Virány László (Budapest, 1905. december 29. – Budapest, 1988. február 24.) karmester, zeneszerző.

Élete Virány (Weisz) Gyula (1870–1964) kereskedő és Diamant Rozália (1876–1967) fia. 1933-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést tanult, de közben már szalonzenekart vezetett, amellyel számos alkalommal fellépett. Az 1930-as években a Király Színházban működött az intézmény megszűnéséig. A második világháború alatt zsidó származása miatt munkaszolgálatra hívták be, majd deportálták. 1945 májusában a mauthauseni koncentrációs táborban szabadult fel.Holocaust Survivors and Victims Database 1945 után négy évadon át a Szegedi Nemzeti Színházban vezényelt, majd 1949-től a Fővárosi Operettszínház karigazgatója és operettstúdiónak vezetője volt 1975-ös nyugalomba vonulásáig.

Házastársa Löw Zsigmond és Knöpfler Gizella lánya, Magdolna (1905–1986) volt, akit 1928. szeptember 1-jén Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.

Díjai, elismerései Munka Érdemrend bronz fokozata (1968)

Jegyzetek

Források

A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936.

Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek