A Warga Lajos-féle A keresztyén egyház történelme egy igen nagy terjedelmű 19. századi magyar könyv, amely a kereszténység egyháztörténelmével foglalkozik.
Története Warga Lajos református teológus volt, egyben 1869 és 1900 között a nagymúltú Sárospataki Református Kollégiumban az egyháztörténelem tárgy tanára. Hallgatói adták ki 1870-tól Sárospatakon Keresztyén egyháztörténelem címen 2 kötetben kutatásainak anyagát. A III. kötetet Warga már nem tudta befejezni, ennek anyagát először a II. kötethez csatolták a hallgatók.
1880–1887-ben egy, átdolgozottA 2. kiadás I. kötetének Előszava szerint második kiadás is napvilágot látott. A III. kötet nem jelent meg, azon Warga 1900-ban bekövetkezett haláláig dolgozott. 24 ívet (kb. 380 oldal) ki is nyomtatott, a többi részét kéziratban hagyta. Azonban a kézirat sem volt teljes.Zoványi, A magyarországi protestantismus története 1895-ig, II. kötet, 355. o.
A 2. kiadás után 20 évvel később szükségessé vált egy 3. kiadás, amelyet a tudós Zoványi Jenő (ugyancsak sárospataki teológiai tanár) készített elő, egyben megírta a 3. kötet befejezését, amely ennek a kötetnek körülbelül az 1/10-ed része volt.Zoványi, A magyarországi protestantismus története 1895-ig, II. kötet, 427. o. (A protestáns theológiai tudomány a hollandoknál, angoloknál és franciáknál).Zoványi, lexikon, Zoványi szócikk A 3. kiadás a Református Egyházi Könyvtár-sorozatban látott napvilágot 1906 és 1908 között.
Tartalma A eredeti, 2. kiadásos formában 1349 oldal – míg végső, a 3. kötet kéziratának Zoványi által bővített kiadásában 2175 oldal – terjedelmű mű egyike a valaha megjelent legnagyobb magyar egyháztörténelmi munkáknak. A mű egy rövid fejezetben az egyháztörténelem fogalmát tisztázza, majd főbb fejezetei időrendben tárgyalják az egyes egyháztörténelmi eseményeket az őskereszkereszténység idejétől a 19. századig, a középkortól kezdve kiegészítve a magyar kereszténység jelentősebb mozzanataival. Warga alkotása igen részletesen, és nagy mennyiségű jegyzetanyagot is tartalmaz.
A 2. kiadás I. kötetének Előszavában a szerző így fogalmaz:
„Arra törekedtem, hogy hallgatóim kezébe oly könyvet adjak, melynek az iskolai pálya bevégzése után is hasznát vehessék, s melyet a keresztyén eszmék és egyház fejlődése iránt érdeklődő, bármely párthoz tartozó, keresztyén atyámfiai is nyugodtan forgathassanak. Új elméletek, új kérdések feszegetésével hatást keresni nem akartam; csak azt igyekeztem elérni, hogy az események láncolata, az igazság fényénél, kellő világitást nyerjen, érthető legyen. Ezen igazság is csak relativ (= emberi) értelemben veendő; mert embernek az igazságot ugy vizsgálni, hogy egyéniségét absolute megtagadja, nem adatott meg. A multat, az életet lefényképezni nem lehet ; mert a múlt a mi kedvünkért halottaiból fel nem támad s előttünk egy pillanatra sem áll meg. Az ember, ha van s ha hozzáférhet, elészedegeti a múltnak emlékeit, hogy azokból alkosson képet; midőn azokba belemerül arról győződik meg. hogy azokat is emberek csinálták, mégpedig ugy csinálták, hogy saját maguk vagy pártjuk érdekét sem feledték ki a számításból; most nagyító, majd kicsinyítő, világos vagy sötét szemüveget használtak. [...] Azon kép, melyet a múltról igyekeztem összeállitni, csak vázlat névre tart igényt, s ha egynehány találó vonást sikerült rajzolnom, munkáin nem veszett kárba. A cultura rétege, a por és hamu, majd ezt is eltemeti, mint ezer meg ezer társait; de e rétegből új tenyészet fakad, s e tenyészetben egy sejtet betölt majd ez is.”
Elektronikus elérhetőség A 2. kiadás 2 kötete elektronikusan elérhető az Archive.org honlapján: I. kötet, II. kötet
Az I. kiadás kötetbeosztása
+<center>Kötetszám<center>Kötetcím<center>Kiadási év<center>Oldalszám I. A reformatio előtti korszak, vagy a katholiczismus fejlődése az egyház egyetemes uralma | 1870 | 529 |- | II | A reformatio utáni korszak 1876 735
A II. kiadás kötetbeosztása
+<center>Kötetszám<center>Kötetcím<center>Kiadási év<center>Oldalszám I. A reformatio előtti korszak, vagy a katholicismus fejlődése, az egyház egyetemes uralma és hanyatlása | 1880 | 529 |- | II. | A reformáció utáni korszak, vagy a protestantismus fejlődése és az államok független uralma 1887 820
A III. kiadás kötetbeosztása
{| width="100%" |+ |- ! width="5%"|<center>Kötetszám ! width="70%"|<center>Kötetcím ! width="10%"|<center>Kiadási év ! width="10%"|<center>Oldalszám |- | I. | A reformáció előtti korszak, a katholicizmus fejlődése, az egyház egyetemes uralma és fejlődése | 1906 | 566 |- | II. | A reformáció utáni korszak, vagy a protestantizmus fejlődése s az államok független uralma | 1906 | 863 |- | III. | A reformáció utáni korszak, vagy a protestantizmus fejlődése s az államok független uralma. Folytatás 1814-től 1890–1892. tájáig | 1908 | 746
Jegyzetek
Források
Zoványi Jenő: A magyarországi protestantismus története 1895-ig I–II., Attraktor Kft., Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. , II. kötet, 325, 427. o. Segesváry Lajos: Az egyháztörténelem alapvonalai'', Debrecen, 1936., Előszó
,
Kategória:Magyar vallásos művek