonyolítás során való tevékenysége, vagy oktatás, kutatás, közigazgatás, munkahelyi mérnöki tevékenység, műszaki ellenőrzés területén folytatott tevékenysége elismerést érdemlő.

Jegyzetek

Források dr. Tóth Ernő: Duna-hídjaink. Budapest 2009 dr. Tóth Ernő: Műszaki alkotók – Magyar Mérnökök – Apáthy Árpád (1912-1995) Apáthy Árpád-díj

Kategória:1912-ben született személyek Kategória:Magyar építőmérnökök Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Segesváriak Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium diákjai