Szepesolaszi (szlovákul Spišské Vlachy, németül Wallendorf, latinul Latina Villa) város Szlovákiában, a Kassai kerület Iglói járásában. A 16 egykori szepesi koronaváros egyike.

Fekvése Iglótól 21 km-re keletre, a Hernád partján, a Branyiszkói-hegység és a Király-hegy keleti részének érintkezésénél fekszik.

Nevének eredete Nevét egykori olasz lakosairól kapta, akik a közeli Szepesi vár építéséhez érkeztek ide. A név előtagja az egykori vármegyei hovatartozásra utal.

Története A települést 1242-ben az Alsó-Rajnavidékről származó németek alapították. Hozzájuk egy Jászón élt olasz közösség is csatlakozott, akiket a Szepesi vár építéséhez telepítettek ide. Első írásos említése 1243-ban történt „Olazi” alakban. 1258-ban „Olozy”, 1270-ben „Latina Villa” megnevezéssel találjuk. Kiváltságait, mint szepesi német település 1273-ban IV. Lászlótól kapta. 1283-ban „Olosci” a település neve. 1317-ben a szepesi szász városok szövetségének tagjaként már város volt. 1328-ban „Wallendorff”, 1337-ben „Villa Latina vulgariter Olazy” formában írják a nevét. Egyike volt a Zsigmond által a lengyeleknek elzálogosított szepesi városoknak, így 1412 és 1772 között Lengyelországhoz tartozott. 1666-ban tűzvész pusztította. A 18. században határában rezet bányásztak. 1778 és 1876 között a XVI. Szepesi város kerületének része. A 18. századig határában rezet bányásztak és rézolvasztó kohó is működött itt. A 18. század végén jelentős kovácscéhe volt a városnak. 1786-ban „Wlahi” néven említik a korabeli források. 1828-ban 3250 lakos és 71 kézműves élt itt.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról: „Olaszi, Wallendorf, tót f., Szepes vmegyében, Lőcséhez keletre 2 mfdnyire a Hernád mellett: 2256 kath., 982 evang. német lak. Van egy régi kath. paroch. temploma, evang. szentegyháza, vegyes polg. oskolája, papiros- és több lisztmalma, kőmárvány-, rét-, vasbányái. A városi pleb. Zsigmond király idejétől fogva Kolinfalva helységet is birja. – Olaszi igen régi város. Már IV. Béla 1243-ki szabadság levelében ezeket olvashatni: „Hospites in villa Olaszi de Tarnova congregati.” A döghaláltól, gyakori tüztől, áradásoktól sokat szenvedett. Ut. post. Lőcse.”

A települést 1862-ben újra hatalmas tűzvész pusztította. 1871-től lakóinak egy része vasmunkás volt, mások nagy építkezéseken dolgoztak kőművesként. A 19. század végén határában téglagyár, gőzfűrész üzemelt. A trianoni diktátumig Szepes vármegye Szepesváraljai járásához tartozott.

Nagy károkat szenvedett az 1924. évi tűzvészben. 1992-ben újra várossá nyilvánították.

Népessége

1880-ban 2473 lakosából 1401 szlovák és 203 magyar anyanyelvű volt.

1910-ben 2413 lakosából 1613 szlovák, 440 német és 340 magyar anyanyelvű volt.

1930-ban 2578 lakosából 2093 csehszlovák és 39 magyar volt.

1950-ben 2874 lakosából 2841 szlovák és 1 magyar volt.

2011-ben 3610 lakosából 3387 szlovák és 4 magyar volt.

2021-ben 3387 lakosából 3141 szlovák, 38 (+143) cigány, 3 magyar, 2 ruszin, 13 egyéb és 190 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk

Neves személyek Itt született 1572-ben Spillenberger Sámuel orvos. Itt született Simonides János iskolarektor, evangélikus gályarab, utazó, író.; Jozef Minárik 1981: Väznenie, vyslobodenie a putovanie Jána Simonidesa a jeho druha Tobiáša Masníka. Itt született 1795. március 25-én Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Itt született 1813-ban Bokrányi János jogtudós, királyi tanácsos és akadémiai jogtanár. Itt született 1819-ben Volny József kohómérnök, az ózdi és a salgótarjáni kohászat fontos egyénisége. Itt született 1855-ben Theisz Gyula bölcseleti doktor, főreáliskolai tanár, irodalomtörténész, műfordító. Itt született 1879-ben Förster Jenő levéltáros, történész. Itt hunyt el 1886-ban Kalchbrenner Károly botanikus, mikológus, evangélikus lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Itt született 1922-ben Terray Elemér, a Germanisztika kutatója, európai hírű tudós.

Nevezetességei Keresztelő Szent Jánosnak szentelt gótikus, római katolikus plébániatemploma 13. századi eredetű. 1434-ben a sérült templomot gótikus stílusban átépítették. A török időkben erődített volt. Késő gótikus keresztelőmedencéje (1497), feszülete (1520) van, mely Lőcsei Pál mester műhelyéből származik. A templom berendezése barokk, főoltára 18. századi rokokó stílusú. Tornya a 19. század második harmadában készült. A plébánia épülete eredetileg 15. századi gótikus, a 17. században átépítették. Evangélikus temploma 1783-ban épült a korábbi, 1694-ben épített, de 1727-ben leégett fatemplom helyén. Homlokzata és tornya a 19. század elején készült klasszicista stílusban. 1862-ben a templom teteje leégett, de újjáépítették. A városháza a 15. században épült gótikus stílusban, tornyos része ma római katolikus templom, amely Szűz Mária Mennybemenetele tiszteletére van szentelve. Az épületet 1886-ban megújították. Keresztelő Szent János kápolnája 1832-ben épült. A barokk Mária-oszlop 1728-ban készült, 1873-ban renoválták. A város polgárházai között számos gótikus, reneszánsz és barokk lakóház van. Határában van a Plejsy nevű üdülőközpont.

Jegyzetek

Források Matúš Hudák - Kamil Švaňa - Martin Hložek 2021: Nové nálezy rímskych mincí zo Spišských Vlachov a z neznámej lokality na pomedzí Spiša a Šariša. Denarius 9. Miroslav Števík 2024: „Stará radnica“ v Spišských Vlachoch. Pamiatky a múzeá 4/2024

További információk Hivatalos oldal E-obce.sk Községinfó Szepesolaszi Szlovákia térképén

Kategória:Az Iglói járás települései Kategória:Szepesi 16 város