A Valley Parade, szponzorációs eseményeken Utilita Energy Stadion egy labdarúgó-stadion Bradfordban, West Yorkshire megyében, Angliában. 1886-ban épült és a Manningham rögbicsapatának otthona volt 1903-ig, amikor a rögbiről átálltak a labdarúgásra, így ezt követően a Bradford City pályája lett, mely jelenleg Gordon Gibb klubelnök befektetéseinek a része. Egy idényen át a Bradford Park Avenue-nak, míg két szezonon keresztül a Bradford Bulls rögbiegyesületnek is otthont adott, valamint több angol utánpótlásmérkőzést rendeznek meg itt.
1908-ban, miután a gárda feljutott az első osztályba, Archibald Leitch építészt bízták meg a pálya újjáépítésével. A stadion átesett néhány változáson az 1985. május 11-i tűzkatasztrófáig, ekkor 56 szurkoló vesztette életét és legalább 265 sebesült meg. A tragédia után átépítették, majd 1986 decemberében nyitották meg újra. Az 1990-es és a 2000-es évek elején ismét jelentős változásokon esett át az aréna, amely jelenleg 25 136 férőhellyel rendelkezik. 1911-ben a Burnley elleni FA-kupa mérkőzésen a kilátogató nézővel akkori rekordot állított fel a csapat, ez a szám azóta is fennmaradt mérföldkő Angliában, ami a nézőszámokat illeti. Az átépített stadion legnagyobb látogatottsága a 2015-ben zajló Reading elleni FA-kupa negyeddöntőhöz köthető.
Története Az 1876-ban alapított Manningham Rugby Futball Club eredetileg a Cardigan Fieldsen játszotta mérkőzéseit, a bradfordi Carlisle Roadtól nem messze. Amikor a területet eladták, hogy ez által megkönnyítsék a Drummond School megépítését, a klubnak új otthonra volt szüksége. A Valley Parade területének egyharmadát megvették Manninghamben, rövid távon bérelve azt, így lehetőségük volt ott játszaniuk az 1886–1887-es szezonban. Az új terület és az út, amelyre épült, felvették a helyi térség nevét, a Valley Parade-et, mely elnevezés a Manningham alatti meredek domboldalra utal. A térség korábban kőbányaként üzemelt és többségben a Midland Railway Company tulajdonában volt.
A klub 1400 fontot költött arra, hogy tervezőket alkalmazzon, akiknek feladatuk volt feltárni és felügyelni a pálya talaját, valamint áthelyeztek a Carlisle Roadról egy egyéves lelátót a pálya legmagasabb részére. Az eredeti terület az áthelyezett lelátóból és egy 2000 férőhelyes lépcsőzetes zárt részből állt, ez alatt helyezkedett el a játékosöltöző, a játéktér, egy salakos atlétikai pálya, valamint a kerítés, ezek alapján pedig a teljes kapacitást 18 000 főre korlátozták. A játéktér zúzottkőből, hamuból, termőföldből és fűből készült. 1886. szeptember 27-én nyitották meg az arénát hivatalosan a Wakefield Trinity elleni mérkőzéssel, mely nagyszámú nézőközönséget vonzott, de a gárda az építési munkálatok miatt ezidőtájt idegenben játszotta a legtöbb találkozóját.
1888 karácsonyán a 12 éves Thomas Coyle életét vesztette a nézőtéren, miután a korlát, ami alatt ült, ráomlott és eltört a nyaka. A nyomozás megállapította, hogy halála véletlen volt és a korlátnak támaszkodó nézők a testtömegükkel lenyomva okozták a balesetet. A mérkőzésből származó 115 fontos bevételt a fiú, illetve a balesetben még megsérült gyerekek családja kapta meg.
A Manningham RFC egészen 1903-ig játszott a stadionban, a századforduló alatti pénzügyi kiesés ugyanis arra késztette a klub vezetőségét, hogy felhagyjanak a rögbivel és átálljanak az egyesületi labdarúgásra. Az első labdarúgó mérkőzés, melyet a Valley Parade-en játszottak, 1903. április 6-án a West Yorkshire-i labdarúgók csapata és a regnáló FA-kupa győztes Sheffield United között zajlott. A meccset, melyet 8000 néző kísért figyelemmel, azért szervezték, hogy felkeltsék az érdeklődést a labdarúgás iránt Bradfordban. Az új labdarúgóklubot, a Bradford Cityt pedig beválasztották az English Football League második diviziójába. 1903. szeptember 5-én játszották első meccsüket a Gainsborough Trinity ellen, melyre 11 000 néző látogatott ki. Az 1897-ben végzett átalakításoknak köszönhetően a hazai játékosok a pálya egyik vége mögötti épületet, míg a vendégek a Belle Vue Hotel hátsó részének korábbi rögbi öltözőjét használták öltözőnek. 1906. február 10-én, miután a City 5–1-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől, a vendégek játékosát, Bob Bonthront megtámadták, miközben el akarta hagyni a játékteret. Ennek eredményeként az Angol labdarúgó-szövetség 14 napra bezáratta az arénát, és arra utasította a csapatot, hogy az 1906–1907-es idényben az öltözőit helyezze át a közeli tüzérségi laktanyába. Több szurkoló ellen büntetőeljárás indult az eset miatt.
