Szervét Mihály (, ; Villanueva de Sigena, 1511. szeptember 29. – Genf, 1553. október 27.) 16. századi polihisztor, teológus, humanista. A tudomány számtalan területén munkálkodott: csillagászat, meteorológia, jogtudomány, bibliai tanulmányok, matematika és orvostudomány. Nevét ezek közül leggyakrabban az orvoslás és a teológia történetével kapcsolatban említik. Orvosként elsőként írta le a kis vérkört, amelyet Christianismi restitutio című teológiai értekezésébe ágyazottan mutatott be.A felfedezést az eretneknek tartott könyv elégetésével elfeledték, majd közel száz év múlva William Harvey írta le újra, Szervéttől függetlenül.
Radikális teológiát dolgozott ki, amely az evangélium eredeti tisztaságához való visszatérést szorgalmazta, és elutasította a fiatalkori gyermekkeresztséget. Az 1531-ben megjelent De Trinitatis Erroribus című művében cáfolta a Szentháromság dogmáját, ami végül elítéltetéséhez és kivégzéséhez vezetett és amelyben Kálvinnak volt kiemelt felelőssége.Schaff 1997.
Élete Szervét Mihály a spanyolországi Villanueva de Sijana nevű faluban született 1511-ben, valószínűleg szeptember 29-én, védőszentjének neve napján, habár ezt írásos emlék nem erősíti meg. Néhány forrás ennél korábbra teszi születését Szervét egyszeri állítására alapozva, miszerint 1509-ben született volna. Az a feltételezés, hogy zsidó vagy mór származású lett volna, csak a héber nyelvtudásán és a Korán-ismeretén alapul, de egyébként nem ellenőrizhető.
1524-ben apja, Antonio Servet, aki jegyzőként szolgált a közeli Sijena kolostorában, főiskolára küldte az ifjú Mihályt, valószínűleg a zaragozai egyetemre. Szervét tehetséget mutatott a nyelvtanulásban: latinul, görögül és héberül tanult. 14 évesen egy Juan de Quintana nevű ferences szerzetes szolgálatába állt. 1526-ban a toulouse-i egyetem joghallgatója lett; itt találkozott először a teljes Biblia szövegével. Ettől kezdve lelkesen vetette bele magát a Biblia tanulmányozásába. Elfogadta a protestáns nézetet a Biblia elsőbbségéről és elégségességéről, de mindenkitől függetlenül, racionálisan kezdte értelmezni az olvasottakat.Schaff 1997; Hughes.
Szervét Quintanával V. Károly német király gyóntatójával átutazta Németországot és Itáliát. Ennek során 1530 február 24-én jelen volt Bolognában, Károly és VII. Kelemen pápa találkozóján, ahol a pápa császárrá koronázta Károlyt. Döbbenten látta, ahogy mindenki, még a császár is letérdel a pápa előtt és félistenként tisztelik, ugyanakkor a színfalak mögé is bepillantott, ahol felfedezte, hogy az egyház legmagasabb állású papjait önző ambíciók hajtják. Ettől kezdve az egyházi vallásosság bolondozásnak tűnt fel számára, otthagyta a szolgálatát és a protestáns reformátorok közelségét kereste.
1530 októberében tíz hónapra Bázelbe utazott Johannes Oecolampadiushoz. Ott-tartózkodása alatt feltehetően egy helyi nyomdában dolgozott korrektorként. Ekkorra már terjesztette saját nézeteit. 1531 májusában Strasbourgban találkozott Martin Bucerrel és Wolfgang Capitóval. Két hónappal később kiadta De Trinitatis Erroribus (A Szentháromság tévelygéseiről) című művét, amelyet a katolikusok és a reformátusok egyaránt istenkáromlónak tartottak, és amelyet a Német-római Birodalomban hamarosan betiltottak. 1532-ben két további értekezést jelentetett meg, a Dialogorum de Trinitate-t (Beszélgetések a Szentháromságról) és a De Iustita Regni Christi-t.
Ezekben a könyvekben Szervét olyan teológiát dolgozott ki, miszerint a Szentháromság gondolata nem bibliai tanításokon alapul, hanem szerinte (görög) filozófusok megtévesztő tanításain. Szerette volna a protestánsokat visszatéríteni az evangéliumok egyszerűségéhez, az általa vélt eredetiségéhez és a korai kereszténység gondolataihoz. Részben azt is remélte, hogy a Szentháromság dogmájának elvetésével a kereszténység könnyebben elfogadhatóvá válik a judaizmus és az iszlám számára, mely vallások szigorúan monoteisták.Kováts 1911.
Mivel a svájci és német reformáció egyaránt elutasította nézeteit, Szervét visszatért Franciaországba és felvette a Michel de Villeneuve (Villeneuve-i Mihály) álnevet. 1533-ban a párizsi Calvy kollégiumban orvostudományt tanult. Párizsban tanára volt Jakobus Sylvius, Jean Fernel és Johann Winter von Andernach, aki őt és Vesaliust tartotta legtehetségesebb boncsegédjeinek.Kováts 1911; Schaff 1997; Hughes. Tanulmányai befejeztével orvosként dolgozott, és Pierre Palmier vienne-i érsek személyi orvosa lett, eközben Guy de Maugironnál, Dauphiné alkormányzójánál szintén orvosként szolgált.
Lyonban Symphorien Champier humanista orvos volt a patrónusa és az ő védelmében íródtak Szervét itt született orvosi értekezései. Miközben lektorként is dolgozott, több saját orvosi és gyógyszertudományi könyvet is publikált. Kutatásainak csúcspontja volt, amikor – William Harveyt egy évszázaddal megelőzve – felfedezte a kisvérkört, vagyis azt a jelenséget, amikor a vér a szív jobboldalából a tüdőn át jut a baloldalba.
Közben két, Ptolemaiosz földrajzi munkáival foglalkozó tanulmányát adta ki. A Ptolemaiosz-mű első kiadását és Biblia-kiadását Szervét Hugues de la Porte-nak, Ptolemaiosz Geográfiájának második kiadását Palmier érseknek ajánlotta (mindketten pártfogói voltak).
1553-ban adta ki leghíresebb teológiai művét, az antitrinitariánus nézeteket kifejtő Christianismi Restitutiót. A könyv egyik első változatát megküldte Kálvin Jánosnak, akit még 1534-ben ismert meg Párizsban, és akivel 1546-ig levelezést folytatott ebben a témában. Később Szervét szerette volna visszaszerezni a kéziratot Kálvintól, de nem járt sikerrel; a per során ezt a kéziratot felhasználták ellene és a szerzővel együtt művét is elégették.Kováts 1911; Cathen 1917: John Calvin; Schaff 1997.
Röviddel a Restitutio megjelenése után, egy Genfben élő francia nemes úr, Guillaume de Trie levelet írt egyik lyoni rokonának, amelyben példaként hozta fel Szervétet arra, hogy Lyonban megtűrik az eretnekséget. Szervét úgy tartotta, hogy ezek a levelek Kálvin sugallatára íródtak, maga Kálvin ezt tagadta. A lyoni rokon megmutatta a levelet gyóntató atyjának, aki egyben a francia főinkvizítori tisztet viselte; ezt követően Szervétnél házkutatást tartottak, de semmi érdemlegeset nem találtak. Ezután több információt kértek de Trie-től, és ezek alapján elrendelték Szervét és a Restitutio nyomdászának a letartóztatását. Három kihallgatás után Szervét megszökött a börtönből, valószínűleg a hatóság egyes tagjainak közreműködésével. A pert ennek ellenére lefolytatták, Szervétet bűnösnek találták eretnekségben, a királyi rendeletek megszegésében és szökésben, és könyveivel együtt kis tűzön való megégettetésre ítélték.Kováts 1911; Schaff 1997.
Pere és halála
Kálvin még jóval Szervét kivégzése előtt 1546. február 23-án Farelnek írt levelében így írt Szervétről: "A múltkoriban írt Servet, s leveléhez egész vastag csomót mellékelt őrjöngő tanaiból, fennhéjázó rátartisággal. . . . Azt mondja, ha jónak látom, eljön. Ám én semmiről sem kezeskedem. Ha idejön, ha az én befolyásom nyom valamit a latba, élve innen el nem engedem.” Szervét azonban erről mit sem sejtve Lyonból Genfbe utazott. Egyes vélemények szerint összeköttetésben állt Kálvin genfi ellenfeleivel, és azért ment oda, mert Kálvin megbuktatására törekedett. Más források viszont úgy írják le, hogy csak egy hónapig akart maradni és készült továbbutazni Zürich felé. Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy április 7-én szökött meg Vienne-ből, és augusztus 13-án fogták el Genfben. A fő vád az volt Szervét ellen, hogy tagadta a Szentháromságot és elutasította a gyermekkeresztelést. A per során adatokat kértek a vienne-i törvényszéktől, ahonnan válaszképpen Szervét kiadatását kérték. A genfi tanács így határozott: „írassék barátságos levél, hogy nem adjuk vissza, de kellő igazságot szolgáltatunk.” Közben Szervét ellenvádat nyújtott be Kálvin ellen, de a tanács nem indított eljárást.
