A tanácsrendszer Magyarországon az 1950 és 1990 között működő helyi államhatalmi és államigazgatási szervek rendszere volt. A rendszert a Magyar Népköztársaság 1949. évi alkotmánya és az 1950. évi I. törvény honosította meg, a szovjet típusú államszervezeti modellhez igazodva. A tanácsok nem a mai értelemben vett, autonóm helyi önkormányzatok voltak, hanem az egységes államhatalom helyi szervei: választott testületként működtek ugyan, de a demokratikus centralizmus elve, a hierarchikus alárendeltség, a központi állami irányítás és a pártpolitikai vezetés keretei között.1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról, különösen 1–3., 10., 17., 20., 46–60. §.Mikó Zsuzsanna: Államszervezet és közigazgatás Magyarországon 1945-től napjainkig. Dialóg Campus, Budapest, 2018. 30–32.

A tanácsrendszer a korábbi helyi önkormányzati és területi szakigazgatási szervezetet váltotta fel. Működése során a tanácstestület, a végrehajtó bizottság, az állandó bizottságok és a szakigazgatási szervek együtt alkották a helyi állami igazgatás intézményrendszerét. A tanácsok egyszerre láttak el helyi közszolgáltatási, igazgatási, hatósági, terület- és településfejlesztési, gazdasági, kulturális, szociális és politikai-mobilizációs feladatokat.1954. évi X. törvény a tanácsokról, különösen 1–9., 31–39. §.1971. évi I. törvény a tanácsokról, különösen 1–12., 27–34., 41–69. §.

A rendszer 1990-ben, a rendszerváltás során szűnt meg. Helyét az 1990. évi LXV. törvénnyel létrehozott helyi önkormányzati rendszer vette át. A mai önkormányzati rendszer alapvető különbsége, hogy a helyi önkormányzatok a helyi közügyek intézésére és a helyi közhatalom gyakorlására alkotmányosan elismert autonómiával rendelkeznek, míg a tanácsok az egységes állami szervezetrendszer helyi egységeiként működtek.Cseh Gergely: Az önkormányzati feladatellátás változásai, innovatív elemei 1950-től napjainkig. JURA, 2020/2. 24–35.

Előzményei

A második világháború után Magyarországon formálisan még tovább működtek a polgári kori helyi önkormányzati intézmények, de a közigazgatási szervezetet a politikai hatalomátvétel és az államigazgatás átalakítása fokozatosan átformálta. Az 1945 utáni átmenetben fontos szerepet kaptak a nemzeti bizottságok, amelyek a helyi közigazgatás újjászervezésében, a politikai igazolásokban és a korábbi tisztviselői kar átalakításában is közreműködtek.Beszteri Béláné: A tanácsrendszer létrehozása, a tanácsok tevékenységének alakulása a szocializmus alapjai lerakásának időszakában. Vizsgálat Veszprém megyei modell alapján /1945–1962/. 1979. 1–49.

Az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság alkotmánya már a tanácsokat jelölte meg az államhatalom helyi szerveiként. Az alkotmány hatálybalépésekor azonban a tanácsok ténylegesen még nem működtek: jogi és szervezeti kialakításukra az 1950. évi I. törvénnyel került sor. A tanácsrendszer bevezetése összefüggött az államszervezet szovjet típusú átalakításával, a többpárti politikai verseny felszámolásával, a tervgazdasági irányítás kiépítésével és az államigazgatás központosításával.

A tanácsrendszer kialakításával párhuzamosan módosult az ország területi beosztása is. A megyék száma 1950-ben 19-re csökkent, a közigazgatásban pedig erősebb szerepet kaptak a járások és a tanácsok végrehajtó szervei. A korábbi helyi önkormányzatok és a hagyományos községi jegyzői intézmény helyét a tanácsi igazgatás szervei vették át.Lengyelné Bús Zita: Az államigazgatás helyi szerveinek vezetői a tanácsrendszer időszakában (1950–1990). Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, 2021. 36–53.

Jogi alapjai

A tanácsrendszer működésének legfontosabb jogforrásai az úgynevezett tanácstörvények voltak. Ezek közül háromnek volt meghatározó jelentősége:

az 1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról, amely létrehozta a tanácsrendszer alapstruktúráját; az 1954. évi X. törvény a tanácsokról, amely újraszabályozta a tanácsok, a végrehajtó bizottságok és a szakigazgatási szervek viszonyát; az 1971. évi I. törvény a tanácsokról, amely a tanácsokat már „népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervekként” határozta meg, de a rendszer továbbra is az államszervezet centralizált keretei között maradt.

Az 1950. évi I. törvény szerint a helyi tanácsok „a dolgozó nép egységes államhatalmát” képviselték, és a demokratikus centralizmus alapján egymásnak alá- és fölérendelt szervekként működtek. A törvény a tanácsok feladatai közé sorolta a tervszerűség biztosítását, a gazdasági, társadalmi és kulturális vezetést, valamint az államigazgatás helyi tennivalóinak ellátását.

Az 1954. évi X. törvény továbbra is az államhatalom helyi szerveiként határozta meg a tanácsokat, de részletesebben szabályozta a tanácstestület, a végrehajtó bizottság és a szakigazgatási szervek viszonyát. A törvény szövege már kifejezetten utalt a tanácsok államigazgatási szerveinek kettős alárendeltségére: ezek egyrészt a tanácsi szervezeten belüli helyi irányításnak, másrészt a felsőbb szakigazgatási szerveknek voltak alárendelve.

Az 1971. évi I. törvény a korábbi államhatalmi és tömegszervezeti megközelítés helyett erősebben hangsúlyozta a tanácsok népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási jellegét. A törvény a tanácsok feladataként jelölte meg a lakosság érdekeinek képviseletét, a jogszabályok végrehajtását, a településfejlesztést, a közszolgáltatások szervezését és a tanácsi intézmények, vállalatok fenntartását. Ez azonban nem jelentett a mai értelemben vett helyi autonómiát, mert a tanácsok gazdasági, személyzeti és döntési mozgástere továbbra is erősen függött a központi és megyei irányítástól.

Az 1980-as években a tanácsrendszert több ponton módosították. Az 1983. évi 26. törvényerejű rendelet a járási hivatalok megszüntetéséhez és egyes hatáskörök rendezéséhez kapcsolódott. Az 1985. évi IV. törvény a tanácsok önállóságát, döntési jogosultságát és gazdálkodási kereteit kívánta erősíteni, de a tanácsok ekkor sem váltak a politikai és államszervezeti értelemben autonóm önkormányzatokká.1985. évi IV. törvény a tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény módosításáról, különösen 1., 4., 5. és 7. §.Magyar Nemzeti Levéltár: A tanácsok működésének történeti áttekintése.

Szervezeti felépítése

A tanácsrendszer hierarchikus felépítésű volt. Az 1950. évi I. törvény alapján tanács működött a megyékben, járásokban, városokban, községekben és a nagyobb városok kerületeiben. Budapest fővárosi tanácsa a megyei tanáccsal esett egy tekintet alá.

Az 1954. évi X. törvény szerint tanács működött:

a fővárosban, a megyében és a megyei jogú városban; a járásban, a járási jogú városban és a városi vagy fővárosi kerületben; a községben.

Az 1971. évi I. törvény alapján a tanácsok területi rendszere módosult. Tanács működött a községben, a városban, a fővárosi kerületben, a fővárosban és a megyékben. A községekben községi, nagyközségi vagy városi jogú nagyközségi tanács, a városokban városi vagy megyei városi tanács működhetett. Több község közös községi tanácsot is alkothatott.

A tanács szervei a következők voltak:

a tanácstestület; a végrehajtó bizottság; az állandó és ideiglenes bizottságok; a szakigazgatási szervek; egyes időszakokban, illetve szinteken a járási hivatalok és más külön igazgatási szervek.

A tanácstestület elvileg a helyi államhatalom legfontosabb testületi szerve volt. Tagjait választották, ülésein rendeleteket és határozatokat hozhatott, elfogadhatta a helyi tervet és költségvetést, megválaszthatta a végrehajtó bizottság tagjait, valamint dönthetett egyes szervezeti és személyi kérdésekben. A gyakorlatban azonban a tanácstestület szerepét jelentősen korlátozta, hogy két ülés között a végrehajtó bizottság irányította a tanácsi munkát, a fontos személyi és politikai döntésekben pedig a pártszerveknek meghatározó befolyásuk volt.Antal Tamás: Nagy Imre szerepe a 70 éve elfogadott második tanácstörvény előkészítésében. In: Nagy Imre és kora. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2024. 21–30.

