A Mint oldott kéve 1983-ban bemutatott, hétrészes magyar történelmi televíziós sorozat, amely Sárközi György háromkötetes regénye alapján készült.

Címét Tompa Mihály A gólyához című pesszimista versének emlékezetes sorából kapta.

Gyártása, forgalmazása A filmet Révész György rendezte, a forgatókönyvet Nemeskürty István írta, operatőre Illés György, forgatása Kisterenye környékén zajlott. Szinte az egész akkori színészgárda felvonul benne.

Először 1983. március 10. – április 1. között közvetítette a Magyar Televízió. 1985-ben a Német Demokratikus Köztársaság állami televíziója is bemutatta.

Szereplők

Cselekmény-előzetes A történelmi kalandfilmsorozat az 1838 és 1857 közötti időszakban játszódik. A báró Mednyánszky család három fiatal fia (Eduárd, László és Cézár) életének történéseit mutatja be az 1848/49-es forradalmi események és a bukást követő megtorlás tükrében.

A bárói család földbirtoka egyben tartása érdekében úgy dönt, hogy legkisebb fiuk, Cézár pap lesz. Eduárd az államgépezetben tevékenykedik, a katonatiszt Lászlóé marad a birtok. A kamasz Cézár beleszeret unokahúgába, Hedvigbe, aki viszont Bécsben egy bálon magába bolondítja Lászlót. Cézár a hercegprímástól haladékot kap pappá szentelése előtt, döntse el saját maga, vállalja-e a hivatást, s a később várható magasabb egyházi méltóságot. A 19 éves novícius hirtelen támadt lehetőséget kihasználva, megmérgezi magát, de sikerül megmenteni az életét. A családi kastélyban lábadozó Cézár újra találkozik Hedviggel, aki ridegen visszautasítja közeledését. Így a fiút pappá szentelik…

Jegyzetek

Források

További információk Wie eine verwehte Garbe a fernsehserien.de oldalon

Fordítás

Kategória:1983-ban bemutatott magyar televíziós sorozatok