A Szoba kilátással [eredeti angol címén A Room with a View] E. M. Forster angol író 1908-ban megjelent regénye. Magyarul 2002-ben a Lazi Könyvkiadónál Kádár Melinda, 2012-ben pedig a Cartaphilus Könyvkiadónál Borbás Mária fordításában jelent meg.
A regény egy fiatal nőről szól, az angliai Edward-korszakban Olaszországban és Angliában játszódó történet egyszerre romantikus és humoros kritika az angol társadalomról a 20. század elején.
Cselekmény
Első rész
Méztemplom Lúcia kisasszony [Miss Lucy Honeychurch] és kísérője, a végletekig skrupulózus, szintén hajadon unokatestvér Bartlett Sára kisasszony [Miss Charlotte Bartlett] Olaszországban utazgat az 1900-as évek elején. Firenzében a Bertolini panzióban szállnak meg, ahol foglaláskor az Arno folyóra néző szobákat ígértek nekik. Csalódottan tapasztalják, hogy szobájuk e helyett a sivár belső udvarra néz. Emerson úr – aki szintén ott lakik – „rosszkedvű vitájukat” hallva beavatkozik, és önként felajánlja, hogy cseréljenek szobát. Neki és fiának, Györgynek is az Arno folyóra néző szobája van, és érvként hozza fel, hogy „a nők szeretik a kilátást, a férfiak nem”. Sára elutasítja az ajánlatot, részben azért, mert taszítja Emersonék szokatlan viselkedése, részben pedig azért, mert attól tart, hogy az „illetlen kötelezettséget” róna rájuk. Beebe úr – aki anglikán pap és ugyancsak a szálló lakója – azonban rábeszéli Sárát, hogy fogadja el az ajánlatot. Sára szerint Emersonék szocialisták.
Lúcia másnapra „hosszú reggelt” tervez eltölteni a Szent Kereszt [Santa Croce] bazilikában Bőkezű Eleonóra kisasszony [Miss Eleanor Lavish] társaságában, aki regényírással foglalkozik és kalandos utazást ígér neki. Eleonóra elveszi Lúciától a Baedeker-útikönyvet, kijelentve, hogy az „igazi Olaszországot” mutatja meg neki. A Szent Kereszt felé tartó útjukon a két nő rossz irányba fordul és eltéved. Órákig kóborolnak különféle utcákon és tereken, míg végül eljutnak a templom előtti térre. Eleonóra (aki még mindig magánál tartja Lúcia útikönyvét) elszakad a fiatalabb nőtől, hogy megkeresse régi ismerősét.
Lucia a templomban összefut Emersonékkal. Bár a többi látogató Emerson úr viselkedését kissé faragatlannak találja, Lúcia ráébred, hogy mindkettejüket kedveli. Az Urak terén [piazza della Signoria] sétálgatva Lúcia és György egymástól függetlenül gyilkosság szemtanúja lesz. A borzalmas látványtól Lúcia elájul, György siet a segítségére. Miután magához tér, Lúcia megkéri, hogy szedje össze a gyilkosság helyszíne közelében elejtett fényképeit. György meg is találja azokat, de mivel vérrel szennyezettek, behajítja az Arnoba. Lúcia konstatálja, hogy György mennyire gyerekes. Mialatt visszaérnek a panzióba, bensőséges beszélgetésbe merülnek.
Lúcia Györggyel kapcsolatos érzései zavarosak, ezért – ahelyett, hogy ezt megbeszélné vele – úgy dönt, hogy elkerüli. Döntésében szerepet játszik az is, hogy megnyugtassa Sárát, aki óvatosabbá válik az excentrikus Emerson családdal szemben, miután elkapja az egyházfi Lelkes úr szavait, miszerint Emerson úr „Isten szeme láttára meggyilkolta a feleségét”.
A hét folyamán Beebe úr, Lelkes úr, az Emerson család, Bőkezű kisasszony, Sára és Lúcia egynapos kirándulásra indulnak a Firenzétől 6-8 km-re észak-keletre a szomszédos festői völgyben fekvő Fiesoléba. Két kocsin utaznak, olasz kocsisokkal. Az egyik kocsisnak megengedik, hogy maga mellé vegyen a bakra egy csinos lányt, akiről azt állítja, hogy a húga. Amikor azonban meg is csókolja a lányt, Lelkes úr azonnal elzavarja. A másik kocsiban Emerson úr hangos megjegyzést tesz, hogy két szerelmes ember elválasztása inkább vereség, mint győzelem.
Lúcia a dűlőn magára hagyja Bőkezű kisasszonyt és Sárát a pletykálkodásukkal, és nekiindul Beebe urat megkeresni. Lúcia gyenge olaszát félreértve a kocsis oda kíséri, ahol György a kilátást csodálja. Lúcia – még az ibolyákkal teli mezőn is feltűnő – szépsége elvarázsolja Györgyöt, és kérdés nélkül karjaiba veszi, majd megcsókolja őt. A megdöbbent és felháborodott Sára zavarja meg őket, aki nem is miattuk, hanem inkább saját kudarca miatt – hogy nem tudta „megvédeni” a lányt – van felkavarva. Lúcia megígéri Sárának, hogy nem mond semmit az anyjának György „sértéséről”. A két nő másnap Rómába indul, még mielőtt Lúcia Györgytől elbúcsúzhatna.
Második rész
A narratív időn kívül Lúcia Rómában, Éber Cecil [Cecil Vyse] társaságában tölti az idejét, akit Angliában ismert meg. Olaszországban Cecil kétszer is megkéri Lúcia kezét, de a lány mindkétszer kikosarazza. A regény második részének elején Lúcia visszatér Angliába, a családi birtokra, a Surrey-beli Szelessarokba [Windy Corner]. Cecil itt ismét megkéri a kezét, és kitartását ezúttal siker koronázza, mert a lány igent mond. Cecil kifinomult londoni esztéta, akit rangja és társadalmi osztálya annak ellenére kívánatos partivá tesz, hogy megveti a vidéki társaságot, meglehetősen komikus figura, sznob és nagyképű.
Beebe úr hírül adja, hogy Emersonék bérbe vettek egy közeli villát. Emersonék Ceciltől tudták meg, hogy a villa kiadó, amikor véletlenül találkoztak Londonban. Cecil beszélte rá őket, hogy költözzenek a faluba, hogy így álljon bosszút Otway Imre lovagon [Sir Henry Otway], a villa tulajdonosán, akit Cecil (aki magát nagyon demokratikusnak ismeri) sznobnak tart. A fejlemények miatt Lúcia megharagszik Cecilre, ugyanis ő már előzetesen megegyezett az idős Alan kisasszonyokkal – akik szintén a Bertolini panzió vendégei voltak –, hogy ők béreljék ki a villát.
A sors ironikus fordulatot vesz, amikor Beebe úr bemutatja az Emerson családnak Lúcia bátyját, Frigyest. Frigyes fürdeni hívja Györgyöt a közeli erdőben található tóhoz. Beebe úr is velük tart. Frigyes és György levetkőzik, beugrik a vízbe, majd Beebe urat is rábeszélik, hogy csatlakozzon hozzájuk. A férfiak jól érzik magukat, ugrálnak és csobbannak a tóban, majd a bokrok között rohangálnak. Így bukkan rájuk Lúcia, az édesanyja és Cecil, akik sétájuk során átvágtak az erdőn.
Később Frigyes teniszezni hívja Györgyöt Szelessarokba. Bár Lúcia eleinte kínosan érzi magát, hogy együtt kell látnia Györgyöt és Cecilt, elhatározza, hogy kedves lesz. Cecil fel-alá járkál, és gúnyosan felolvas egy könnyed romantikus regényből. Lúcia és György lepihennek tenisz után, és Cecil felolvas nekik egy jelenetet, amely gyanúsan emlékeztet arra, amikor György Fiesoléban megcsókolta Lúciát. Lúcia rájön, hogy a regényt Bőkezű kisasszony írta, és hogy biztosan Sára mesélt neki a csókról. Kettesben maradva a kertben György újra megcsókolja Lúciát.
Dühében, hogy titkát elárulta, Lúcia kényszeríti Sárát, hogy jelen legyen, amint utasítja Györgyöt, hogy hagyja el Szelessarkot, és soha vissza se térjen. György igyekszik meggyőzni, hogy Cecil Lúciát csak „dísztárgynak” tekinti, és soha nem fogja annyira szeretni, hogy függetlenséget adjon neki; míg ő azért szereti, amilyen. Lúcia meghatódik, de kitart döntése mellett. Aznap este, miután Cecil újra durván visszautasítja a teniszpartit, Lúcia rájön, hogy valójában milyen ember Cecil, és felbontja az eljegyzésüket. Úgy dönt, hogy az Alan kisasszonyokkal Görögországba szökik.
Eközben György, nem bírván elviselni Lúcia elérhetetlen közelségét, visszaköltözteti Londonba az apját, nem tudva, hogy Lúcia felbontotta az eljegyzését. Röviddel elutazása előtt Lúcia Beebe úr házában véletlenül találkozik Emerson úrral. Emerson úr sem tudja, hogy Lúcia már nem jár jegyben, de Lúcia nem tud neki hazudni. Nyílt, őszinte beszélgetésük során Emerson úr lebontja Lúcia védekező magatartását, és vallomásra bírja, miszerint egész idő alatt Györgyöt szerette. Emerson úr elmeséli, hogy felesége hogyan „tört meg” – vesztette el az életkedvét –, mert attól tartott, hogy György tizenkét éves korában elkapott tífuszos betegsége büntetés volt azért, mert nem keresztelték meg. Felesége félelme a szigorú pap, Lelkes úr látogatása következtében alakult ki, és ez az eset magyarázza Lelkes későbbi állítását, miszerint Emerson úr „Isten szeme láttára megölte a feleségét”.
A regény Firenzében ér véget, ahová György és Lúcia Méztemplomné beleegyezése nélkül szökött el. Lúcia azonban megtudja, hogy Sára tisztában volt azzal, hogy Emerson úr Beebe úrnál volt azon a sorsdöntő napon, és mégsem tartotta vissza, nem akadályozta meg, hogy felkeresse és találkozzon vele. Bár Lúcia „talán örökre elidegenítette magát Szelessaroktól” (habár a függelék később utal a családjával való kibékülésre), a történet azzal az ígérettel zárul, hogy ő és György egész életükben szeretni fogják egymást.
Függelék
Némely kiadásban a regényhez függelékként csatolták Forster 1958-ban Kilátás szoba nélkül címmel írt kiegészítését, amelyben Lúcia és György további, a regény eseményei utáni sorsát írta meg. Ezek Forster utólagos gondolatai a regényhez, amelyben egyértelműen kijelenti: – Nem tudom elképzelni, hol él György és Lúcia. – Az első világháború végéig elég kényelmes életet éltek: Bartlett Sára ugyanis végrendeletében rájuk hagyta minden vagyonát, de Forster szerint a háború tönkretette boldogságukat. György lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot, és elvesztette közalkalmazotti állását. A börtönbüntetés elkerülése érdekében nem harci feladatokat kapott. Vejének döntése mélyen felháborította Méztemplomnét. Emerson úr a háború alatt halt meg, nem sokkal azután, hogy összetűzésbe került a rendőrséggel, mert Lúcia egy német zeneszerző – Beethoven – zenéjét játszotta a zongorán. A párnak három gyermeke született, két lány és egy fiú. Magaskapuból [Highgate] Zsázsatelepre [Carshalton] költöztek, hogy otthont találjanak. Annak ellenére, hogy Méztemplomné halála után Szelessarokba akartak költözni, Frigyes eladta a házat, hogy eltarthassa családját, mivel „sikertelen, de igen termékeny orvos” volt.
A második világháború kitörése után György azonnal bevonult, mert úgy gondolta, Hitlert és a náci rezsimet meg kell állítani. A háború alatt hűtlen volt Lúciához. Lúcia hajléktalanná vált, amikor Vadászgázlón [Watford] lévő lakását lebombázták. Ugyanez történt Apácavízivárosban [Nuneaton] élő, már házas lányával is. György legmagasabb rendfokozata a tizedes volt, amikor az afrikai fronton olasz fogságba esett. Miután az olasz fasiszta kormány megbukott, György Firenzébe utazott. A várost „káoszban” találta, és nem sikerült a Bertolini panzió nyomára akadnia. Azonban azt írta, hogy „a kilátás még mindig ott volt”, és „a szobának is ott kell lennie, de nem találtam”. Forster azzal zárja, hogy György és Lúcia a harmadik világháborút várja, azt azonban nem írja meg, hogy hol élnek, mert azt ő sem tudja.
Hozzáteszi, hogy Cecilt a háború alatt „az információs” – ahogy akkoriban az információ visszatartását nevezték – szolgálatnál alkalmazták, és azzal, hogy azt állította, Beethoven belga, nem pedig német, rábeszélt egy alexandriai háziasszonyt, hogy játssza el a Holdfény szonátát.
Más művekre való utalások
Beebe úr felidézi, hogy amikor először találkozott Lúciával, a lány Beethoven opus 111 jelzésű utolsó zongoraszonátájának első két tételét játszotta a Hidastanyafürdőn [Tunbridge Wells] megrendezett tehetségkutató versenyen. Az Emerson családnál tett látogatása során Beebe úr elmélázik a szanaszét heverő könyveken: „Gondolom, tudnak olvasni – ez ritka képesség. Mijük van? Byron. Pontosan. Srác Bozótvár-megyéből [A Shropshire Lad]. Sosem hallottam róla. A test útja [The Way of All Flesh]. Sosem hallottam róla. Gibbon. Hajjaj! A kedves György németül olvas. Hm, hm – Schopenhauer, Nietzsche, és így tovább. Nos, Méztemplom – gondolom – a te generációd tudja, mit csinál.” A második fejezet végén az idős Emerson úr Housman, A.E. Messziről, estétől reggelig [From far, from eve and morning] című versét idézi a Srác Bozótvár-megyéből című kötetből. Az ötödik fejezetben – miután azon siránkozott, hogy az emberek már nem értékelik a tájképeket – Lelkes úr rosszul idézi Wordsworth, W. Túl nagy nekünk a világ című versének címét: („The World Is Too Much With Us” helyett a „The World Is Too Much For Us” címet említi).