A Mancs őrjárat: A film (eredeti cím: PAW Patrol: The Movie) 2021-ben bemutatott kanadai 3D-s számítógépes animációs kalandfilm, amely Cal Brunker rendezett A Mancs őrjárat című televíziós sorozatán alapján.

A londoni Vue Leicester Square téren debütált 2021. augusztus 8-án, az Egyesült Királyságban és Írországban egy nappal később mutatták be a mozik. Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában 2021. augusztus 20-án, Magyarországon 2021. augusztus 19-én mutatták be a mozikban. A kritikusoktól összességében pozitív kritikákat kapott, és a pénztáraknál is jól teljesített. A folytatást, A Mancs őrjárat: A szuperfilmet Amerikában 2023. szeptember 29-én, Magyarország 2023. október 12-én mutatták be a mozikban.

Cselekmény Egy Gus nevű teherautósofőr éppen a Kalandvároson halad át, amikor a teherautója megpördül és a hídról lóg le, csak Turbot kapitány látja meg, aki hívja a Mancs őrjáratot.

Miután a Mancs őrjárat ősellensége, Humdinger polgármester gyanús körülmények között Kalandváros megválasztott polgármesterévé válik, egy Liberty nevű tacskó hívja a csapatot, hogy megvédjék tőle a várost. Chase azonban nem hajlandó elmenni, mivel traumát okozott neki egy múltbéli, a várost érintő incidens. A csapat berendezkedik az új kalandvárosi főhadiszálláson, miután Ryder meggyőzi a vonakodó Chase-t, hogy menjen.

Humdinger egy Felhőfogó nevű eszközzel kitisztítja az időjárást, hogy megcsinálhassa a tűzijátékát, de a show balul sül el. A Mancs őrjáratot riasztják, és átveszik az irányítást a helyzet felett, de Chase kétségbeesik, miután nem sikerül megmentenie néhány embert, akiket viszont Marshall megment.

Másnap a Humdinger által épített metróvonal meghosszabbítása elromlik, és az utasok csapdába esnek. A csapat megmenti az utasokat, de Chase közben félelmében megfagy, és Skye-nak kell megmentenie. Ryder azt javasolja Chase-nek, hogy tartson szünetet, de a szívét összetörő Chase azzal vádolja, hogy megszegi a bizalmát, és feladja őt, amikor a dolgok nehezebbé válnak. Chase elszökik, és Humdinger csatlósai elrabolják, akik kutyamenhelyre viszik. Chase keresése közben Liberty és Ryder felfedezik, hogy számos kutya tűnt el, és összekötik őket Humdingerrel. Liberty-t szándékosan elfogják, és a kutyamenhelyre viszik, ahol megvigasztalja és megmenti Chase-t.

Visszatérve a Kalandváros főhadiszállására, Ryder elviszi Chase-t egy útkereszteződéshez, ahol fiatalabb korában megmentette Chase életét, és elmagyarázza, hogy azért döntött úgy, hogy megmenti, mert ő volt "a legbátrabb kölyök, akivel valaha találkozott". A megnyugodott Chase elfogadja, hogy folytassa a feladatát. Eközben a Felhőfogó kritikussá vált, és hetek óta tartó rossz időt szabadít az égre, hatalmas hurrikánt okozva Kalandváros felett. A Mancs őrjárat és a hozzájuk csatlakozó Liberty versenyt fut, hogy megmentsék a civileket és megállítsák a gépet.

Ryder megmenti Humdinger-t a felhőkarcoló tornyából, de ott ragad, miután a vihar elpusztítja az épület egy részét, Chase meglátja Rydert a veszélyben, és megmenti. Skye egy kamikaze stílusú támadásban elpusztítja a Felhőfogóz, feláldozva a helikopterét, majd jetpackkel visszarepül a városba.

Miután az időjárás helyreállt és a város megmenekült, Chase letartóztatja Humdinger-t a város veszélyeztetése és kutyák elrablása miatt. A Mancs őrjáratot hősként üdvözlik, és egy ünnepség keretében Liberty-t hivatalosan is a csapat tagjává avatják, mielőtt új vészhelyzetbe menekülnének.

Szereplők +SzerepEredeti hangMagyar hangLeírásRyderWill BrisbinStraub Norbert10 éves fiú, aki a Mancs őrjárat vezetője.ChaseIain ArmitageCzető RolandAmbiciózus 7 éves német juhászkutya, aki rendőrkölyökként szolgál.LibertyMarsai MartinGáspár KataTemperamentumos hosszúszőrű tacskó, aki Kalandvárosban nőtt fel és él, és a Mancs őrjárat legújabb tagja lesz.Humdinger polgármesterRon PardoBácskai JánosA Mancs őrjárat ősellensége Ködös völgyből, akit a közeli Kalandváros polgármesterévé választanak, mivel az ő neve volt az egyetlen a szavazólapon, és a másik jelölt valahogy visszalépett a választástól.Turbot kapitányHoll NándorÁllatszakértő és a Mancs őrjárat egyik legközelebbi barátja.Dr. Kendra WilsonYara ShahidiTudós, aki egy egyetemen dolgozik.DeloresKim KardashianErdős BorcsaPimasz uszkár, aki egy állatmenhelyen dolgozik, miután börtönbe került engedelmességi iskolában került.ButchRandall ParkZömök férfi és Humdinger polgármester egyik biztonsági őre, akik megpróbálják távol tartani a kölyköket Kalandvárosból.RubenDax ShepardEgy sovány férfi és Humdinger polgármester biztonsági őre.GusTyler PerryTeherautósofőr éppen juharszirupot szállít a rendeltetési helyére és Chase megmenti.Marty MuckrakerJimmy KimmelA kalandvárosi híradó parókás műsorvezetője.RubbleKeegan HedleyBaráth IstvánBolondos 5 éves buldog, aki a Mancs őrjárat építésze.SkyeLilly BartlamPekár AdriennÉdes 7 éves cockapoo, aki a Mancs őrjárat repülős tagja.MarshallKingsley MarshallSzalay CsongorBújós 6 éves dalmata, aki a Mancs őrjárat tűzoltója.RockyCallum ShonikerMoser KárolyOkos 6 éves keverék kutyus, aki a Mancs őrjárat újrahasznosítója.ZumaShayle SimonsCzető ÁdámEnergikus 5 éves csokoládé labrador retriever, aki a Mancs őrjárat vízimentője.Goodway polgármesterKim RobertsKocsis MariannKaland-öböl polgármestere.TonyNeil CronePusztaszeri KornélÉlelmiszerboltja névadójának tulajdonosa.CarmenMonique AlvarezNádasi VeronikaLiberty barátja, aki az élelmiszerboltban dolgozik.

A film készítése 2017 novemberében Ronnen Harary megerősítette, hogy a Spin Master "jelenleg mérlegeli, hogy a Mancs őrjárat franchise-t játékfilmekké bővítse-e valamikor a következő 12-24 hónapban". 2017-ben animációs teszteket végeztek, hogy felmérjék, a karakterek "hogyan ültethetők át a nagyvászonra", és a vállalat kidolgozott egy filmforgatókönyvet.

A film fejlesztését 2020. február 21-én erősítették meg és azt is elárulták, hogy Cal Brunker lesz a rendező. 2021. március 13-án, a 2021-es Nickelodeon Kids’ Choice Awards során mutatták be a film exkluzív első előzetesét.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2021 filmjei Kategória:Kanadai számítógépes animációs filmek Kategória:Kanadai filmvígjátékok Kategória:Kanadai kalandfilmek Kategória:Kanadai akciófilmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:A Paramount+ saját gyártású filmjei