Miután a klub a másodosztály bajnoka lett, a legelső első ligás szezonjára felkészülve gyors tempóban átépítette az arénát. Archibald Leitch futballépítészt bízták meg, hogy tervezzen egy új teraszt a kifutókhoz – az 1908-ban épült 5300 férőhelyes fő lelátó előtt álló területen –, és építse meg a stadion északi oldalára a Spion Kop lelátót a Midland Road végén, a fő lelátóval szemben. További munkákat végeztek a rácsok lentebb engedése, a korlátok felállítása, a pálya mozgatása és a több forgókapu beépítése érdekében. Az öltözőket is áthelyezték, melyekhez a Kop alatti szobákból a stadion fő lelátója mentén egy folyosó vezetett. A projekt teljes költsége 9958 font volt, a kapacitás pedig 40 000 férőhelyre nőtt. A munkálatokat csak az 1908–1909-es szezon közepén fejezték be, ezek után az első mérkőzésre 1908 karácsonyán került sor, ekkor néző látta a Bristol City elleni találkozót. A fejlesztések lehetővé tették az egyesület számára, hogy 1911. március 11-én 39 146 fős látogatottsági rekordot állítson fel a Burnley elleni FA-kupa-győzelem során. Ez a legrégebbi fennmaradt látogatottsági csúcs Anglia bármely bajnoki kiírását tekintve.
1932. március 17-én a klub 3750 fontot fizetett a Midland Railway Companynak a terület további kétharmad részéért, így a 45 éves földterület a teljes tulajdonává vált. 1908 után a stadion változatlan maradt egészen 1952-ig, miután az 1946-ban történt Burnden Park katasztrófa után alapos vizsgálatokat követően elrendelték a kapacitás csökkentését. A vizsgálat eredményeként bezárták a Midland Road lelátó felét. Ezt követően az emelvény acélvázát eladták a Berwick Rangers gárdájának, majd 1954-ben építettek egy kisebb lelátót a stadionban, azonban hat évvel később az alapozási problémák miatt másodszor is le kellett bontani azt. Újabb hat év telt el, mire a Valley Parade mind a négy lelátóját sikerült megnyitni. Hogy lehetővé tegyék egy új lelátó megépítését a Midland Road felőli oldalon, a klubigazgatók 3 yarddal (2,7 méterrel) közelebb helyezték a pályát a fő lelátóhoz. Az új lelátó akkor a bajnokság legkisebb emelvényének számított. 1969-ben további fejlesztéseket hajtottak végre rajta, ekkortól fogva pedig 1970. január 3-án a harmadosztályban szereplő Tottenham Hotspurral vívott 2–2-es döntetlent a City 23 000 néző előtt. A magas költségek arra kényszerítették a klubot, hogy eladja az arénát a Bradford Corporationnek 35 000 fontért, de 1979-ben ugyanezen az áron visszavásárolta azt.
Az 1908-tól 1985-ig terjedő időszakban számos kisebb munkálatot is végeztek a stadion többi részén. Bevezetésre kerültek a reflektorok az angol labdarúgásban. Az aréna fényforrásai 3000 fontba kerültek, ezeket a mindkét oldalon lévő távíróoszlopokra szerelték fel, 1954. december 20-án a Hull City ellen kerültek használatba. 1960-ban cserélték ki őket, melyeket szintén egy Hull City elleni összecsapáson működtettek első alkalommal, ám 1962-ben, miután az egyik oszlop felborult a Gateshead elleni kupatalálkozón, amely így mindössze három tartószerekezettel zajlott le, a labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított. 1985-ben Simon Inglis, aki könyveket írt stadionokról, úgy jellemezte a fő lelátóról a kilátást, hogy még mindig ugyanolyan, mint amikor 1908-ban felépítették, mintha egy Sopwith Camel repülőgép pilótafülkéjéből tekintenénk meg a meccseket az elavult támaszai és rúdjai miatt.
