Az Acta Pintériana a Ferences Kutató Tanárok Tudományos Körének folyóirata. Ez a szervezet a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában működő intézmények tudományosan kvalifikált szakembereit fogja össze és a Ferences Alapítvány égisze alatt működik. A lap Pintér Ernő ferences szerzetesről (1942-2002), a szentendrei Ferences Gimnázium hajdani tanáráról, a nemzetközi hírű malakológus kutatóról kapta a nevét.

A folyóirat elsődleges célja, hogy bemutassa a tudományos kör tagjainak új kutatási eredményeit a szakmai közönség számára. Ezen felül szívesen közli minden olyan szerző cikkét, aki valamilyen módon (személyében vagy kutatási témájában) a ferencességhez vagy a ferences intézményekhez kapcsolódik. A lap bölcsészettudományi, természettudományi, filozófiai és teológiai tárgyú írásokat egyaránt bemutat, de különös hangsúlyt fektet az interdiszciplináris párbeszéd jegyében született tanulmányok közlésére.

Az Acta Pintériana elektronikus formában, évente egyszer jelenik meg. A lapban közölt írások a folyóirat weboldaláról szabadon letölthetők. A korábbi kötetek megtalálhatók a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Repozitóriumában.

Források

Az Acta Pintériana a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány honlapján

További információk

Az Acta Pintériana honlapja és tematikus archívuma Bobay Orsolya: Az Acta Pintériana folyóirat. Beszélgetés Ágoston testvérrel , in Pasaréti Körkép, 2018. 2. sz., p. 45-47. Az Acta Pintériana a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Repozitóriumában

Kategória:Magyarországi társadalomtudományi folyóiratok Kategória:Ferencesek Kategória:Katolikus média