264px|bélyegkép|jobbra|Párics várának romjai 264px|bélyegkép|jobbra|A katolikus plébániatemplom 264px|bélyegkép|jobbra|Az Andrássy-kastély 264px|jobbra|bélyegkép|A Mária-oszlop

Tőketerebes () város Szlovákiában, a Kassai kerület Tőketerebesi járásának székhelye.

Fekvése A Kelet-szlovákiai-alföld nyugati részén, Kassától 45 km-re délkeletre, a Trnavka partján fekszik. Miglész tartozik hozzá, a város északi csúcsát alkotja.

Nevének eredete Neve a szláv Trebes helynévből alakult ki, ez pedig a szláv trebiti (= irtani) igéből származik. A név arra utal, hogy a település irtványon alakult ki. A kétnyelvű környezet az irtványként felfogott Terebest a magyar tőke főnévvel egészítette ki, mert „a Teőke család nagy birtokokkal rendelkező nemzetség volt Zemplén vármegye területén a 13. században” (Dienes Adorján: Regélő romok, 1935).

Története A régészeti leletek tanúsága szerint a város területén már az újkőkorszakban is éltek emberek. A vonaldíszes kultúra települése állt itt. A korai bronzkorból az ottomán kultúra csontvázas sírjaira, a késő bronzkorból pedig a hallstatti kultúra településének nyomaira bukkantak.

A település a határában állt Párics várának szolgálófalujaként alakult ki a 13. században. A várat a Kaplyon-nembéli Terebesi család építtette a század első felében. 1317-ben Károly Róbert a Petenye fia Péter elleni hadjáratában elfoglalta, és mint honor birtokot hívének, Drugeth Fülöp szepesi ispánnak adta. 1342-ben a zempléni várispánság igazgatása alatt ismét a királyé. 1387 után Luxemburgi Zsigmond hívének, Perényi Péternek adta. 1483-ban a rablólovaggá lett Perényi Istvántól Mátyás hadai véres ostrommal foglalták el. A vár azonban továbbra is a család kezén maradt, mert a király a legyőzött úr fiának adta át. A Perényiek a török közeledtére 1536-ban, majd 1541-ben bővítették és megerősítették. 1567-ben a várat és uradalmát házasság révén a Drugeth család szerezte meg. 1619-ben Bethlen erdélyi fejedelem serege ostrommal vette be. 1673-ban újra megerősítették, majd 1675-ben a császáriak foglalták el. 1682-ben Thököly is megszállta, majd 1686-ban – miután a kurucok kivonultak belőle – a császáriak felrobbantották, azóta rom. Anyagából a Csákyak 1786-ban kastélyt építtettek a városban, amelyet 1838-ban házassággal az Andrássyak szereztek meg és a 19. század végén neoreneszánsz stílusban felújítottak. 264px|bélyegkép|Az Andrássy-mauzóleum Tőketerebest 1219-ben említik először „Terebus” néven. A település 1254-ben „Terebes”, 1341-ben „Therebes” alakban említik a korabeli források. Birtokosai megegyeznek Párics várának birtokosaival. A 14–15. században több megyegyűlést is tartottak a településen. 1439-től vámszedési joggal rendelkező mezőváros, a terebesi váruradalom központja, amelyhez hat falu tartozott. 1441-ben „Felse Terebes”, „Also Terebes” neveken két település. 1504 és 1530 között pálos kolostor található itt. 1567 és 1687 között a Drugeth családé a város, aminek 1601-ben 31 lakott és 94 lakatlan háza volt. 1630 és 1781 között ismét kolostoruk működött Terebesen a pálosoknak, amelynek épülete ma is áll. 1687-től a Csákyak tulajdonában áll a város, melynek 1715-ben 44 portája volt. 1756-tól a Dernáth, Zichy és Andrássy családoké. A 18. században a magyar többségű városba szlovákok és ruszinok települtek. 1787-ben 295 házában már 2366 lakos élt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „TEREBES. Trebisov, Tőke Terebes. Elegyes magyar, és tót Mezőváros Zemplén Várm. földes Urai Gr. Ziczy, Gr. Csáky, Bernáth Uraságok, és a’ Religyiói Kintstár, lakosai katolikusok, és ó hitüek, fekszik é. Zemplénhez 2 mértföldnyire. Számos szabad udvarok vagynak benne, Sóháza is van; határja olly forma, mint Barancsé. Hajdan nevezetes Vára, ’s Erőssége vala; Parich nevűek kezdették, Perényiek felékesíttették, és megerőssíttették. A’ R. Sz. Pál’ Szerzetének jeles régi Klastromja, ’s Szentegyháza vala itten, holott Perényiek temetkeztek 1480-ban. A’ menykő gyakorta belé ütött, míg P. teste ki nem vétetett. Elrontotta G. Tökölyi Imre, a’ ki a’ Munkácsi Várat is felgyújtatta, midőn az Ozmanokhoz készűlt veszedelmes környűlállásai miatt.”

1831-ben a zempléni parasztfelkelés (az ún. koleralázadás) központja volt. Augusztus 5-én itt nyitott sortüzet a katonaság a lázongó zempléni parasztokra, ezzel letörte a felkelést.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról: „Tőke-Terebes, orosz-tót m. v., Zemplén vgyében, egy kies, tágas völgyben, Ujhelyhez északra 3 1/2 mfdnyire: 1239 romai, 1852 görög kath., 9 evang., 16 ref., 77 zsidó lak. Romai és görög kath. plebánia s szentegyház. Szép emeletes kastély. Sok urasági gazdasági épület; lovas kaszárnya, melly hajdan sz. Páll szerzetesek (Perényi Imre nádor alapitotta) zárdája volt; vadas és fáczános kert. Szép erdő. Az uraság kertjében régi várának romja most is látható. Határa a városnak igen tágas, s csak szántóföldje 3215 holdra terjed, rétje, legelője nem sok. Paris helysége Terebessel összefügg s nevét vette hasonló nevü várátul, mellyet bizonyos Paris nevü nemzetség épitett. A vár már 1254-ben fenállott. Birtokosai valának 1330 Drugeth Vilmos, szepesi és ujvári gróf; majd 1378. Perényi István; 1567 után ismét a Drugethek birták; de a férfi ág Bálintban a corbaviai püspökben kihalván, Drugeth Zsigmondné 1692 királyi adományt nyere a leány ágra is, és igy a gr. Csáky és Vandernath nemzetségekre szállott. Mostani birtokosa gr. Andrásy Károlynő. Egyébiránt a vár több izben ostromoltatott. Igy 1625 Bethlen Gábor, 1676 a császáriak, 1684 Tököly Imre ostromolták, s az utobbinak seregei felgyujtván, elrontották, s többé fel sem is épüle.”

1876-ban főszolgabírói hivatal székhelye lett. A 19. században a várost és tágabb környékét számos kivándorlási hullám érintette. A kerület gazdasági helyzete a 20. században javult, amikor a városban néhány, mezőgazdaságra szakosodott iparvállalat alakult.