A végrehajtó bizottság

A végrehajtó bizottság, rövidítve vb, a tanács általános hatáskörű végrehajtó és rendelkező szerve volt. A tanács ülései között a vb készítette elő a tanács döntéseit, irányította a szakigazgatási szervezetet, gondoskodott a jogszabályok és a tanácsi határozatok végrehajtásáról, valamint felügyelte a tanácsi vállalatokat és intézményeket.

A végrehajtó bizottság tagjai közé tartozott a tanácselnök, a tanácselnök-helyettes, a tanács által választott további tagok és a végrehajtó bizottság titkára. A végrehajtó bizottság a tanácsnak tartozott beszámolással, de működését felsőbb tanácsi és államigazgatási szervek is irányították és ellenőrizték.

A vb szerepe a mindennapi igazgatásban gyakran erősebb volt, mint a teljes tanácstestületé. Ennek oka részben az volt, hogy a tanácstestület viszonylag ritkán ülésezett, részben pedig az, hogy az ügyek előkészítése, a személyi döntések, az apparátus irányítása és a felsőbb szervekkel való kapcsolattartás a végrehajtó bizottság köré szerveződött.

A vb-titkár és a szakigazgatási szervek

A végrehajtó bizottság titkára, közkeletű nevén a vb-titkár, a tanácsi igazgatás egyik kulcsszereplője volt. Feladatai közé tartozott a tanács és a vb üléseinek előkészítése, a tanácsrendeletek kihirdetésével kapcsolatos teendők ellátása, a vb működésének szervezése, a szakigazgatási szervek tevékenységének koordinálása és a szocialista törvényesség érvényesülésének ellenőrzése.

A vb-titkár funkciója részben a korábbi jegyzői szerepkör helyére lépett. A községi jegyzői tisztség a tanácsrendszer bevezetése előtt megszűnt, és a helyi államigazgatási feladatok jelentős részét a tanácsi apparátus, különösen a vb-titkár és a szakigazgatási szervek vették át. Az 1990-es önkormányzati rendszerrel a vb-titkári tisztség megszűnt, a jegyzői tisztség pedig újra megjelent a helyi közigazgatásban.

A szakigazgatási szervek a tanácsi hatáskörbe tartozó igazgatási és hatósági feladatokat látták el. Ilyen szervek működhettek például igazgatási, pénzügyi, művelődési, egészségügyi, mezőgazdasági, építési, közlekedési, kereskedelmi, munkaügyi vagy kommunális ügyekben. A szakigazgatási szervek helyzete a korszak során változott: egyes időszakokban kettős alárendeltségben működtek, máskor erősebben a végrehajtó bizottság irányítása alá kerültek.

Választások és politikai irányítás

A tanácsok tagjait választások útján jelölték ki, de a választások nem a mai többpárti, versengő helyi választásoknak feleltek meg. Az 1950-es években a jelölés és a tanácsi vezetők kiválasztása szorosan kapcsolódott a Magyar Dolgozók Pártja, majd 1956 után a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai irányításához.

Az első tanácsválasztásokat 1950. október 22-én tartották. Az 1950. évi I. törvény átmeneti rendelkezései szerint a választások megtartásáig a tanácsok tagjait – a községi tanácsok kivételével – ideiglenesen a Magyar Függetlenségi Népfront megfelelő szervei küldték be.Beszteri Béláné: A tanácsrendszer létrehozása és a tanácsok kezdeti tevékenysége Veszprém megyében /1950–1954/. Doktori disszertáció, 1979. 49–80.

Az 1954-es tanácsválasztások előkészítésekor a Hazafias Népfront jelölési szerepe vált meghatározóvá. A korabeli politikai döntések alapján a tanácsi jelöltek kiválasztása nem pusztán választópolgári kezdeményezésként, hanem előzetes pártpolitikai és népfrontos szűrés után történt. A tanácsok összetételének kialakításánál politikai, társadalmi és osztályszempontokat is figyelembe vettek.

A tanácsrendszer politikai irányításának jogi és tényleges szintje elvált egymástól. A jogszabályok a tanácsokat választott testületekként és állami szervekként írták le, a gyakorlatban azonban a helyi pártszervek döntő szerepet játszottak a tanácselnökök, vb-titkárok, osztályvezetők és más vezetők kiválasztásában. A tanácsok tehát nem voltak politikailag autonóm helyi testületek.

Feladat- és hatáskörök