kínai színész, énekes. A (Chinese Paladin) című televíziós sorozattal lett népszerű, legnagyobb televíziós sikerét pedig a (Nirvana in Fire) jelentette, de játszott számos mozifilmben és komoly színdarabban is. Pályafutása során több rangos televíziós díjjal jutalmazták. A kereskedelmileg legértékesebb kínai színészek között tartják számon.
2020-ban a Forbes China Top 100 híresség listáján a 24. helyen szerepelt.
Élete és pályafutása Gyermek- és fiatalkora Sanghajban született, a Shanghai Media Group által működtetett híres Kis Csillagok Előadóművészeti Iskolába járt, az általános- (1989–94) és középiskolát (1994–2001) is Sanghajban végezte; mindkét intézmény az akadémiai szigoráról volt híres.
14 éves korától három évig a Sanghaj TV oktatási csatornáján vezetett műsort, és az egyik helyi rádiónál is volt műsorvezető. Televíziós reklámfilmekben is szerepelt, melyek segítségével anyagi függetlenségre tett szert még az érettségi előtt. 2001-ben két tekintélyes intézménybe, a Központi Színművészeti Egyetemre és a Sanghaji Színművészeti Egyetemre is felvételt nyert, majd az utóbbit választotta, melynek híres a színészi szakja.
2002–2006: Kezdetek Még egyetemre járt, amikor egy ismerőse beajánlotta a Chinese Entertainment Shanghai (ma Tangren Media) ügynökséghez, ahol 2002-ben a (书剑恩仇录, The Book and the Sword) című sorozatban szinkronizált. Ezt követően a cég leszerződtette. Számos reklámfilmet követően kisebb szerepet kapott a (假裝沒感覺, Pretend There's No Feeling) című filmben. Első televíziós szerepét a (蒲公英, Dandelion) című sorozatban kapta.
Az áttörést a 2005-ös év hozta meg a számára, amikor a (Chinese Paladin) című, videójátékból adaptált sorozat egyik főszerepére választották. A sorozat népszerűségének köszönhetően Hu neve is ismertté vált. A sorozat általa énekelt betétdala, a is igen népszerű lett. Ugyanebben az évben a (聊斋志异, Strange Tales of Liao Zhai) című sorozatban is játszott.
A Chinese Paladin sikere nyomán Hu számos hasonló, történelmi jellegű tévésorozatra kapott felkérést. 2006-ban a (天外飞仙, The Little Fairy) című sorozatban játszott, majd a (少年杨家将, The Young Warriors) című alkotásban. Ezt egy horrorfilm követte (第601个电话, The 601st Phone Call), az itt nyújtott teljesítményét dicsérték a kritikusok.
2006 októberében megjelent első középlemeze (珍惜) címmel. Ugyanebben az évben autóbalesetet szenvedett a Hengdian World Studiosból Sanghajba vezető úton, forgatásról hazaindulva. Arcába és nyakába üvegszilánkok fúródtak, száz öltéssel varrták össze a sérüléseit, majd Dél-Koreában és Hongkongban plasztikai műtéttel állították helyre az arcbőrét. Komoly sérülése miatt hosszú ideig nem dolgozhatott. Asszisztense a balesetben életét vesztette.
2008–2012: Visszatérés és további sikerek Ariel Lin oldalán tért vissza a képernyőre a (射雕英雄传, The Legend of the Condor Heroes) című sorozat főszereplőjeként 2008-ban. A sorozatot a baleset előtt kezdték forgatni és le kellett állítani a felépülése idejére. Ugyanebben az évben tűzték műsorra a (劍蝶, The Butterfly Lovers) című hongkongi filmjét, melyben partnerei Charlene Choi és voltak. 2008. május 15-én megjelent második lemeze, a (出發) és megtartotta első koncertjét is, Sanghajban.
2009-ben a 3 (Chinese Paladin 3) című sorozatban több szereplőt is alakított egyszerre. Magas nézettséggel vetítették és a Szecsuáni Fesztiválon elnyerte a nézettségi hozzájárulásért díjat.
