Sztropkó (szlovákul Stropkov, németül Stropko) város Szlovákiában, az Eperjesi kerület Sztropkói járásának székhelye. Boksa tartozik hozzá.

Fekvése Eperjestől 57 km-re északkeletre, az Ondava partján fekszik.

Nevének eredete Neve a szláv Stropek személynévből való. A szlovák Stropkov jelentése: Stropek udvarháza. 200px|jobb|bélyegkép|A gótikus templom a 14. századból.

Története A település keletkezésének pontos idejéről nincs történeti forrás. Szirmay Antal 1803-ban kelt Zemplén vármegye topográfiája című művében forrás megjelölése nélkül közli, hogy várát a tatárjárást követően, 1245-ben a Czudar család építtette IV. Béla király felhívására. A várról történeti forrásokból annyi tudható, hogy a 13. században épült, egykor öregtorony és palotaszárny tartozott hozzá, ahol gyakran tartották a vármegye nemesi közgyűléseit. Feltételezhető, hogy a vár körüli település is a várral egy időben jött létre.

Sztropkó a középkorban vámszedési joggal rendelkező mezőváros és uradalmi központ, melyhez 39 falu tartozott. Szent Anna tiszteletére szentelt gótikus temploma már a 14. században állt. A városban már a 14. század végén működött iskola. Az első hiteles forrás a városról Zsigmond király 1404-ben kelt adománylevele, melyben „Toporó” néven szerepel. Ekkor a várat és uradalmát a Czudar családtól elvéve Luxemburgi Zsigmond király hívének, Perényi Péternek adja. 1408-ban a király Perényi Imrét megerősíti birtokaiban, ebben az oklevélben a város „Ztrupko” néven szerepel. Ennek az oklevélnek egy fennmaradt másik változata „Strupko ac castello Thoporo” néven említi a várost és a várat. 1409-ben a krakkói egyetem diákjai között sztropkói is található. 1410-ben a király új adományt ad, ebben többek között „Ztropko” város is szerepel vámjával és a korábban már hozzá tartozott 30 faluval együtt. Egy 1430-as birtokmegosztási oklevélben „oppidium Stropkow”, másutt pedig „civitas Strupko” néven említik a hozzá tartozó 36 faluval együtt. A későbbiekben „Stropko”, „Ztropko”, „Ztrupko”, „Stropkow” alakban szerepel a korabeli forrásokban. Később is említenek sztropkói diákokat, ismeretes például egy Sztropkói János, aki Bártfán 1442-ben patikus volt. Sztropkói Lőrinc 1468-ban a budai domonkos kolostorban jegyzi le a regensburgi Szent Katalin legendát. A városi tanács első határozatai a 15. század második feléből ismertek a város pecsétjével együtt, mely Szent Annát és Máriát ábrázolta.

1473-ban rövid időre a lengyelek foglalták el, de Hunyadi Mátyás kiűzte őket. 1491-ben Albert lengyel herceg véres ostrommal foglalta el, mely során a Perényi család két tagja is elesett. 1492-ben Czudar Simon felgyújtatta. Ebben az évben ismét említik várát, mint az uradalom központját, melyhez 37 falu tartozik. Ezután Bakócz Tamás esztergomi érsek vásárolta meg, majd rokonaié, az Erdődyeké. 1515-ből az iskola tanítójának neve is ismert. 1539-ben a város már újra a Perényieké. A család kihalása után a királyé lett. 1568-ban I. Miksa a Gersei Pethő családnak adta. Az 1569. évi úrbéri összeírás szerint a városban 72 család élt, melyeket név szerint is ismerünk. Lakói között számos német név található, akik valószínűleg még a 14. században Bártfa és Eperjes vidékéről érkeztek a városba. Nekik köszönhetően a városban csakhamar fejlett kézműipar alakult ki. 1569-ben már több fazekas, kovács, fuvaros, cipész élt itt és megalakultak a céhek is. Az 1569-es összeírásból az is megállapítható, hogy a város akkori lakosságának 35,7%-a magyar volt (többnyire délről menekülőkről beszélhetünk).http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/Ethnic_geography.pdf 1575-ben a városban már 17 féle kézműves mesterséget űztek. Céhük volt például az aranyműveseknek, bognároknak, szabóknak, szűcsöknek és fazekasoknak.

1703-ban meghódolt a kurucoknak, de 1711-ben a császáriak visszafoglalták és lerombolták várát, annak csak egy épületszárnya és a vártemplom maradt meg. Romjaira a 18. század elején kastély épült. A birtok a kuruc háborúk után is a Gersei Pethő családé maradt egészen a család 1764-ben bekövetkezett kihalásáig.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „SZTROPKO. Hajdani Vár, és tót Mezőváros Zemplén Várm. földes Urai Gr. Keglevics, Nedeczky, és több Urak, lakosai katolikusok, és kevés egygyesűltt ó hitüek, fekszik n. k. Vojtótzhoz 1, d. Nagy Brezniczához 1, n. ny. Boksához fél, é. Hocsához egy órányira; határja 3 nyomásbéli, leginkább zabot, középszerűen kétszeres búzát, és rozsot, egy nyomása síkos, kettő hegyes, agyagos, erdeje van, szőleje nints; omladozott Várának közepén parochiális góthika módra épűltt Temploma van, és só letétel; a’ Városnak északi részén van pedig a’ Szent Ferentz Szerzetebéli Atyáknak Klastromjok; 2 országos vásárja, és minden Hétfőn héti vásárjai esnek.”

