Kulin György (Nagyszalonta, 1905. január 28. – Budapest, 1989. április 22.) magyar csillagász, számos kisbolygó és egy üstökös felfedezője, a csillagászat fáradhatatlan népszerűsítője; talán túlzás nélkül tekinthető a magyar amatőrcsillagászat atyjának.
Többek között a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE), ennek megszüntetése után a Csillagászat Baráti Köre (CSBK) alapítója, a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló és a Csillagok Világa folyóirat létrehozója. Az MCSE első elnöke (1946–1949); a CSBK ügyvezető elnöke (1964–1968), majd elnöke (1968–1976) és végül örökös, tiszteletbeli elnöke (1976–1989); az Uránia igazgatója (1947–1949, 1954–1975); a Magyar Asztronautikai Társaság jogelőd szervezetének, a TTIT Asztronautikai Bizottságának első elnöke (1956–1959).
Eredetileg nem csillagász-pályára készült, már harmincéves is elmúlt, amikor életében először nagyobb távcső közelébe került. Ekkor lenyűgözték az égbolt előtte feltáruló csodái, de sajnálattal gondolt arra, hogy Galilei után több száz évvel az emberek többsége még annyit sem látott az égből, mint az olasz természettudós. Ezért arra törekedett, hogy mindenkinek megadja a Galilei-élményt: „Az iskolából kikerülő minden fiatal legalább annyit lásson a távcsövön át az égboltból, amennyit Galilei látott.”
Példaképének a világformáló Galileit és a francia csillagászat-népszerűsítő Flammariont tartotta.
A szellemi munkán kívül sok ezer távcsőtükröt csiszolt, valószínűleg ebben világrekorder lenne. Másokat is tanított a távcsőtükör-csiszolásra, próbált olcsón optikákat szerezni, hogy házilag is sok ember készíthessen távcsövet.
Nevét az égbolton az általa felfedezett 3019 Kulin kisbolygó és a Whipple–Bernasconi–Kulin (1942a) üstökös viseli.
Fiatalkora, tanulmányai A Bihar vármegyei Nagyszalontán született, Kulin Vilmos és Tóth Julianna negyedik gyermekeként. Édesapja művelt, olvasott ember volt, hatalmas könyvtárral rendelkezett. Gazdag, de később elszegényedett nemesi családból származott. Csizmadiainasként került Nagyváradra, onnan szocialista tevékenysége miatt kitiltották, így telepedett le Nagyszalontán, ahol cipőüzemet hozott létre.
Az égbolt ötéves korában gyakorolta Kulin Györgyre az első nagy hatást: 1910 tavaszán a Föld közelében haladt el a Halley-üstökös, melyet Nagyszalonta egén is lehetett észlelni. Viszont ahelyett, hogy az esemény felkeltette volna érdeklődését a csillagászat iránt, az ekkori baljós előjelzések, a világvége-hangulat megrémisztette a kisgyermeket. Esténként, ha derült volt az idő, félt kimenni a szabad ég alá, és édesanyját is azzal vigasztalta, hogy ha majd felnő, ő lelövi a gonosz csillagokat.
1919 áprilisának végén a román hadsereg bevonult Nagyszalontára, s 1920. június 4-én Erdéllyel együtt Kulin György szülővárosa is a Román Királysághoz került.
Kulin középiskolai tanulmányait szülővárosa főgimnáziumában végezte, 1922-ben érettségizett. Mindig szerette a focit, már középiskolás korában futballozott a Nagyszalontai Sport Club színeiben, balszélsőt és balösszekötőt játszott.
Még 1922 őszében Budapestre ment tanulni, közgazdásznak. Az akkori rendezetlen állapotoknak köszönhetően, a román megszállás ellenére a tanulni vágyókat nyugodtan átengedték a határon. Elmondása szerint mindenük odaveszett, pénz nélkül jött Budapestre. Úgy tartotta el magát, hogy tanítványokat vállalt. Otthon azonban szükség volt rá, így négy félév elvégzése után mégis otthagyta az egyetemet, és a következő két évet szülővárosában töltötte, apja gyárában dolgozott könyvelőként, majd behívót kapott a román hadseregtől, egy éven át volt katona. Szalontai csapatával megnyerték a hadsereg labdarúgó bajnokságát, így jutalmul katonai szolgálatát a szülővárosában állomásozó zászlóaljnál tölthette.