2010-ben a Jackie, a legenda című film alapján készült (神话, The Myth) című sorozatban játszotta a főszerepet. Magas nézettséggel vetítették a sorozatot, tovább növelve Hu népszerűségét. A 2010-es -díjkiosztón elnyerte a legjobb színész díját fantasy műfajában, valamint az 1. Kínai Diáktelevíziós Fesztivál legnépszerűbb színészének járó díjat is elvihette.
Ezt követően megpróbálta elkerülni, hogy beskatulyázzák történelmi szerepekbe, ezért modern tematikájú sorozatokban vállalt szerepeket, mint például a (苦咖啡, Bitter Coffee, 2011), a (摩登新人类, Modern People, 2012) vagy a (无懈可击之高手如林, Unbeatable, 2012). 2012-ben azonban forgatott egy történelmi sorozatot is, Shangri-la (香格里拉) címmel. Szerepelt a 2011-ben készült 1911 című alkotásban, ahol forradalmárt alakította, amiért a 31. Hundred Flowers Awardson a legjobb új színész díjára jelölték.
2012-ben ismét kosztümös sorozatot vállalt, a videójátékból adaptált (軒轅劍之天之痕, Xuan-Yuan Sword: Scar of Sky) című tévésorozatnak egyben az egyik producere is volt. Alakítása újra elnyerte a -díjat a legjobb színész fantasy műfajában kategóriában, valamint a legnépszerűbb színésznek járó elismerést a 4. China TV Drama Awardson. Ugyanebben az évben szerepelt a Chinese Entertainment Shanghai által gyártott Refresh 3+7 című, 10 különálló történetből álló tévéfilmsorozatban, négy történetben volt főszereplő, egy történetnek pedig a forgatókönyvét is ő írta.
2013: Színházi kitérő 2013-ban Hu számos színdarabban szerepelt, ő volt az 5. számú páciens Stan Lai (如夢之夢, A Dream Like a Dream) című színművében, mellyel az 1. Színházfesztivált nyitotték meg. Alakítása számos színikritikust meglepett, pozitív kritikákat kapott. A 2. Denny Awardson elnyerte a legjobb színésznek járó elismerést.
Ezt követően (永遠的尹雪豔, Forever Yin Xueyan) című regényéből készült azonos című színműben játszott, melyet sanghaji dialektusban adtak elő. Alakításáért elnyerte a Shanghai Culture Center legnépszerűbb színésze, valamint a BQ magazin Népszerű művészek díjátadójának az év legnépszerűbb színházi színésze díját.
2014–2016: Újabb televíziós sikerek 2014-ben a (生活启示录, Life Revelations) című modern témájú sorozatban játszott oldalán, amiért elnyerte a 9. Seoul International Drama Awards közönségdíját. Ezt egy kosztümös romantikus sorozat, a (风中奇缘, Sound of the Desert) követte, melyet (大漠谣, Ballad of the Desert) című regénye alapján készítettek. Eredetileg a főszerepet ajánlották fel neki, de inkább egy mellékszereplőt választott, mert az olyan karakter volt, amilyet korábban még nem játszott. Ugyanebben az évben a (四十九日·祭; Forty Nine Days: Memorial) címá háborús sorozatban nyújtott alakításáért a Shanghai Television Festivalon a legjobb mellékszereplő díjára jelölték. Három sikeres televíziós sorozattal a háta mögött a China TV Drama Awardson a legnépszerűbb színész díját is megkapta.
2015-ben Hu a (伪装者, The Disguiser) című népszerű kémsorozatban szerepelt, melyet magas nézettséggel vetítettek. Ezt a (琅琊榜, Nirvana in Fire) követte, mely fordulópontot jelentett Hu pályafutásában. A sorozat kereskedelmileg is sikeres volt és a kritikusok tetszését is elnyerte. Alakítását számos díjjal jutalmazták, többek között a Shanghai Television Festival legjobb színésznek járó díjával, valamint a legjobb színész és a legnépszerűbb színész díjával a China TV Golden Eagle Award díjkiosztón. Ezt követően a (大好时光, Good Times) című kortárs sorozatban volt látható. Mindhárom sorozata felkerült a kínai médiahatóság az év húsz kiemelkedő televíziós sorozatát tartalmazó listájára.
