Patrick Farkas (Felsőőr, 1992. szeptember 9. –) osztrák labdarúgó, az SV Oberwart hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását kilencévesen kezdte az ASK Oberdorfban. Az ASK Oberdorf és a Burgenlandi labdarúgó Akadémia tagja is volt utánpótláskorú játékosként, a felnőttek között pedig az Oberdorfban mutatkozott be 2008. május 4-én.ASK STEFRI Oberdorf : UFC Mogersdorf - 3:0 (1:0), 2010. február 14. Az akkor a regionális bajnokságban szereplő együttesben az utolsó két fordulóban kapott játéklehetőséget.ASV Großmürbisch : ASK STEFRI Oberdorf - 2:2 (2:2, 2010. február 14.

2008-tól volt a nagymartoni SV Mattersburg játékosa, ahol előbb a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatban, majd a következő évtől az élvonalbeli együttesben számítottak a játékára. Az osztrák Bundesligában 2010. február 13-án mutatkozott be. Hét évet töltött a klub kötelékében, ezalatt 238 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A 2017–2018-as szezont megelőzően a Red Bull Salzburg szerződtette.

Első idényében tizenhat alkalommal kapott játéklehetőséget a bajnokságban, amelynek végén bajnoki címet ünnepelhetett csapatával. Keresztszalag-szakadása miatt a következő szezon nagy részét ki kellett hagynia, 2019. május 1-jén, az Osztrák Kupa döntőjében azonban már pályára lépett és ő szerezte csapata egyik találatát a 2–0-ra megnyert találkozón. Érdekesség, hogy a második félidőben kiállították, azonban a Salzburg így is megőrizte előnyét és mindkét hazai sorozatban az élen végzett.

A 2019–20-as szezonban bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is, miután 2019. szeptember 19-én csereként lépett pályára a belga Genk ellen 6–2-re megnyert csoportmérkőzésen.

Október 21-én, a Napoli elleni mérkőzés előtti nap strokeot kapott, amiről egy decemberi interjúban nyilatkozott először, miután két hónapig beszélni sem tudott. December végén kezdte újra az edzéseket, majd 2020-tól ismét csapata rendelkezésére állt.

2021 nyarán a svájci Luzern csapatához írt alá 2023 júniusáig.Patrick Farkas wechselt von RB Salzburg zum FC Luzern 2022 januárjában a TSV Hartberg szerződtette. 2023. július 10-én visszatért az SV Oberwart csapatához.Patrick Farkas wechselt zum SV Oberwart

Sikerei, díjai Red Bull Salzburg Osztrák bajnok: 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2020–21 Osztrák Kupa-győztes: 2018–19, 2019–20, 2020–21

Jegyzetek

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Osztrák labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az SV Mattersburg labdarúgói Kategória:Az FC Red Bull Salzburg labdarúgói Kategória:A Luzern labdarúgói Kategória:A TSV Hartberg labdarúgói Kategória:Az Osztrák Bundesliga labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Élő személyek