1927-ben ismét Budapestre ment, beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) matematika-fizika szakára. Egyetemi évei alatt, 1930-ban jelent meg első cikke nyomtatásban, a Diákvilágban. Tanári diplomáját 1932-ben szerezte, azonban a nagy gazdasági világválság miatt nem kapott állást. A Keresztény Diákszövetséghez került, melynek főtitkára lett, szerény jövedelmet kapott.
1933-ban kötött házasságot Blahó Magdolna tanárnővel. Összesen négy gyermekük született: az első, Magdolna 1934-ben, aztán Enikő (Gerle Éva blogger édesanyja) 1936-ban, György 1944-ben és Eszter 1949-ben.
Csillagászati észlelései, felfedezései 1935-ben került a Svábhegyi Csillagvizsgálóba, állástalan diplomásként. Kezdetben díjtalan gyakornokként, majd csekély fizetésért asszisztensként dolgozott. (Az intézetnek akkoriban csak 4-5 fős személyzete volt, a rossz anyagi helyzete miatt.) Eleinte adminisztratív, könyvelési munkát látott el, majd a pontosidő-szolgálatot. (Az intézet a meridiánkörrel végzett időmeghatározások alapján szolgáltatta a pontos időt.)
Csak az év végén bízták meg változócsillagok észlelésével. Már harmincéves is jócskán elmúlt, amikor ez után végre sor kerülhetett arra, hogy életében először nagyobb, 60 cm-es tükrös távcsőbe nézzen. Az volt a feladata, hogy a kisbolygók évkönyvekben megadott, előre számított pozícióit hasonlítsa össze az észleltekkel, és a kettő különbségét közölje a berlini intézettel. Ekkor készítette első felvételeit, főleg az akkoriban ismert, de kevésbé követett kisbolygókat fényképezte, valamint belemélyedt a kisbolygók pályaszámításába is. Minden derült éjszakát a csillagvizsgáló kupolájában töltött.
1936 júniusában jelent meg első természettudományos cikke a Búvárban, s ugyanebben az évben fedezett fel először kisbolygót, még közösen Abaházi Richárddal. Az 1936 QG-t egy hónapon keresztül észlelték, később mások újra felfedezték és elnevezték, ma a 2882 Tedesco nevet viseli.
Egymaga első kisbolygóját október 13-án fedezte fel. Ideiglenes neve 1936 TG volt, 1979-ben 2242 Balatonra keresztelték. December 11-én történt az első olyan kisbolygó-felfedezése, amely sorszámot kapott, és amelyet Kulin György nevezhetett el. Szülővárosa tiszteletére az 1436 Salonta nevet adta az égitestnek.
Doktori címét csillagászatból 1939-ben szerezte meg. Doktori disszertációjának címe „A Gauss- és Väisälä-módszer kritikai összehasonlítása. Új eljárások a bolygó földtávolságának meghatározására” volt, vagyis részben pályaszámítási témával foglalkozott.
1940. január 6-áról 7-ére virradó éjszaka lefényképezett a 60 cm-es távcsővel egy új égitestet, amit először kisbolygóként katalogizáltak, 1940 AB jellel. Január 12-éről 13-ára virradó éjszakán már inkább üstökösszerűnek tűnt, így február 23-ától Kulin (1940a) üstökösként szerepelt több évtizeden át. A korabeli lapok is üstökösként említették és ünnepelték. Az 1980-as években sorolták vissza a kisbolygók közé, 10258-as sorszámmal.
A kisbolygók, az üstökösök rendszeres fényképezése mellett fényes gömbhalmazokról is sok felvételt készített, 1940-ben az M56 gömbhalmazban három új változócsillagot fedezett fel.
1942. február 12/13-án kisbolygók fényképezése közben történt Kulin első tényleges (akkoriban még a másodiknak hitt) üstökös-felfedezése. Mivel már egy amerikai és egy olasz csillagász is felfedezte, a Whipple-Bernasconi-Kulin (1942a) nevet kapta. Az üstököst április 17-éig észlelték. Nagyon elnyújtott ellipszispályán mozog, 170 000 év múlva lesz újra a Föld közelében.Aki közel hozta az eget, Szerk.: Keszthelyiné Sragner Márta: Az égbolt mindenkié, Budapest: Magyar Csillagászati Egyesület, 2005, 35. o. . Ellenben ugyanezen kötet 124. oldalán egy korai interjúban Kulin György azt nyilatkozza, hogy 32 éves periódusú az üstökös. Ez évben intézeti tanárrá léptették elő.
