Az 1976. évi nyári olimpiai játékokat, hivatalos nevén a XXI. nyári olimpiai játékokat 1976. július 17. és augusztus 1. között rendezték meg a kanadai Montréalban.
Montréalt 1970. május 12-én választotta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság három pályázóA másik két pályázó – a következő két nyári olimpia rendezői – Moszkva és Los Angeles voltak. közül.
A versenyeken kilencvenkét nemzet hatezer-nyolcvannégy sportolója vett részt.
Érdekességek Az olimpiai költségvetés a duplájára emelkedett. 16 000 rendőr gondoskodott a biztonságról. Politikai okokból 22 afrikai ország bojkottálta a játékokat. Az olimpián Kanada öt ezüst- és hat bronzérmet szerzett, aranyérmet azonban egyet sem. 1976-ig nem volt példa a nyári olimpiák történetében, hogy a rendező ország nem nyert aranyérmet. Úszásban huszonegy világrekord született. A sportág dinamikus fejlődésére jellemző, hogy tizenkét úszószámban a müncheni olimpia aranyérmesei győztes időeredményükkel Montréalban a döntőbe sem tudtak volna kerülni. A tizenöt éves Nadia Comăneci öt nap alatt hétszer kapott maximális tíz pontot gyakorlatára. A román tornásznő az olimpián három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Az olimpia legeredményesebb úszónője, Kornelia Ender négy arany- és egy ezüstérmet nyert. Egyéni bajnoki címei közül kettőt – a 100 méter pillangóúszást és a 200 méter gyorsúszást – úgy nyerte meg, hogy a két szám döntője között nem telt el harminc perc sem. A német úszónő az utóbbi számban világcsúcsot úszva diadalmaskodott. 1948-ban Londonban Németh Imre kalapácsvetésben szerzett aranyérmet, fia, Németh Miklós gerelyhajításban világcsúccsal győzött. 1952-ben és 1956-ban nyert aranyérmet ifjabb Szívós István édesapja, a fia ezen az olimpián követte édesapját az olimpiai bajnokok halhatatlanságának útján.
Részt vevő nemzetek Vastagítással kiemelve azok a nemzetek, amelyek első alkalommal vettek részt nyári olimpián. Egyiptom, Kamerun, Marokkó és Tunézia a 4. naptól csatlakozott az afrikai országok bojkottjához, és nem vett részt a versenyeken.
Olimpiai versenyszámok Az olimpia hivatalos programjában huszonegy sportág összesen huszonhárom szakágának 198 versenyszáma szerepelt. A versenyszámok száma az egyes szakágakban a következő:
Versenyszámok az 1976. évi nyári olimpiai játékokon 50px Sportág, szakágEgyéniCsapatférfinőinyíltférfinőinyíltösszesenAtlétika2112022037Birkózás200000020Cselgáncs6000006Evezés11075014Gyeplabda0001001Íjászat1100002Kajak–kenu41051011Kerékpározás4002006Kézilabda0001102Kosárlabda0001102Labdarúgás0001001Lovaglás0030036Műugrás2200004Ökölvívás110000011Öttusa1001002Röplabda0001102Sportlövészet0070007Súlyemelés9000009Torna75011014Úszás1111022026Vitorlázás1005006Vízilabda0001001Vívás3103108 Összesen102341034153198
Éremtáblázat
Magyar részvétel Az olimpián százhetvennyolc sportoló képviselte Magyarországot. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Kamuti Jenő tőröző vitte. A legeredményesebb magyarországi sportoló, Tordasi Ildikó vívó egy arany- és egy bronzérmet nyert. A magyar csapat névsorát lásd az 1976. évi nyári olimpia magyarországi résztvevőinek listája szócikkben.
Az olimpián a magyarországi sportolók 22 érmet – 4 arany- 5 ezüst- és 13 bronzérmet – nyertek. Magyarország a montreali olimpia előtt utoljára az 1924. évi nyári olimpiai játékokon nyert ötnél kevesebb bajnoki címet.
A magyar csapat 14 sportágban, illetve szakágban összesen 163 olimpiai pontot szerzett. Ez 63 ponttal kevesebb, mint az előző, 1972. évi nyári olimpiai játékokon elért eredmény.
A magyar csapat szerepléséről részletesen lásd a Magyarország az 1976. évi nyári olimpiai játékokon szócikket.
Közvetítések A játékokat ezúttal is helyszínről közvetítette a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, utóbbi első alkalommal színesben.
Jegyzetek
Források
Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – Kahlich Endre – Gy. Papp László – Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1976 – Budapest, 1977 – Keresztényi József: Kis olimpiatörténet – Budapest, 1988 –
Nemzeti Sport – 2004. augusztus 11.
További információk
1976, Montréal – pénzügyi bukás botrányokkal
Kategória:Kanada sportélete