Feledy Balázs (Budapest, 1947. június 6. –) művészeti író, jogász.

Tanulmányai 1967-től 1972-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán tanult, és jogi diplomát szerzett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar esztétika kiegészítő szakán folytatott tanulmányokat.

Pályafutása 1975–1978-ban a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete munkatársa. 1978-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola főtitkára, 1987-től a Művészeti Alap szakosztályigazgatója, 1992-től a Világkiállítási Programiroda kulturális igazgatója, 1994-tól tíz éven át a Vigadó Galéria vezetője, majd ezt követően a Csók István Galéria művészeti igazgatója. A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke. Elsősorban a kortárs magyar képzőművészet, iparművészet, fotográfia jelenségeinek kutatója, kiállítások szervezője, kurátora, megnyitója. A Magyar Iparművészet szerkesztőbizottságának tagja. Könyvei, publikációi, kritikái, recenziói elsősorban katalógusokban, szakmai kiadványokban, továbbá a Magyar Iparművészet, a Magyar Krónika, a Magyar Művészet, a Magyar Demokrata című folyóiratokban jelennek meg.

Díjai 2015 Budapestért díj 2017 Prokop Péter-díj 2017 M.S. Mester-díj 2019 Holló László-díj

Írásai

Kötetek

Holesch; Abigail Galéria és Aukciós Ház, Budapest, 2016

Eifert János; HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület, Budapest, 2019 Feledy Balázs–Ujszászi Róbert: Tóth Béla szobrászművész; Csongrád, Önkormányzat, 2019 Együtt lélegezve. Drienyovszki János szobrai; Körmendi Galéria, Budapest, 2021 (Körmendi Galéria. Budapest sorozat) Veress Sándor László. Érzékelés, látomás, indulat; MMA, Budapest, 2022 Credo. Olasz Ferenc életműve; MMA, Bp., 2023

Jegyzetek

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar műkritikusok