Utolsó alkalommal (nyolcvannegyedszer) 1943. március 9-én fedezett fel kisbolygót, az 1943 EA1-et, melynek a későbbi észlelések és számítások után 1809 Prometheus lett a neve. Ezután a háború miatt a svábhegyi csillagászati műszereket leszerelték. Bár a csillagvizsgáló berendezéseit sikerült épségben megőrizni és 1945 nyarától kezdve már működtek is fokozatosan, a háború utáni zavaros évek és látásromlása miatt a kutatást nem folytathatta, és végül az 1947-es távozásával megszűnt a svábhegyi intézetben a mintegy másfél évtizedig sikeresen művelt kisbolygó kutatási téma.Balázs Lajos: 100 éves az MTA Csillagászati Kutató Intézete, 1999
A Svábhegyi Csillagvizsgálóban töltött évek alatt Kulin György számára valóságos szenvedéllyé vált a kisbolygók keresése, a beszámolók szerint 1936 és 1943 között 2229 felvételt készített kisbolygók észlelése céljából. Élete során összesen 84 kisbolygót fedezett fel és egy üstököst. Néhányról később kiderült, hogy mások már korábban felfedezték, vagy nem tudott elegendő észlelést és adatot gyűjteni ahhoz, hogy a következő években is megtalálhatóak legyenek. Végül a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) 21 kisbolygó felfedezőjeként ismeri el Kulin Györgyöt. Tizenhárom azoknak a száma, melyeket ő keresztelhetett el (pályájukat is kiszámította, ezen számítások jónak bizonyultak, vagyis az újra megjelenéskor is meg lehetett őket találni). Ezek többségében magyar vonatkozású nevek: Salonta, Pannonia, Konkolya, Hunnia, Mátra, Detre, Izsák, Gothard, Ortutay, Róka stb.
Kulin, a tudománynépszerűsítő A kezdetek: Műkedvelő Csillagászati Alosztály (1943–1945) Mielőtt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban dolgozott volna, soha, még közepes nagyságú távcsővel sem látta az eget. Megdöbbentő volt számára, amikor először megpillantotta a Szaturnuszt és az égbolt más csodáit. Elgondolkodtatta, hogy Galilei óta már több száz év telt el, de az emberiség nagy részének fogalma sem volt arról, mi van az égbolton fölöttünk. A kupolában töltött éjszakák csendjében határozta el, életét teszi arra, hogy mindenki részesülhessen az égbolt adta örömökből. Itt fogant meg benne először egy csillagászati egyesület létrehozásának gondolata.
A távcső világa című kétkötetes nagy műve még 1941 decemberében jelent meg, 672 oldalon, Haeffner Tivadar közreműködésével, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kiadásában, a társulat százéves fennállásának alkalmából. A könyv minden olyan információt tartalmazott, amire egy amatőrcsillagásznak szüksége lehetett: a leíró csillagászaton kívül megfigyelési módszerekkel, tükörcsiszolással és távcsőépítéssel is foglalkozott. Kulin fő törekvése itt is az volt, hogy bemutassa, hogyan lehet házilag távcsövet készíteni, hogy minél több ember kezébe távcsövet adjon, minél többen részesüljenek a Galilei-féle örömökben.
1943. november 10-én a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztályán belül elfogadtatta a Műkedvelő Csillagászati Alosztály megalakítását. Az új szervezet nevében „Felhívás a csillagászat barátaihoz” című írása 1944 januárjában jelent meg, ezt a Természettudományi Közlöny példányaihoz csatolva küldték szét:
A Műkedvelő Csillagászati Alosztály első szervezett előadását 1944. február 9-én tartották Budapesten, mintegy 200 fővel. Szeptemberre a taglétszám már 800 főre emelkedett.
1944. február 26-án megindította a Csillagok Világa csillagászati folyóiratot, melynek ő lett a felelős szerkesztője. A lapot évente hatszor, 1944-ben négyszer tervezték kiadni, azonban a háború miatt csak három száma jelenhetett meg, az utolsó októberben.
Tass Antal, a Svábhegyi Csillagvizsgáló korábbi igazgatójának kezdeményezését folytatva, hogy létrejöjjön egy budapesti planetárium, 1944 júniusában a németországi Jénában két héten át tárgyalásokat folytatott egy Zeiss planetáriumi vetítőműszer megvételéről. A megrendelt műszer 15 ládába csomagolva Magyarországra ért, de a háborús idők miatt nyoma veszett és a háború után már a Csillagászati Alosztály sem működött.
A Magyar Csillagászati Egyesület történetének első szakasza (1946–1949)