1985. május 11-én az egyik legsúlyosabb sportkatasztrófa történt a létesítményben, mely során 56 ember halt meg és legalább 265 sérült meg, miután a fő lelátón tűz ütött ki. A tűz a csapat Lincoln City elleni, az 1984–1985-ös bajnokság utolsó mérkőzésének 40. percében kezdődött, és mindössze kilenc perc alatt pusztította el a lelátót. A következő évadban, és az 1986–1987-es idény első öt hónapjában a Bradford City a Leeds United létesítményében, az Elland Roadon, a Huddersfield Town stadionjában a Leeds Roadon, valamint a Bradford Northern Odsal Stadionjában játszotta hazai mérkőzéseit, míg az arénájukat újjáépítették. A 2,6 millió font értékű munkát a J Wimpenny vállalat végezte, mely magába foglalta a biztosításból származó kifizetéseket, a Football League stadiontámogatásait, a klub költségeit és a két bradfordi parlamenti képviselőtől, Geoffrey Lawlertől és Max Maddentől kapott 1,46 millió fontos állami kölcsönt. Új, 5000 férőhelyes fő lelátó épült, mely hosszabb, mint a leégett szerkezet. A Kopot először lefedték, majd 7000 férőhelyesre bővítették. Újabb kisebb műveleteket végeztek a pálya másik két lelátóján is. 1986. december 14-én, 582 nappal a tűzeset után Sir Oliver Popplewell, aki a tűzkatasztrófát vizsgálta, megnyitotta az új stadiont egy angol válogatott elleni mérkőzéssel. A bajnokság során a klub újra a Derby County elleni meccsen lépett pályára, ahol 1–0-s vereséget szenvedett.
A tűz után nem változtatott két lelátón az 1990-es években javítottak. 1991-ben a Bradford Endet kétszintes lelátóvá alakították át egy új eredménytáblával. 1996-ban a City másodosztályba való feljutása után Geoffrey Richmond klubelnök bejelentette, hogy egy 4500 férőhelyes lelátó fog épülni a Midland Road oldalán. 1996-ban került először használatba a Sheffield United ellen, majd 1997. március 27-én II. Erzsébet királynő hivatalosan is megnyitotta. Richmond folytatta terveit a pálya újjáépítésével, miközben csapata további sikereket ért el. A Kop tetejét, mely akkoriban Anglia legnagyobb biztonságban álló terasza volt, a City 1998–1999-es első ligába való feljutásával eltávolították és csökkentették a kapacitást, felkészülve ezzel a 6,5 millió font értékű újjáépítési beruházásra. A Kopot kétszintes, 7500 férőhelyes lelátóvá változtatták. Egy 2300 fős sarokrész is épült, amely a fő lelátó és a Kop közötti sarkot töltötte be. Amikor 2000 decemberében megnyitották, a kapacitás 1970 után először emelkedett 20 000 főre. Ezzel egyidőben létesült egy irodaház és egy bolt. Ezek befejezése után 6,5 millió fontért egy második szint került a fő lelátóra, mely 2001-ben nyílt meg, így a fő lelátó 11 000, míg a stadion összesen 25 000 férőhelyesre bővült.
Richmond tervei között szerepelt az is, hogy a fő lelátó kapacitását 1800 ülőhellyel növeli új öltözők és irodaházak építésével, és egy második szinttel bővíti a Midland Road lelátót, ezzel a létesítmény teljes kapacitását több mint 35 000-re növelve. 2002 decemberében a klub azonban csődeljárás alá került, ekkor Richmond helyére új társtulajdonosok, Julian Rhodes és Gordon Gibbs kerültek. A következő évben az arénát eladták Gibbs nyugdíjpénztárának 5 millió fontért, míg a klub irodáit, boltját és parkolóját 2,5 millióért a londoni székhelyű Developmens Securitiesnek. 2011-ben a csapat éves bérleti díja a nyugdíjpénztár felé 370 000 font volt. Ebben az évben a teljes költségvetés, beleértve az egyéb bérleti díjakat, az adókat, a karbantartási és közüzemi számlákat összesen 1,25 millió font.
A stadiont szponzorációs okokból többször átnevezték. A támogatói közé tartozik a The Pulse rádióállomás, a Bradford & Bingley, az Intersonic, valamint a Coral Windows. Az arénát a szponzorálás miatt 2016 júliusában Northern Commercials Stadion névre keresztelték át, de a labdarúgásban továbbra is Valley Parade néven említik. 2019 júliusában az újabb szponzor miatt átnevezték Utilita Energy Stadionnak.
Jellemzői