A 2021-es US Open női egyéni tornájának selejtezőjében 128 játékos vehet részt a háromfordulós megmérettetésen a főtábla első fordulójába jutást jelentő 16 helyért. A versenyre a főverseny kezdete előtt, augusztus 24–27. között került sor.
A selejtezőben a magyar versenyzők közül a világranglistán elfoglalt helye alapján Gálfi Dalma, Udvardy Panna, Jani Réka Luca és Bondár Anna szerzett jogot az indulásra. Udvardy Panna az első körön nem jutott túl. Bondár Anna a második körben, Jani Réka Luca a harmadik körben esett ki, míg Gálfi Dalma sikeresen véve mindhárom akadályt, életében először feljutott egy Grand Slam-torna főtáblájára.
Kiemeltek
Főtáblára feljutók
Sorsolási tábla Első csoport
Második csoport
Harmadik csoport
Negyedik csoport
Ötödik csopport
Hatodik csoport
Hetedik csoport
Nyolcadik csoport
Kilencedik csoport
Tizedik csoport
Tizenegyedik csoport
Tizenkettedik csoport
Tizenharmadik csoport
Tizennegyedik csoport
Tizenötödik csoport
Tizenhatodik csoport
Jegyzetek
Források A sorsolási tábla és az eredmények
N1S