Enrique "Quique" Setién Solar (Santander, 1958. szeptember 27. –) spanyol válogatott labdarúgó, edző.

Pályafutása Klubcsapatban Santanderben született, kantábriában. Pályafutását is szülővárosa csapatában a Racing Santanderben kezdte és az első osztályban 1977-ben mutatkozott be. 1983-ban az Atlético Madridhoz igazolt, ahol három évig játszott. 1988 és 1992 között a Logroñés játékosa volt. 1992-ben visszatért a Racing Santanderhez, ahol még négy évig játszott. 1996-ban a Levantéban fejezte be az aktív játékot. 2001-ben a Racing Santander szurkolói megválasztották minden idők legjobb játékosának. A válogatottban 1985 és 1986 között 3 alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban. Egy Zaragozában rendezett Ausztria elleni barátságos mérkőzés alkalmával mutatkozott be 1985. november 20-án. Részt vett az 1986-os világbajnokságon, de nem lépett pályára egyetlen mérkőzésen sem. Edzőként Az edzősködést korábbi klubcsapatánál a Racing Santendernél kezdte, ahol 2001. október 5-én ült először a kispadon. Sikeresen feljuttatta a Racingot az első osztályba, azonban az idény végén távozott. A 2003–04-es szezonban a szintén másodosztályú Polideportivo Ejido együttesénél vállalt munkát. 2006-ban rövid ideig az Egyenlítői-guineai válogatottat irányította. 2009 és 2015 között a harmadosztályban szereplő Lugo vezetőedzője volt. 2012-ben feljuttatta a Lugót a másodosztályba. 2015 októberében a Las Palmas élére nevezték ki. Ekkor kiesőhelyen állt a csapat, de a szezon végén a 11. helyen végeztek. 2017 márciusában távozott, majd 2017 májusában három éves szerződést írt alá a Real Betis együttesénél. Első idényében a hatodik helyen végzett csapat és bejutottak az Európa-liga főtáblájára. 2019 májusában hagyta el a Betist. 2020 januárjában kinevezték a Barcelona vezetőedzőjének, ahol Ernesto Valverdét váltotta a kispadon. A szerződése pedig 2022 júniusáig szólt. A bajnokságot nem sikerült megnyerniük és csak második helyen végeztek a Real Madrid mögött, illetve a Bayern München ellen történelmi 8–2-es vereséget szenvedtek a bajnokok ligájában. Három nappal később menesztették Setiént. Edzői statisztika

+ Edzői statisztika időszakos bontásbanCsapatÉrkezésTávozásRekordRacing Santander2001. október 4.2002. június 19. Poli Ejido2003. július 1.2003. november 17. Egyenlítői-Guinea2006. október 1.2006. december 31. Logroñés2007. május 30.2008. január 15. Lugo2009. június 10.2015. június 8.Las Palmas2015. október 19.2017. május 26.Real Betis2017. május 16.2019, május 19.Barcelona2020. január 13.2020. augusztus 17.Összesen—

Sikerei, díjai Atlético Madrid Spanyol szuperkupa (1): 1985 Kupagyőztesek Európa-kupája döntős (1): 1985–86

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Racing Santander labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A CD Logroñés labdarúgói Kategória:A Levante UD labdarúgói Kategória:Az 1984-es Európa-bajnokság labdarúgói