2016-ban a sport témájú (旋风十一人, Go! Goal! Fighting!) című televíziós sorozatban labdarúgóedzőt alakított. Decemberben visszatért a mozivászonra is, a (那年夏天你去了哪里, Cherry Returns) című bűnügyi filmben antihős szerepben, őrült gyilkosként volt látható. Ebben az évben a CBN Weekly Kína kereskedelmi szempontból legértékesebb színészeként nevezte meg.
2017–: Szünet, majd visszatérés a mozifilmekhez
2015 végén bejelentette, hogy átmenetileg szünetelteti színészi karrierjét és az Egyesült Államokba utazik tanulni. San Franciscóban angol kurzuson vett részt, majd a tekintélyes Tisch School of the Artson folytatta tanulmányait filmszakon. 2017-ben mutatták be korábban forgatott (猎场, Game of Hunting) című sorozatát. Alakításáért a Shanghai Television Festivalon a legjobb színész díjára jelölték.
2018-ban (南方车站的聚会, The Wild Goose Lake) című filmjében volt látható, melyet a 2019-es cannes-i fesztiválon is bemutattak. Ugyanebben az évben vendégszereplő volt a (你好,之华, Last Letter) című romantikus filmben.
2019-ben a Peter Chan rendezte, Li Na teniszezőnő életéről szóló filmet forgatta. Ugyanebben az évben készült (攀登者, The Climbers) című kalandfilmje.
2020-ban a Blossoms Shanghai című televíziós sorozatot forgatta, melyet Wong Kar-wai rendezett.
Filmográfia Filmek Év Angol cím Kínai cím Szerep Megjegyzés 1999 The National Anthem diák statiszta 2002 Pretend There's No Feeling Kankan 2005 The Ghost Inside 2006 The 601st Phone Call 2008 The Butterfly Lovers hongkongi film 2011 1911 2012 Diva Hu Ming 2014 Just Another Margin A Fekete Császár követe cameo 2016 Cherry Returns 2018Last Letter2019The Wild Goose Lake The Climbers Li Na még nincs kiadási dátum A Touch of Warm még nincs kiadási dátum
Televíziós sorozatok Év Angol cím Kínai cím Szerep Csatorna Megjegyzés 2004 Dandelion Hubei TV 2005 Chinese Paladin CTS Strange Tales of Liao Zhai Guangdong Channel 2006 The Little Fairy CTV Till Death Do Us Apart Hangzhou Channel The Young Warriors 2008 The Legend of the Condor Heroes Xiamen TV 2009 Chinese Paladin 3 Taizhou Channel 2010 The Myth / CCTV Bitter Coffee Hubei TV 2011 Shangri-La CCTV Unbeatable SETV Modern People TVS 2012 Xuan-Yuan Sword: Scar of Sky Hunan TV producer is Refresh 3+7 / rendőr Dragon TV forgatókönyvíró is (Lights from the City) 2014 iPartment 4 Anhui TV, Dragon TV cameo Life Revelations Sound of the Desert Hunan TV Forty Nine Days: Memorial Anhui TV 2015 The Disguiser Nirvana in Fire Beijing TV, Dragon TV Good Times Dragon TV 2016 Go! Goal! Fighting! 2017 Surgeons Beijing TV, Zhejiang TV cameo Game of Hunting Hunan TV 2021 Blossoms Shanghai Dragon TV
Színházi szerepei Év Angol cím Kínai cím Szerep Megjegyzés2013 Dream Like a Dream 5. számú beteg 2013 óta minden évben szerepel a darabbanForever Yin Xueyan
Diszkográfia Albumok ÉvAngol cím Kínai cím Megjegyzés2006 Treasure EP2008 Start 2010 Blue Ray
Díjai és jelölései Év Díj Kategória Jelölés EredményHiv.Jelentős díjak2011 31. Hundred Flowers Awards Legjobb új színész 1911 2015 21. Shanghai Television Festival Legjobb mellékszereplő Forty Nine Days: Memorial 30. Repülő Apszara-díjkiosztóLegjobb színész The Disguiser, Nirvana in Fire 22. Shanghai Television Festival Legjobb televíziós színész Nirvana in Fire 2016 28. Golden Eagle Awards Legjobb színész Legnépszerűbb színész 2018 24. Shanghai Television FestivalLegjobb színész Game of Hunting Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kínai színészek Kategória:Kínai énekesek Kategória:Sanghajiak