Kendrick Lamar amerikai rapper karrierje során 160 díjat nyert el, 399 jelölésből. Ezek közé tartozik 22 Grammy-díj, hat Billboard Music Award és egy ASCAP Vanguard Award zeneszerzőként végzett munkájáért.
A 2014-es Grammy-gálán Lamar hét jelölést nyert el, amelyek közé tartozott az Év albuma kategória is. Egy évvel később, az 57. Grammy-gálán elnyerte a Legjobb rapdal és a Legjobb rap teljesítmény díjakat i című daláért. A 2016-os Grammy-gálán nyerte el második jelölését azt Év albumáért a To Pimp a Butterfly lemezével és ő kapta azon estén a legtöbb jelölést, tizenegyet. Ez azt is jelentette, hogy ő a rapper a legtöbb jelöléssel egy gálán a díjátadó történetében. Öt díjat nyert el azon este, a To Pimp a Butterflyért, illetve annak két kislemezéért, az Alrightért, a These Wallsért és a Taylor Swifttel való közreműködésért, a Bad Bloodért. 2015-ben megkapta a Kaliforniai Állami Szenátustól a Generációs Ikon-díjat Isadore Hall III szenátornak köszönhetően. Kapott egy Pulitzer-díjat munkájáért, az első nem jazz vagy nem klasszikus zenei művel, amely elnyerte a díjat. A 2018-as Grammy-gálán öt díjat nyert el DAMN. albumával és annak HUMBLE., illetve LOYALTY. dalaival.
African-American Film Critics Association ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2018All the StarsLegjobb eredeti dal
AICE Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2016Kendrick Lamar – Compton: Witness GreatnessLegjobb montázsDigitális tartalom (több, mint 90)2018HumbleLegjobb videóklipLegjobb színkorrekció – VideóklipElement
American Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Good Kid, M.A.A.D CityKedvenc Rap/Hiphop album2015Bad Blood (Taylor Swifttel)Az év közreműködése2017Don’t Wanna Know (a Maroon 5-val)Kendrick LamarAz év előadójaKedvenc Rap/Hiphop előadóHumbleKedvenc Rap/Hiphop dalDamnKedvenc Rap/Hiphop album2018Black PantherLegjobb filmzene
ARIA Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2017Kendrick LamarLegjobb nemzetközi előadóThe Greatest (Siával)Az év dala
ASCAP
ASCAP Rhythm & Soul Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Kendrick LamarVanguard-díj2014Bitch, Don’t Kill My VibeDíjazott R&B/hiphop dalokFuckin’ ProblemsGive It 2 UPoetic JusticeSwimming Pools (Drank)Fuckin’ ProblemsDíjazott rapdalokSwimming Pools (Drank)2016All DayDíjazott R&B/hiphop- és rapdalok2018GoosebumpsDíjazott R&B/hiphop dalokHumbleLoyaltyDíjazott rapdalokGoosebumpsHumbleLegjobb rapdal
ASCAP Pop Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2016Bad Blood (Taylor Swifttel)Legtöbbször előadott dalok2018Don’t Wanna Know (a Maroon 5-val)The Greatest (Siával)Humble
BBC Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2017Kendrick LamarAz év előadója
Berlin Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2016AlrightLegjobb rendező
BET Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Kendrick LamarLegjobb új előadókLegjobb férfi hiphopelőadóFuckin’ Problems (ASAP Rockyval, Drake-kel és 2 Chainzzel)Legjobb közreműködésCoca-Cola Nézők választása díjAz év videójaPoetic Justice (Drake-kel)Legjobb közreműködésSwimming Pools (Drank)Coca-Cola Nézők választása díj2014Kendrick LamarLegjobb férfi hiphopelőadó2015iCoca-Cola Nézők választása díj2016AlrightAz év videójaKendrick LamarLegjobb férfi hiphopelőadó2017Freedom (Beyoncéval)Legjobb közreműködésKendrick LamarLegjobb férfi hiphopelőadó2018Black PantherAz év albumaDamnHumbleAz év videójaCoca-Cola Nézők választása díjLoyalty (Rihannával)Legjobb közreműködés
BET Hip Hop Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2011Section.80Legjobb mixtape2012Kendrick LamarAz év dalszövegírója2013Legjobb hiphopstílusLegjobb fellépőAz év hustlerjeAz év MVP-jeGood Kid, M.A.A.D CityAz év albumaPoetic JusticeLegjobb közreműködés, duó vagy csoportFuckin’ ProblemsLegjobb hiphopvideóSweet 16: Legjobb vendégszereplésAz emberek bajnokaBitch, Don’t Kill My VibeLegjobb hiphopvideó2014ControlSweet 16: Legjobb vendégszereplésKendrick LamarLegjobb fellépőAz év dalszövegírója2015Legjobb fellépőAz év MVP-jeTo Pimp a ButterflyAz év albumaAlrightLegjobb hiphopvideóBefolyásos daliAz emberek bajnokaClassic Man (Remix)Sweet 16: Legjobb vendégszereplés2016FreedomKendrick LamarLegjobb fellépőAz év dalszövegírójaAz év MVP-je2017Hot Ticket-előadóAz év dalszövegírójaAz év MVP-jeAz év hustlerjeHumbleLegjobb hiphopvideóBefolyásos dalDNADamnAz év albuma2018Kendrick LamarHot Ticket-előadóAz év dalszövegírójaAz év hustlerjeLoyaltyLegjobb hiphopvideóNew FreezerSweet 16: Legjobb vendégszereplés
