Gömöri V. István (Budapest, 1945. december 1. – 2026. augusztus 13.) magyar színész, rendező, zenész, zeneszerző, dalszövegíró.

Életpályája Színészként az Állami Déryné Színház stúdiójában végzett 1971-ben. 1970-től ennek a társulatnak az előadásaiban szerepelt, 1978-tól a jogutód Népszínház művésze volt. 1979-től a Budapesti Gyermekszínház, illetve az Arany János Színház színésze. Az 1980-as években színésztársaival: Simorjai Emesével és Balogh Bodor Attilával megalakították a Kenderkóc együttest.Igaz Szó, 1982. május 1. (27. évfolyam, 9. szám) Kedvencünk: Simorjay Emese1989-től szabadfoglalkozású színművész, vendégművészként dolgozott a Madách Színházban és a Radnóti Miklós Színházban. Zenészként a Z’Zi Labor együttesben játszott. Dalszerzéssel, szövegírással és rendezéssel is foglalkozott. 1987-ben és 1988-ban nívódíjat kapott.

1998-tól szinkronrendezőként dolgozott.

1991-ben énekesként, megjelent első önálló lemeze "Darányi E. Sándor elfelejtett dalai" címmel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiadásában.

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, tv Feri világgá megy (TV) Zengő ABC (TV sorozat) Az ördög három aranyhajszála (színházi előadás tv-felvétele)... Rendező Budakeszi srácok (2006) Budapest kávéház

Színházi rendezései A Nap családja (Budapesti Planetárium) Kozmikus katasztrófák (Budapesti Planetárium) Ufo vadászok csapdája (Budapesti Planetárium) Az ördög három aranyhajszála (Budapesti Gyermekszínház) Mese a halászlányról (Budapesti Gyermekszínház) A Zizi bolygó titka (Planetárium Sci-fi Színház) Zizi űrbázis jelentkezik (Planetárium Sci-fi Színház) Csillagszemű robotok (Planetárium Sci-fi Színház) Betlehemi csillag (Planetárium Sci-fi Színház) Csehov: A dohányzás ártalmasságáról (Állami Déryné Színház) Csehov: Leánykérés (Állami Déryné Színház) Pataki Éva: Tündér a padláson (Arany János Színház) Block–Lorca: Don Perlimplin – két egyfelvonásos (Arany János Színház) Tamási Áron: Énekes madár (Arany János Színház)

Lemezek, hangjátékok Zizi bolygó titka Csillagszemű robotok Zizi űrbázis jelentkezik Az ördög három aranyhajszála Betlehemi csillag Mindenlátó királylány Zengő ABC

Szinkronrendezői munkáiból Szinkronrendezései A Mesemondó (Andersen mesék), 1-26. Vipo és barátai, 1-26. Vipo és barátai, az idősziget túlélői, 1-26. Thomas, a gőzmozdony, Thomas és barátai, 1-170.,  263-288. Thomas, a nagy felfedező  (egyedi, zenés, hosszú változat) Fifi virágoskertje, I-II. évfolyam, 52 ep. Roary, a kis versenyautó. I-II. évad, 52 ep. Én kicsi pónim, 1-52. Arthur, I-XIII. évfolyam, 1-104. Arthur karácsonya (egyedi, hosszú változat) Rejtélyek Tesz-Vesz városban, 1-26. Rupert Maci, 1-52. Miss BG, 1-104. A Kiskirálylány, 1-78. Yakari, 1-78. Chuggington pályaudvar, 1-26. Franklin, 1-78. Duda és Pocsolya, II. évad Sharon naplója, 66-78. Szivárványvarázs (Magic Rainbow; egyedi, hosszú változat) Lilla házi állatkertje, 1-26. Moby Dick, 24-25. Conni, a boci, I-II. évad Niels Holgerson (egyedi, hosszú változat) Bori bari, 1-26. Woofy, 1-52. Allegra ablaka, 1-26. Heuréka vára, 1-26. Horseland, 26-52. Tinga Tinga mesék, 1-52. Eszes Jess, 27-52. Sandra, a nyomozó, 1-52. Ozie Boo, I-II. (egyedi, hosszú változat) Ozie Boo, 1-78. Lilian, és a kis egyszarvú (egyedi, hosszú változat) Egyesült állatok (United animals), mozifilm Miss BG, 1-104. Miss BG  extra  (hosszú), 1-2. Maja, a méhecske (egyedi, hosszú változat, német) Maja, a méhecske, 1-78. (új, 3D változat) Kis csirkék, I-II. évad Alex és a dzsungel sorozat Alex és a tenger sorozat Alex és a hangszerek sorozat Alex és a gyümölcsös sorozat Gondos bocsok, I-II. évad, 1-52. Thelmo és Thula, a kis szakácsok, 1-52. Thelmo és Thula, a kis ezermesterek, 1-52. Zorro, 1-13. (animációs változat) Szép álmokat gyerekek, 1-60. Eperke és barátai  II-IV. évad Rozsdalovag, 1-52. A Kis sárkány kalandjai, 1-78. Milly, a kíváncsi, 1-78. Tapsi és barátai, 1-26. A Kisherceg legújabb kalandjai, 1-52. Irány Okidó!, 1-52. Ági – Bági, 27-52. évad Bori (Meine freundin Connie), 27-52. Miffy és barátai, 1-78.,  I-III. évad Miffy kalandjai, 1-52, I-II. évad A varázsvetítő, 1-78 III. évad Poló, 1-52. Harisnyás Pippi, 80 perces animációs, zenés változat Irány Okidó, 1-52. Tapsi és barátai, 1-26. Blinky Bill fehér karácsonya egyedi (hosszú) Niels Holgerson csodálatos utazása a vadludakkal (hosszú változat) Stellalúna (egyedi film) Gondos bocsok, 1-52. Nagy maci és Cin, 1-52. Bindi, 1-20. Sün Alfréd, 1-52. A lovas klub (Horseland), 27-39. Sharon naplója, 66-78. Mása és a medve, 1-78., DVD-kiadás Katuri, 1-78. Sziklaszirti mesék, 1-78. Super Wings, a Szárnyalók, 1-104. Tapsifüles és barátai

Magyar animációs filmek Szőrmók ovi 1-10. Janó Manó és az elveszett harmatcseppek, 1-13. Janó Manó és a Csodálatos Bolygolyóbis, 1-13. Marci Kertje Kajla kalandok

NEM ANIMÁCIÓS JÁTÉKFILMEK, SOROZATOK IDA, Oscar-díjas lengyel film (MTVA) A PADLÁSON, Oscar-díjra nominált film (MTVA) PAPÁS-BABÁS (Baby-Daddy), 1-47. (MTVA) A KUTYA, AKI MEGMENTETTE A KARÁCSONYT A KUTYA, AKI MEGMENTETTE A HALLOWEENT A KUTYA, AKI MEGMENTETTE A VAKÁCIÓT ED, 201-226. ÜGYVÉDEK, 201-226. HÓPEHELY (SNOWFLAKE), mozifilm BOSZORKÁNYKARD, 201-226. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, 1-52. (NÉMET SOR.) REMÉNYSZIGET (HOPE ISLAND), 1-22. SZERELEM A HALÁL UTÁN (Love after death) DEVLIN TÜKÖRKÉPEK NÉMA TANÚK GYILKOSSÁG FEKETE FEHÉRBEN LONDONI KÜLDETÉS (Mission London), mozifilm VÉGZETES EXPONÁLÁS EGY KÓRHÁZ MAGÁNÉLETE  (sorozat) 27-104. Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.

Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar zenészek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:Budapesten született személyek