Az ezüst kecske (angolul: The Silver Goat; magyar címváltozat: A medikus)Angol nyelvterületen úgy tűnik, nem a szó szerinti címet (The Silver Goat), hanem a The Medic címet használják. Viszont magyarul nincs forrás arra, hogy használták volna A medikus címváltozatot. (Az angol cím visszafordításaként lett címváltozat?). Ugyanígy kérdéses, hogy létező címváltozat-e: Az ezüst kecske avagy A medikus. Kertész Mihály 1916-ban bemutatott romantikus filmdrámája. A forgatókönyvet Bródy Sándor azonos című regényéből (1898) illetve a belőle készült A medikusA regény színpadi változatát, A medikus című drámát nagy sikerrel játszotta a Vígszínház. című színműve (1910) alapján Fodor Aladár írta.

A filmnek nem maradt fenn példánya, csupán néhány beállított fotó.

Kertész 1912-ben azonos címmel már forgatott egy rövidfilmet Bródy regényéből, de az is elveszett.

Szereplők

János, medikus – Várkonyi Mihály Arrak, egykori szabó, atyja – Hegedűs Ferenc Kőris Piros, vidéki leány – Leontine Kühnberg A professzor – Réthey Lajos A professzor leánya – Forgács Rózsi A kispap / a festő – Kemenes Lajos A szabó leánya – Kovács Ilonka Pártos Dezső A miniszter – Deésy Alfréd A vállalkozó – Gyöngyi Izsó Hirschy – Bodonyi Béla Tesséky László

Történet

János egy részeges és erőszakos szabómester tehetséges, jó tanuló fia. Megtetszik a jómódú fővárosi orvosprofesszor csúnyácska lányának. A professzor abban a reményben veszi magához és taníttatja a fiatalembert, hogy majd feleségül veszi a lányát. János úgy érzi, megvásárolták. Régi szerelme, Piroska kedvéért otthagyja a professzor házát. A lánnyal egy kis padlásszobában élnek nagy nyomorban, így az időközben megszületett, betegeskedő gyermeküket kénytelenek vidékre adni. János apja és húga egy nap azzal állít be hozzájuk, hogy a lány teherbe esett, és csak egy jelentős hozomány mentheti meg a szégyentől. Rábeszélik, hogy vegye el mégis a professzor lányát, amit a fiú végül teljesít is, magára hagyva szerelmét. Esküvőjét követően apósa kapcsolatainak segítségével János képviselő lesz és nagy politikai karriert csinál. Közben a magára hagyott Piroskát János festőművész barátja, György veszi feleségül. De Jánosnak néhány év elteltével elege lesz abból, hogy különféle szennyes ügyekben használják fel a nevét, és ismét elhagyja a professzor házát. Egyszerű jogászként kezd új életet. Egy nap eszébe jut a zálogba tett szerencsét hozó ezüstkecske-fejű sétabotja, melyet még Piroskával adtak be nagy szegénységükben. Elmegy az asszonyhoz a zálogcéduláért hogy kiválthassa. Ekkor tudja meg, hogy György időközben meghalt, így Piroska ismét teljesen magára maradt. Kiváltják a sétabotot, megkeresik és hazaviszik a kisfiukat, Jánoskát, és hármasban élnek tovább.

Érdekesség

Kovács Ilonka később, 1918 és 1923 között Kertész felesége volt. Lucy Doraine művésznéven lett ismert. Várkonyi Mihály Victor Varconi néven később szép hollywoodi karriert csinált.

Források

Az ezüst kecske Fotókkal és korabeli kritikával a Hangosfilm.hu-n NFI Nemzeti Filmintézet, Az ezüst kecske - 120 éves a magyar film című cikk Bródy Sándor: Az ezüst kecske

Megjegyzések

Kategória:1916 filmjei Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar írók művei alapján készült filmek Kategória:Magyar némafilmek Kategória:Elveszett magyar filmek