Billboard Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Good Kid, M.A.A.D CityLegjobb rapalbum2016To Pimp a Butterfly2018Kendrick LamarLegjobb előadóLegjobb férfi előadóLegjobb Billboard 200-előadóLegjobb Hot 100-előadóLegtöbbször eladott dalokLegtöbbször streamelt dalokLegjobb rapelőadóLegjobb férfi rapelőadóLegjobb rapturnéHumbleLegjobb Hot 100-dalLegtöbbször streamelt dalok (audio)Legjobb rapdalDamnLegjobb Billboard 200-albumLegtöbbet eladott albumLegjobb rapalbumBlack PantherLegjobb filmzenei/szereposztás album
Black Reel Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2015It’s On Again (A csodálatos Pókember 2.)Legjobb eredeti vagy adaptált dal2019All the StarsKiemelkedő eredeti dalPray for Me
Brit Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2016Kendrick LamarNemzetközi férfi szólóelőadó2018
BMI Awards
BMI R&B/Hip-Hop Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2019All the Stars35 legtöbbet előadott R&B/hiphop dalokPray for Me
BMI Pop Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2019Pray for MeDíjazott dalok
Camerimage ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2015AlrightLegjobb videóklipLegjobb cinematográfia egy videóklipben2017HumbleLegjobb videóklipLegjobb cinematográfia egy videóklipben
Cannes Lions Nemzetközi Kreativitási Fesztivál ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2018HumbleKiválóság egy videóklipbenEzüst Oroszlán
Clio Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2017ElementArany győztes a legjobb videóklipért2018All the StarsArany győztes a legjobb videóklipértPray for MeEzüst győztes a legjobb videóklipért
Critics’ Choice Movie Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018All the Stars (a Fekete Párducból)Legjobb dal
D&AD Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2018HumbleVideóklipGrafitceruzaElementVideóklipFaceruzaCinematográfia videóklipbenGrafitceruzaRendezés videóklipbenFaceruzaVágás videóklipbenFaceruza
Danish Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Good Kid, M.A.A.D CityAz év nemzetközi albuma2015To Pimp a Butterfly2017Damn
Fonogram – Magyar Zenei Díj ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2016To Pimp a ButterflyAz év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele2017Untitled Unmastered2018Damn2019Black Panther
GAFFA Awards
GAFFA Awards (Dánia) ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2015Kendrick LamarAz év nemzetközi előadójaTo Pimp a ButterflyAz év nemzetközi albuma2018Kendrick LamarAz év nemzetközi előadójaDamnAz év nemzetközi albuma
GAFFA Awards (Norvégia) ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2017Kendrick LamarAz év nemzetközi előadójaDamnAz év nemzetközi albumaHumbleAz év nemzetközi dala
GAFFA Awards (Svédország) ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018Kendrick LamarAz év nemzetközi előadójaDamnAz év nemzetközi albumaHumbleAz év nemzetközi dala2019All the Stars (SZA-val)
Gaon Chart Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2016Don’t Wanna Know (a Maroon 5-val)Az év nemzetközi dala
Global Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018Kendrick LamarLegjobb RnB, hiphop vagy grime
Golden Globe-díj ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2018All the Stars (SZA-val)Legjobb eredeti dal
