Aberdeen (kiejtése: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Grays Harbor megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 16 896 lakosa van.
Történet A település nevét a skóciai Aberdeenről elnevezett konzervgyárról kapta. Az 1884-ben Samuel Benn által alapított Aberdeen 1890. május 12-én kapott városi rangot.
A város első fafeldolgozóját 1894-ben nyitotta meg A. J. West. A Northern Pacific Railroad nyugati végállomásáért Aberdeen, Hoquiam és Cosmopolis versengett, azonban a vonal végül Ocostáig épült meg. Aberdeen és Hoquiam között mellékvágány épült, amelyet 1895-ben kötöttek össze a fővonallal.
A helységet 1900-ban a szalonok, bordélyok és kaszinók magas száma miatt „a nyugati part poklaként”, a magas gyilkossági ráta miatt pedig „az eltűntek kikötőjeként” is ismerték. Billy „Ghoul” Gohl állítólag 140 személyt gyilkolt meg, azonban csak két esetért tudták elítélni.
A gazdasági válság során a város 37 fafeldolgozójából 28 megszűnt. A faipar kezdetben nagy jelentőségű volt, azonban az 1970-es évekre a kitermelhető faanyag elfogyott, az üzemek többsége pedig az 1970-es és 1980-as években bezárt.
Az aberdeeni kikötőben állomásozik a Lady Washington, amely Robert Gray felfedező hajójának másolata.
Éghajlat A város éghajlata óceáni (a Köppen-skála szerint Cfb).
Népesség
Gazdaság A Grays Harbor Közösségi Kórház több mint hatszáz főnek ad munkát. Az aberdeeni kikötőből Kína felé exportálnak gépjárműveket.
2005. december 19-én a Weyerhaeuser bejelentette, hogy bezárja aberdeeni fűrészüzemét és cosmopolisi cellulózgyárát. A létesítmények megszűnésével legalább 342-en vesztették el munkahelyüket. 2009 januárjában a vállalat két további gyárat zárt be, így további 221 munkahely szűnt meg. A tervezett leépítésekről az alkalmazottak csak a sajtóból értesültek.
A térség legnagyobb foglalkoztatói a Westport Shipyard, a Sierra Pacific Industries, a The Simpson Door Company, a Hoquiam Plywood, a Pasha Automotive, a Willis Enterprises, az Ocean Gold Companies, a Vaughn Company és a Stafford Creek Javítóintézet. További jelentősebb cégek az Ocean Spray, a Walmart, a Sidhu & Sons Nursery USA, Inc., az Overstock.com és a Washington Crab Producers.
2007-ben az Imperium Renewables negyvenmillió dollárt fektetett egy leendő biodízelgyár megépítésébe. A 2015-től a Renewable Energy Group által üzemeltetett létesítmény évente 3,8 millió hektoliter üzemanyagot képes előállítani.
2010 szeptemberében a Weyerhaeuser cosmopolisi gyárának új tulajdonosa lett; a Cosmo Specialty Fibers, Inc. 2011. május 1-jén indította el a cellulóztermelést.
Oktatás és kultúra Az Aberdeeni Tankerület két középiskolát (Aberdeen (korábban J. M. Weatherwax) High School és az alternatív Harbor High School) és több általános iskolát tart fenn, emellett a településen található a Saint Mary School katolikus iskola.
2002-ben az Aberdeen High School Weatherwax épülete gyújtogatás miatt leégett; az újjáépített létesítményt 2007. augusztus 25-én adták át.
A város déli részén fekvő Grays Harbor Főiskolán megszerezhető végzettséggel egyetemen lehet továbbtanulni.
A Timberland Regional Library részeként működő, 1966-ban megnyílt közkönyvtár a megye legnagyobb ilyen létesítménye. Az 1906 óta üzemelő Carnegie könyvtár helyett nyílt létesítményt 2006-ban újították fel.
A városi múzeum az 1922-ben épült fegyverraktárban működött; az épület 2018 júniusában leégett.
Nevezetes személyek
Billy Gohl, sorozatgyilkos Calvin Fixx, író Carrie Goldberg, ügyvéd és író Chris Freeman, a Pansy Division basszusgitárosa Craig Raymond, kosárlabdajátékos Dale Crover, a Melvins dobosa Daniel Bryan, pankrátor Douglas Osheroff, az 1996-os fizikai Nobel-díj nyertese Ed Murray, Seattle egykori polgármestere Elton Bennett, szitanyomással foglalkozó művész Hank Woon, író Jeff Burlingame, író és újságíró John Workman, író Krist Novoselic, a Nirvana basszusgitárosa Kurdt Vanderhoof, gitáros Kurt Cobain, a Nirvana frontembere Lee Friedlander, író és fotós Leroy Virgil, zenész Mark Bruener, amerikaifutball-játékos Matt Lukin, a Melvins basszusgitárosa Patrick Simmons,, a The Doobie Brothers alapító tagja Peter Norton, programozó Robert Cantwell, regényíró Robert Motherwell, festő Trisha Brown, koreográfus Victor Grinich, a Szilícium-völgy egyik alapítója Walt Morey, író Wesley C. Uhlman, Seattle egykori polgármestere Yukon Eric, pankrátor
Testvérvárosok A település testvérvárosai: Hakui, Japán Kanazava, Japán
Jegyzetek
Fordítás
Források
Irodalom
További információk
Hivatalos honlap Curlie
Kategória:Grays Harbor megye települései