Ez idő alatt Kálvin beszédeiben, leveleiben nem kímélte Szervétet: parázna kutya, otromba vadállat, gazember, sátán fajzata, pokol vadállata, spanyol kutya gúnynevekkel illette. A per során Kálvin és Szervét írásban fejtették ki hittételeiket. Hosszadalmas procedúra után a genfi tanács – Szervét egyetértésével – a berni, zürichi, schaffhauseni és bázeli egyházak elé terjesztette az ügyet. Szervét naivan abban bízott, hogy a környék reformált gyülekezetei mellé állnak, de tévedett. Mind a négy város egyházi vezetése elítélően nyilatkozott tanairól, és burkoltan ugyan, de javasolták a halálra ítélését. Martin Bucer német reformátor korábban a szószékről akként nyilatkozott, hogy Szervét méltó volna rá, hogy beleit kiszaggassák. 1553. október 26-án Genf tanácsa meghozta döntését: "Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében mondjuk ki eme végérvényes ítéletünket, melyet írásban adunk, hogy téged, Servet Mihály arra ítélünk, miszerint megkötöztessél, a Champel mezejére vitessél és ott karóhoz kötözve, írott és nyomtatott könyveiddel együtt elevenen elégettessél, míg tested hamuvá válik. így végződnek napjaid, hogy példát adjunk másoknak, kik ilyen bűnt akarnának elkövetni." Az ítélet hatását az elítéltre Kálvin jegyezte fel: "... magánkívül lett, mintha gyökeret vert volna a lába, azután följajdult úgy, hogy az egész terem visszhangzott belé; néha úgy ordított, mint valami eszeveszett ember. Röviden, ördögies magatartást tanúsított. Végül kiabálása annyira fokozódott, hogy mellét verve szüntelenül azt kiáltotta spanyolul: Irgalom! Irgalom!" Másnap reggel Szervét kérte, hogy had beszélhessen Kálvinnal. Az eseményről maga Kálvin számol be: "Mivel kérte, hogy óhajt velem beszélni, az Urak két tanácsost küldtek értem, hogy elhívjanak és jelen legyek a mondanivalójánál, amit hozzám akar intézni. Mikor az egyik megkérdezte, mit akar nekem mondani, azt felelte, bocsánatot akar tőlem kérni. Én egyszerűen tiltakoztam, amint igaz is, hogy soha magánbántalmakért nem üldöztem. ... Azután azt mondtam, hogy eltekintek mindattól, ami személyemre vonatkozik; kértem, gondoljon inkább arra, hogy Istentől kérjen irgalmat, kit oly csúnyán káromolt ..."
Az elterjedt vélekedés, miszerint Kálvin a lefejezést javasolta nem bizonyítható, bár tény, hogy szerette volna elérni az enyhébb kivégzési módot. Kálvin Farelhez 1553. augusztus 20-án írott levelében így ír: "Reménylem, halálra fogják ítélni, a büntetésnek kegyetlenségét enyhíteni óhajtom.” A kivégzés előtt is megpróbálta kijárni a kevésbé fájdalmas kivégzési módot: "Holnap büntetésre fogják vinni. Megpróbáltuk megváltoztatni a halála módját, de hiába."
A Szervét-ügyet kutató Kanyaró Ferenc magyar-történelem szakos tanár és unitárius lelkész, Szervét iránt elfogultan, de érzékletesen írja le az eseményt:“Reggel 10 óra volt, mikor a tanácsháztól megindult a legszomorúbb halotti menet a Genf előtti kies Champel mezejére. Gyönyörű szép festői vidék ez; de örök időkre borzasztóvá lett azon iszonyú tény által, amely e napon itt elkövettetett. A város falaitól nem messze zöldes halom, Genf Golgothája emelkedett. A halom tetején földbe ütött karó, a karó körül máglya, melyet vakbuzgó embertelenség száraz gallyakkal elegyített nyers tölgyfából rakott meg. A vesztőhely felé a Szent-Antoine kapun át fegyveres poroszlók és roppant népsokaság kíséretében közelgő Szervét ez utolsó útjában is folyton folyvást imádkozott. A gonosztevők módjára láncravert, koldusnál nyomorúbb, rongyokkal is alig takart, félmeztelen emberalak egyszer csak megáll gyászkísérete közt, égre emeli könnyes szemeit és messze elhallatszó, tiszta, csengő szóval felkiáltott: „Oh, Istenem! tartsd meg az én lelkemet! Oh, Jézus, az örök Istennek fia! könyörülj én rajtam!”