Grammy-díj ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2014Kendrick LamarLegjobb új előadóGood Kid, M.A.A.D CityAz év albumaLegjobb rapalbumHow Many Drinks? (Miguellel)Legjobb R&B-teljesítményNow or Never (Mary J. Blige-dzsal)Legjobb rap/ének együttműködésSwimming Pools (Drank)Legjobb rapteljesítményFuckin’ Problems (ASAP Rockyval, Drake-kel és 2 Chainzzel)Legjobb rapdal2015iLegjobb rapteljesítmény2016AlrightAz év dalaLegjobb videóklipLegjobb rapdalAll Day (dalszerzőként)These Walls (Bilallal, Anna Wise-zal és Thundercattel)Legjobb rap/ének együttműködésNever Catch Me (Flying Lotusszal)Legjobb dancefelvételBad Blood (Taylor Swifttel)Legjobb popduó vagy -együttes teljesítményLegjobb videóklipTo Pimp a ButterflyLegjobb rapalbumAz év albuma2017Lemonade (közreműködő előadóként)Freedom (Beyoncéval)Legjobb rap/ének együttműködés2018DamnAz év albumaLegjobb rapalbumHumbleAz év felvételeLegjobb rapteljesítményLegjobb rapdalLegjobb videóklipLoyalty (Rihannával)Legjobb rap/ének teljesítményért2019Black Panther: The AlbumAz év albumaAll the Stars (SZA-val)Az év felvételeAz év dalaLegjobb rap/ének teljesítményértLegjobb film‑ és más vizuális média számára írt dalKing’s Dead (Jay Rockkal, Future-rel és James Blake-kel)Legjobb rapteljesítményLegjobb rapdalWin (Jay Rockkal)2022family ties (Baby Keemmel)Legjobb rapteljesítmény
HipHopDX Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2011HiiiPowerAz év versszakaSection.80Az év albuma2012Kendrick LamarAz év MC-jeGood Kid, m.A.A.d CityAz év albumaOlvasók választása: Az év albuma2013Kendrick LamarAz év MC-jeControlAz év versszakaKendrick Lamar Visszaállítj a barátságos versengést a ControllalAz év sztorijaBET Hip Hop Awards CypherAz év freestlyle-jaU.O.E.N.O (Remix)Az év közreműködése2014iAz év videója2015To Pimp A ButterflyAz év albumaKendrick LamarAz év MC-jeAlrightAz év videója2017DamnAz év rapalbumaKendrick LamarAz év rappereDuckworth.Az év legjobb dalaHumble.Az év videója
Hollywood Music in Media Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018All the StarsEredeti dal – Sci-fi/Fantasy/HorrorfilmBlack Panther: The AlbumFilmzenei album
Houston Film Critics Society ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018All the StarsLegjobb Eredeti dal
iHeartRadio Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2016Bad Blood (Taylor Swifttel)Legjobb közreműködés2018Don’t Wanna Know (a Maroon 5-val)HumbleAz év hiphopdalaKendrick LamarAz év hiphopelőadójaDamnAz év hiphopalbuma2019Kendrick LamarAz év férfi előadójaAz év hiphopelőadója
Juno Award ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018DamnAz év nemzetközi albuma2019Pray for MeAz év kislemeze
London International Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2018All the StarsVideóklip: Legjobb videóklipVideóklip: CinematográfiaVideóklip: Vizuális effektekBronz
MOBO Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Kendrick LamarNemzetközi előadó2015To Pimp A ButterflyLegjobb nemzetközi album2017Kendrick LamarNemzetközi előadó
MTV Awards
MTV Video Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2013Fuckin’ Problems (ASAP Rockyval, Drake-kel és 2 Chainzzel)Legjobb hiphopvideóSwimming Pools (Drank)Legjobb férfi videó2015AlrightAz év videójaLegjobb férfi videóLegjobb hiphopvideóLegjobb rendezésBad Blood (Taylor Swifttel)Az év videójaLegjobb közreműködésLegjobb rendezésLegjobb speciális effektekLegjobb művészi rendezésLegjobb vágásLegjobb operatőrNever Catch Me (Flying Lotusszal)Legjobb koreográfia2016Freedom (Beyoncéval)Legjobb közreműködés2017HumbleAz év videójaLegjobb hiphopvideóLegjobb operatőrLegjobb rendezésLegjobb művészi rendezésLegjobb speciális effektekLegjobb koreográfiaKendrick LamarAz év előadója2018All the StarsLegjobb speciális effektek2019Tints (Anderson .Paakkal)Legjobb vágásLegjobb operatőr
MTV Europe Music Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredményFor.2015Bad Blood (Taylor Swifttel)Legjobb dalLegjobb videóLegjobb közreműködésAlrightLegjobb videóKendrick LamarLegjobb hiphopLegjobb amerikai előadó2017Legjobb előadóLegjobb hiphopLegjobb amerikai előadóHumbleLegjobb videó
MTV Video Music Awards Japan ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2013Fuckin’ Problems (ASAP Rockyval, Drake-kel és 2 Chainzzel)Legjobb hiphopvideóSwimming Pools (Drank)
MTVU Woodie Awards ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény2012Y.H.N.I.CBreaking Woodie2013Kendrick LamarAz év Woodie-ja
Much Music Video Awards