Stephen Blair Hedges (S. Blair Hedges) a philadelphiai Temple University professzora és Biodiverzitás Központjának igazgatója. Az egyetemen az élőlények leszármazási ágait kutatja, továbbá természetvédelemmel foglalkozik.

Pályafutása

BSc diplomáját a George Mason Universityn, mesterdiplomáját (MSc) és Ph.D-jét zoológiából a Marylandi Egyetemen szerezte. Mielőtt 2014-ben a Temple Universityhez került a Pennsylvaniai Állami Egyetem (Penn State) professzora volt. Alapító tagja a NASA Asztrobiológiai Központjának. Több mint 296 szakmailag elbírált tanulmányt írt, köztük 10 könyvet és monográfiát. 2009-ben az American Association for the Advancement of Science (AAAS) tagjává választották a biológiai evolúció és a Föld története közötti kapcsolatok feltárásáért, 2011-ben a Penn State tudományos díját kapta meg az élet- és egészségtudományok területén folytatott kiemelkedő teljesítményéért.

Kutatásai

Hedges az élet fájának fő csoportjai közötti kapcsolatokat és időbeli viszonyokat vizsgálta genomikai adatok alapján. Ez a kutatása számos új felfedezéshez vezetett, például a méhlepényes emlősök és a mai madarak rendjeinek korai eredetére vonatkozó adatokhoz, arra vonatkozó becslésekhez, hogy a prokarióták és az eukarióták mikor hódították meg a szárazföldet, és ennek az eseménynek bolygónkra vonatkozó hatását, továbbá a hüllők és rovarevő emlősök filogenetikus kapcsolatrendszerére. Ő alkotta meg az „időfa” (timetree) kifejezést a filogenetikai leszármazási fa időskálán történő bemutatására, társalapítója a TimeTree adatbázisnak, mely az élet fájának időskáláját vizsgálja, és társszerzője a Timetree of Life című könyvnek. Hedges és munkatársai 2015-ben egy spirális alakú életfát alkottak, mely 50 000 faj időbeli kapcsolatát szemlélteti, és felfedezték, hogy mind a diverzifikáció mind a fajképződés (speciáció) időben és csoportok között is viszonylag állandó.

Hedges egy terepi programot is vezetett a Karib-térségben, ahol genetikai adatok alapján a kétéltűek és hüllők biogeográfiáját vizsgálta, és CaribHerp néven létrehozta ezeknek a fajoknak az információs adatbázisát. Munkája során számos új fajt fedezett fel, 129 kétéltű-, hüllő- és lepkefajt nevezett el. A legkisebb hüllők és kétéltűek közül hármat írt le, az Eleutherodactylus iberia békafajt, a Sphaerodactylus ariasae gekkófajt és a Tetracheilostoma carlae kígyófajt.https://www.nytimes.com/1996/12/03/science/under-cuban-ferns-a-very-small-frog.html Kutató munkájáról 11 cikk jelent meg a New York Timesban.http://www.hedgeslab.org/pubs_nytnews.php?pubs=nytnews

Tiszteletére nevezték el az Eleutherodactylus blairhedgesi békafajt.

Természetvédelem

Haitin végzett munkájuk során Hedges és munkatársai meghatározták a biológiai sokféleség szempontjából értékes helyeket, ez a munka három nemzeti park megalapításához vezetett. Kezdeményezője volt egy fogságban történő tenyésztési programnak, melyben a Philadelphiai Állatkert tíz veszélyeztetett békafaj megmentésén dolgozott. A haiti Philippe Bayarddal együtt alapították a Haiti National Trust környezetvédelmi civil szervezetet.

Az általa leírt fajok

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Amerikai zoológusok Kategória:A 20. században született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Amerikai herpetológusok