Guttmann Mihály (), (Biharfélegyháza, 1872. február 6. – Budapest, 1942. november 7.)Halálesete bejegyezve a Bp. XIII. ker. állami halotti akv. 1673/1942. folyószám alatt. magyar rabbi, hebraista, talmudista, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, a jeruzsálemi Héber Egyetem első professzora.
Életpályája Guttmann Sándor és Widder Rozália fiaként született. Édesapjától, Sándortól (?–1899) kapta első bibliai és Talmud oktatását, majd a nagyváradi, később a bonyhádi (Pollák Mózes) és a pozsonyi jesivákban tanult. 1895 és 1903 között az Országos Rabbiképző Intézet növendéke volt. 1903-ban a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktori címet szerzett. A következő év február 22-én avatták rabbivá.Egyenlőség, 1904. február 28. (23. évfolyam, 9. szám) 1908-ig Csongrádon szolgált rabbiként. 1908-tól 1921-ig a Rabbiképzőben tanított. 1921-ben meghívták a breslaui Jüdisch-Theologisches Seminar vezetőtanárának, ahonnan négy évvel később a jeruzsálemi Héber Egyetemre ment eleget téve a professzori felkérésnek. Egy éven át tartott vendégelőadásokat, s ezután visszatért Breslauba. 1933-ban – Blau Lajos nyugalomba vonulása után – visszatért a budapesti Rabbiképzőbe, ahol haláláig a tanítás mellett a rektori címet is birtokolta.
Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található (4/A-11-17)
Művei Ábrahám Bar Chijja Savasorda geomtriájának III. fejezete, mint adalék Euclidesnek ΠΕΡΙ ΔΙΑΙΡΕΣΕΩΝ ΒΙΒΛΙΟΝ című elveszett munkájához. Bölcsészetdoktori értekezés. Két müncheni codex alapján kiadta, fordította és jegyzetekkel ellátta Guttmann Mihály. Budapest, 1903 Ábrahám Bar Chijja geometriájából. Különlenyomat a »Magyar Zsidó Szemle« 1906. évi folyamából. Budapest, 1906 A Sulchan Aruch és a magyar zsidóság. Néhány alkalmi észrevétel az izraelita vallásfelekezet napirenden levő egyik kérdéséhez. Budapest, 1913 Clavis Talmudis I–II. Vác, 1917 A zsidó vallás univerzalizmusa, ?, 1928
Megírta Bloch Mózes életrajzát a Zsidó Plutarchos 2. részébe. (Népszerű Zsidó Könyvtár 19.) Szerkesztette Dr. Kiss Arnold budai vezető főrabbi hetvenedik születésnapjára készült Emlékkönyvet Dr. Lőwinger Sámuellel közösen (Budapest, 1939)
Más közreműködései: Emlékkönyv Dr. Hevesi Simon pesti vezető főrabbinak, papi működése negyvenedik évfordulójára. Tanítványai, barátai és tisztelői közreműködésével (Budapest, 1934) Tanulmányok Blau Lajos emlékére (Budapest, 1938)
Jegyzetek
Források
Nemzeti Örökség Intézete Fodor Péter: Szemelvények a csongrádi zsidóság történetéből. /Szegedi Judaisztikai Közlemények 2./, Szeged, 2017. 9–28. o.
Művei és említései Petrik Géza Magyar Könyvészet 1712–1920. művében.
Fordítás
További információk
Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás + Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000
Zsidó síremlékek Budapesten. Szerkesztette: Haraszti György. Budapest, Nemzeti Kegyeleti Bizottság, 2004
Kategória:1872-ben született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar rektorok Kategória:Rabbik Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek