bélyegkép|Nyughelye az Óbudai temetőben (39-1-816)
Szemző Piroska, férjezett Dezsényi Béláné (Kismarton, 1907. május 26. – Budapest, 1982. július 22.) irodalom- és művelődéstörténész, könyvtáros, Dezsényi Béla felesége.
Élete Szemző (Winkler) Vilmos (1865–1937) polgári iskolai tanár, igazgató és Fürst Fanni (1880–1964) gyermekeként született. 1925-ben a Soproni Magyar Királyi Állami Leánygimnáziumban érettségizett.Iskolai értesítők, Állami leánygimnázium, Sopron, 1925 Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1932-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1934 februárjától 1934 júniusáig a Budapesti Magyar Királyi Állami Erzsébet Nőiskola Leánylíceumban folytatta első féléves tanári gyakorlatát, majd 1934 szeptemberétől 1935. január végéig ugyanitt végezte második félévi gyakorlatát is. A következő évet az Országos Széchényi Könyvtárban töltötte, hogy megkaphassa a könyvtárosi képesítést. 1938-ban a Magyar Nemzeti Múzeum díjtalan gyakornokaként 600 pengő összegű ösztöndíjban részesült.Hivatalos Közlöny, 1938. március 1. (46. évfolyam, 5. szám) Már az 1930-as évek közepétől kezdve az MNM és az OSZK különböző gyűjteményeiben dolgozott. 1951 és 1954 között a Népkönyvtári Központ csoportvezetője volt, majd 1962-ig ismét az OSZK-ban teljesített szolgálatot. Nyugdíjazása után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékének tudományos munkatársa volt.
Az Óbudai temetőben nyugszik.
Főbb művei
Német írók és pesti kiadók a XIX. században (1812–1878) (Budapest, 1931) A „Pester Zeitung”. Egy XIX. századbeli kormánylap története (Budapest, 1941) Peter J. N. Geiger és Heckenast Gusztáv könyvillusztrációnk történetében (Budapest, 1942) Petőfi Sándor képviselőjelöltségének egykori hazai sajtója (Budapest, 1942) Gabriele d'Anninzio és Magyarország (Budapest, 1943) A magyar folyóiratillusztráció kezdetei 1705–1805 (Budapest, 1954) Arany János napjai (Képzelt napló, Budapest, 1957) Heckenast Gusztáv, a zenei kiadó (Magyar Könyvszemle, 1961) Kiadástörténet és irodalomtörténet (Magyar Könyvszemle, 1966) Heckenast és Vajda szerepe Jókai „A Hon” című lapjának megindulásában (Magyar Könyvszemle, 1969)
Származása +Szemző Piroska felmenőiSzemző Piroska(Kismarton, 1907. máj. 26.–Budapest, 1982. júl. 22.)művelődéstörténészApja:Szemző Vilmos(1897-ig Winkler)Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 81019/1897. Forrás: MNL-OL 30806. mikrofilm 170. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1897. év 34. oldal 39. sor(Kernyája, 1865–Budapest, 1937. máj. 31.)tanár, iskolaigazgatóApai nagyapja:Winkler IstvánApai nagyapai dédapja:n. a.Apai nagyapai dédanyja:n. a.Apai nagyanyja:Gaynor AnnaApai nagyanyai dédapja:n. a.Apai nagyanyai dédanyja:n. a.Anyja:Fürst Fanni(Pilisvörösvár, 1880. máj. 9.–Budapest, 1964. jún. 1.)Anyai nagyapja:Fürst Dávid(kb. 1853–Budapest, 1930. márc. 21.)kávés, magánzóAnyai nagyapai dédapja:Fürst SámuelkereskedőAnyai nagyapai dédanyja:Balog PepiAnyai nagyanyja:Hermann BertaBetti és Borbála utónéven is.(kb. 1854–Budapest, 1945. febr. 21.)Anyai nagyanyai dédapja:Hermann BernátAnyai nagyanyai dédanyja:Mahler Sarolta (Lotti)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Kismartoniak Kategória:Az Óbudai temetőben eltemetett személyek