Adnan Kovačević (Kotor Varoš, 1993. szeptember 9. –) bosnyák válogatott labdarúgó, a Miedź Legnica hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutása elején az NK Vlašić és az NK Travnik utánpótlás akadémiáján nevelkedett. Utóbbi csapat színeiben mutatkozott be a felnőttek között 2011. május 19-én a Borac Banja Luka elleni bajnoki találkozón, tizenhét évesen. Első gólját május 28-án, az FK Olimpik ellen szerezte.
2013 júliusában az FK Sarajevo játékosa lett. 2016. július 13-án elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, aminek következtében hét hónapos kihagyás várt rá. Összességében 59 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett a klub színeiben, bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a klub játékosaként.
2017. július 12-én a lengyel élvonalban szereplő Korona Kielce igazolta le. Öt nappal később, a Zagłębie Lubin elleni bajnokin mutatkozott be új csapatában, első gólját pedig 2018. december 8-án szerezte a Korona mezében. A 2017-2018-as szezonban 29 bajnokin lépett pályára, a következő szezon előtt azonban újabb hosszabb kihagyás várt rá, miután Achille-ín-sérülést szenvedett a csapat edzőtáborában. A 2019–2020-as idényben 34 alkalommal lépett pályára a lengyel bajnokságban és öt alkalommal volt eredményes. 2020. július 27-én a magyar bajnok Ferencváros szerződtette. 2023. június 21-én a lengyel Raków Częstochowa jelentette be, hogy július 1-től 2025. június 30-ig szerződtette.
A válogatottban 2019 augusztusában, a 2020-as Európa-bajnokság selejtezői során kapott először meghívót a bosnyák felnőtt válogatottba. Október 12-én, Finnország ellen lépett pályára először a nemzeti csapatban.
Statisztika Klubcsapatokban 2023. május 1-jén frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólTravnik2010–11Premier League31––312011–1217010–1802012–1326110–271Összesen46220–482Sarajevo2013–14Premier League17160–2312014–1512030502002015–1621240002522016–179041–131Összesen59317150814Korona Kielce2017–18Ekstraklasa29060–3502018–1931200–3122019–2034500–345Összesen94760–1007Ferencváros2020–21NB I6000501102021–2220030602902022–232000080280Összesen46030190680Raków Częstochowa2023–24Ekstraklasa0000–00Összesen00000000Karrier összes2451228124029713
A bosnyák válogatottban Bosznia-HercegovinaÉvMérk.Gólok201930202010202140202230Összesen110
Mérkőzései a bosnyák válogatottban Az eredmények a bosnyák válogatott szemszögéből értendők.
#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2019. október 12. Finnország 4 – 1Eb-selejtező2.2019. október 15. Görögország 1 – 2Eb-selejtező3.2019. november 15. Olaszország 0 – 3Eb-selejtező4.2020. november 12. Irán 0 – 2barátságos mérkőzés5.2021. szeptember 4. Kuvait 1 – 0barátságos mérkőzés6.2021. október 9. Kazahsztán 2 – 0Vb-selejtező7.2021. október 12. Ukrajna 1 – 1Vb-selejtező8.2021. november 16. Ukrajna 0 – 2Vb-selejtező9.2022. március 25. Grúzia 0 – 1barátságos mérkőzés10.2022. június 14. Finnország 3 – 2Nemzetek Ligája11.2022. szeptember 26. Románia 1 – 4Nemzetek Ligája
Sikerei, díjai FK Sarajevo 16px Bosznia-hercegovinai bajnok (1): 2014–15 16px Bosznia-hercegovinai kupa (1): 2013–14 Ferencvárosi TC 16px Magyar bajnok (3): 2020–21, 2021–22, 2022–23 16px Magyar kupagyőztes (1): 2022
Jegyzetek
Források
Kategória:Bosnyák labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:A Travnik labdarúgói Kategória:Az FK Sarajevo labdarúgói Kategória:A Korona Kielce labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Raków Częstochowa labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Magyarországon játszó külföldi labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Miedź Legnica labdarúgói