A kastélyt a 19. század elején klasszicista stílusban bővítették.

200px|jobb|bélyegkép|A ferencesek temploma és kolostora.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról: „Sztropkó, tót m. v. Zemplén vmegyében, Ujhelyhez északra 12, Eperjeshez 5 1/2 mfdnyire, Sáros vmegye szélén: 1542 r., 114 g. kath., 10 evang., 550 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Synagóga. Vásárai népesek. Rétjei az Ondava mentiben jók. Erdeje s 1284 holdra terjedő szántóföldje van. Láthatni itt továbbá egy sz. ferenczi kolostort, s egy régi ötszegletes várat, mellynek közepében van a templom, s más épületek. Épitette ezt bizonyos Zudar 1245-ben. 1414-ben királyi adomány mellett Perényi Péter nyerte meg; 1443. a lengyelek foglalták el; 1486. Perényi Imre visszakapta; 1491. a lengyelek újra elfoglalák, de Perényire nem sokára visszajöve, s ez Bakacs Tamás cardinálnak minden hozzá tartozó jószágokkal együtt 10,111 aranyért eladta. Ettől azonban fia Perényi Péter elvette. 1567-ben Perényi Gábor kihalván, Petheő János kapta meg, s úgy jöttek a gr. Pethő Zsigmond leányágon lévő unokái birtokába.”

Borovszky Samu monográfiasorozatának Zemplén vármegyét tárgyaló része szerint: „Sztropkó, tót kisközség, hajdan mezőváros, 332 házzal és 2276, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal, Zemplén vármegye északi részén, közel a galicziai határhoz, az Ondava-folyó balpartján fekszik. Székhelye a sztropkói járásnak. Van benne szolgabíróság, járásbíróság, telekkönyvi hatóság, körjegyzőség, állami anyakönyvi hivatal, csendőrség, pénzügyőrség, posta- és távíróhivatal. Pénzintézete: a sztropkói takarékpénztár részvénytársaság, 1904-ben alakult. A társulási szellemet a „Társas-kör” istápolja. Van mintaszerű állami elemi iskolája és kisdedóvóját a magyar nyelvet és népnevelést Zemplén vármegyében terjesztő egyesület tartja fenn. Két róm. kath. temploma közül az egyiket 1675-ben alakította át gróf Pethő Zsigmond a hajdani kisded vártemplomból. Ennek a ma már nagy és tágas templomnak a belseje feltünően hosszú poligonel-szentélyből és széles, de rövid csúcsíves boltozatú szentélyből áll. A templom támasztó pillérei és ablakai faragott kőből készültek. Főoltára a műfaragás valóságos remeke, melyet a rajta elhelyezett történeti alakok egészítenek ki. A főoltárképen látható utolsó vacsora fölött a gróf Csáky és a gróf Pethő czímerek vannak elhelyezve. Hajójának északi részében van a Boldogságos szűz Mária oltára, mely 1754-ben készült. Ennél az oltárnál minden év július 16-án búcsút tartanak. A hagyomány szerint ez az oltárt ékesítő Mária-kép annak idején igazgyöngyökből készült nyakékkel és aranykoronával volt ellátva, de ezek a drágaságok ismeretlen módon eltűntek és helyüket értéktelen ékszerek foglalják el. A templomi felszerelések között, a Pethő család bőkezüségéből, még ma is több becses tárgy van, melyek közül több értékes darab az 1896. évi ezredéves kiállításon is szerepelt és a kiállítási nagy érmet nyerte el. A piacztéren álló két kőszobor szintén a Pethő család vallásosságát hirdeti. Az egyik Nep. Szt. Jánost, a másik Szt. Flóriánt ábrázolja. Mindkettő 1760-ban készült. A plébániatemplom tornyának déli falán, az elsőemeleti ablak alatt, domborműves emléktáblán Pethő Zsigmondnak pánczélba öltözött térdelő alakja látható, családi czímerével együtt. A vártemplom átalakítása után, plébános hiányában, csaknem egy évszázadon át a szt. ferencz-rendi szerzetesek végezték a plébánosi teendőket, míg végre a sztropkói hívek kérelmére Esterházy Károly egri püspök Novák Mihály róm. kath. lelkészt nevezte ki 1767-ben Sztropkóra plébánossá. A sz. ferencz-rendi klastromot és templomot is gróf Pethő Zsigmond építtette fel 1673-ban, a mikor a klastromba 12 felszentelt szerzetest helyezett el, kiknek fenntartási költségeiről is gondoskodott.

250px|jobb|bélyegkép|A görögkatolikus templom.