Lásd még: Wolfsburg (egyértelműsítő lap)
Kúla (eredeti magyar nevén Kula, szerbül Кула / Kula, németül Wolfsburg) kisváros Szerbiában, a Vajdaságban, a Nyugat-bácskai körzetben. Kúla község központja.
Fekvése Zombortól 40 km-re délkeletre fekszik, ahol a sík tájat a Telecskai-dombok vonulata tarkítja. A várost átszeli a Ferenc-csatorna. Tengerszint feletti magassága 84 és 106 méter között van. Itt keresztezik egymást Szabadka, Zombor és Újvidék felé vezető útvonalak.
Nevének eredete Neve a török kula (= vár, torony, bástya) főnévből származik.
Története A török hódoltság alatt már létezett, neve (Kúla) török szó, mely várat, bástyát jelent.
A 16. század elején a törökök palánkvárat építettek ide és nemsokára a vár köré kialakult településre szerbek és bunyevácok költöztek.
1652-ben Wesselényi Ferenc birtokjegyzékében már megtalálható volt Alsó-Kula, és ugyanott említve volt Felső-Kula is mely mint újonnan behódolt szerb falu volt említve.
165-ben Mindkét Kúla Wesselényi Ádám birtokába ment át.
1733-ban a településen már 251 ház állt. A tiszai katonai határőrvidéki korszakban, 1740 előtt a péterváradi katonai sánc 12 pusztája között említették Kulát is.
Az 1743 évi összeíráskor Kulán 31 szerb család élt, és ekkor már falu lett, mely pecsétet is kapott. Az új faluba a vármegye alsóvidéki falvakból áttelepült szerbek érkeztek, majd 1746-tól miskolci magyar, 1786-ban pedig német családok települtek meg itt.
1813-ban mezőváros lett. Ipara ekkor nagyon fejlett volt. 1815-ben kaptak céhszabadalmat a szabók, vargák, csizmadiák, 1819-ben a g. kel. szűrszabók s 1827-ben a takácsok, szabók, szűcsök, vargák stb. Földesura a kir. kamara volt s e helység főhelye volt az egyik bácskai kamarai uradalomnak.
Fejlődésére nagy hatással volt a Ferenc-csatorna elkészülte a 18. század végén, mely a környék mocsarait lecsapolta és a vizet a Tiszába vezette. A 19. század végén megépült a Zombor-Kúla-Verbász-Óbecse makadámút, majd 1896-ban a Zombor-Óbecse és a Kishegyes-Bácskapalánka vasútvonal, melyek a várost is érintik. 1910-ben 9125 lakosából 3679 magyar, 2510 szerb, 2425 német és 456 ruszin volt, melyből 5573 római katolikus, 486 görögkatolikus, 2489 görögkeleti ortodox volt. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Kulai járásának székhelye volt. Neves kulaiak Itt születtek: Jakobey Károly (1826. augusztus 17. – Budapest, 1891. július 14.) templomépítő és arcképfestő; Mócs Szaniszló Gyula (1862.július 30. - Berlin, 1904. február 24.) ciszterci szerzetes, tanár, bölcsészdoktor; Bodrogi Zsigmond (1874. január 15. – Budapest, 1937. április 23.) író, költő, nótaszerző; Deák Béla (1876. május 29. – Zombor, 1929. április 13.) jogász, Bács-Bodrog vármegye főügyésze (1911–1916), országgyűlési képviselő (1916–1918); Szekula Jenő (1880. december 29. – Budapest, 1970. január 19.) író; Ipolyi István (1886. május 16. – Bergen, 1955. január 2.) brácsaművész; Deák Leó (1888. január 14. – Újvidék (?), 1945. november 26.) jogász, politikus, Bács-Bodrog vármegye főispánja (1941. augusztus 13.–1944. április 6.); Tamássy István (1924. július 21. – Gyöngyös, 1995. június 25.) magyar kertészmérnök, egyetemi tanár; Módri Györgyi (1965. június 2. –) színésznő; Dragan Škrbić (1968. szeptember 29. –) kézilabdázó; Duško Grujić (1972. szeptember 15. –) labdarúgó.
Művelődési és oktatási intézmények A kúlai Népkört 1868-ban alapították, ez a legrégibb Magyar Művelődési Egyesület a Délvidéken. Alapítója a kúlai Szakácsy Sándor plébános volt. 1896-ban alakult meg az Iparos Dalárda, amely később felvette a Bartók Béla nevet. Ennek keretében asszonykórus is működött Árvácska néven. Az amatőr színjátszókör 1897-ben alakult. Több mint 200 bemutatót tartottak. A Cecília egyházi énekkar 1911-ben alakult, szintén a Népkör keretein belül.
Demográfiai változások
Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Szerbek 9623 49,85 Montenegróiak 3022 15,65 Magyarok 2738 14,18 Ukránok 1125 5,82 Ruszinok 725 3,75 Jugoszlávok 446 2,31 Horvátok 322 1,66 Németek 97 0,50 Macedónok 63 0,32 Szlovákok 48 0,24 Muzulmánok 28 0,14 Szlovének 22 0,11 Albánok 19 0,09 Cigányok 17 0,08 Csehek 16 0,08 Bunjevácok 12 0,06 Oroszok 10 0,05 Goránok 4 0,02 Bosnyákok 2 0,01 Románok 1 0,00 Bolgárok 1 0,00 Egyéb/Ismeretlen
Képtár
Források
Külső hivatkozások Kislexikon.hu Kúla története Iskoláztatás Templom.hu
Kategória:A Nyugat-bácskai körzet települései Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései