thumb|250px|Csésze, Naukratisz-festő, i. e. 6. század, Párizs, Louvre thumb|250px|Az úgynevezett Arkeszilasz-csésze Arkeszilasz-festő, i. e. 6. század közepe, Párizs, Francia Nemzeti Könyvtár A lakóniai vázafestészet az ókori görög vázafestészet egyik helyi változata volt. A lakóniai régészeti feltárások során, főleg a nagyobb kultuszhelyekről előkerült helyi készítésű tárgyak megcáfolják az aszkéta, művészetellenes Spártáról széles körben elterjedt vélekedést. Az is kiderül belőlük, hogy a város a történetének egyik szakaszában különösen nyitott volt a világra. A leggyakoribb lelet a festett agyagedény, amit az i. e. 10. századtól kezdtek gyártani.Anton Powell (szerk.) - A Companion to Sparta, 124. oldal A legszebb darabok, a széles körben exportált feketealakos, illetve fekete mázas edények az i. e. 6. században készültek.

A lakóniai figurális ábrázolások legtöbbször csészéken fordulnak elő, a legfontosabb alakok főleg az edény belsejében egy nagy körben (tondo) láthatók és csak kivételes esetben a külsején. Az első körülbelül ötven évben fehér háttérre festettek, majd i. e. 530 körül egyre jobban az attikaihoz hasonló, vöröses színű háttér terjedt el. Ezt követően az edények egyre jobban hasonlítottak az egykorú attikai darabokra, feltételezhető, hogy egy athéni fazekas/vázafestő is dolgozott Lakóniában.Tyler Jo Smith, Dimitris Plantzos (szerk.) - A Companion to Greek art, 76. oldal Az edényeken kultikus, mitológiai (különösen Héraklész története) és mindennapi jeleneteket pl. lakomákat ábrázoltak. Kivételnek számít az Arkeszilasz kürénéi uralkodót megjelenítő csésze ahogy az áru mérését és szállítását felügyeli.

A legfontosabb exportált edénytípusok a kratérek, az oinokhoék, a hüdriák és legfőképpen a magas talpú ivócsészék voltak. A feketealakos technika színvonala i. e. 530 körül lecsökkent, és az i. e. 5. század első harmadától meg is szűnt a gyártásuk. Körülbelül i. e. 415-től egészen az i. e. 4. század első harmadáig a vázafestészet újból felvirágzott, de ekkor már az egykorú athéni termékekhez nagyon hasonlító vörösalakos edényeket készítettek

Protogeometrikus és geometrikus stílus 250px|thumb|Lakaina, a geometrikus kor óta gyártott nagy, kissé kifelé dőlő szegéllyel rendelkező talpas ivócsésze, a lakóniai fazekasság népszerű áruja, i. e. 6. század, New York, Metropolitan Művészeti Múzeum

Protogeometrikus A lakóniai kerámiagyártás valamikor i. e. 950 – 900 között kezdődött protogeometrikus stílusban. Ezt a díszítési módot az i. e. 8. század első negyedéig alkalmazták. A mükénéi előképekkel szinte semmilyen hasonlóságot nem mutató jellegzetes helyi árut gyártottak, de valamennyire hatottak rájuk a nyugati szárazföldi régiókban gyártott protogeometrikus edények és az északnyugatról az i. e. 10. században beszivárgó dórok kerámiakészítése. Nem ismerhető fel közvetlen kapcsolat az argoszi és attikai modellekkel sem, ami arra utal, hogy Lakónia több mint egy évszázadig földrajzilag elszigetelt volt.

A legtöbb edény a Spártától néhány kilométerre lévő Amüklai Apolló-szentélyből, másodsorban magából Spártából, az Akropoliszon lévő Athéna-szentélyből és az Evrotasz folyó bal partján álló orhtiai Artemisz-szentélyből került elő.Anton Powell (szerk.) - A Companion to Sparta, 125. oldal Az előkerült töredékek legnagyobb része a széles szájú nyitott edényekhez tartozott, szküphoszok, csészék, kratérok, tálak maradványai. Leggyakoribb díszítőelemeik a keresztirányú vonalak, a keresztvonalakkal kitöltött háromszögek panelekben és a vízszintes sávokkal való erőteljes tagolás.

Geometrikus Egy rövid átmeneti időszak után, nem sokkal i. e. 750 előtt a késői geometrikus kor stílusjegyeit viselő geometrikus díszítési mód terjedt el, ami körülbelül egy évszázadig tartott. A korábbi protogeometrikus díszítésmódtól eltérően az új stílus sokat köszönhetett az argoszi és korinthoszi műhelyeknek. Az i. e. 8. század első felében először az argoszi hatás figyelhető meg rajtuk és csak később a bizonyos fokú korinthoszi hatás.Tyler Jo Smith, Dimitris Plantzos (szerk.) - A Companion to Greek art, 75. oldal Az edények is szélesebb körben terjedtek el Lakónia területén, egyes darabok messzebbre is eljutottak, Tarantóból, Spártának az i. e. 8. században alapított dél-itáliai (Magna Graecia) gyarmatvárosából kerültek elő.

A nagyobb edények két leggyakoribb formája a kratér és a magas pükszisz volt, a kisebb edények közül leginkább szküphoszok, tálak ismertek. A lakaina, az aránytalanul nagy, kissé kifelé dőlő szegéllyel rendelkező talpas ivócsésze, ami később is népszerű áruja volt a lakóniai fazekasságnak ebben az időben terjedt el. A kisebb, vékonyabb falú darabokat gyakran fehér mázzal vonták be. Legfőbb díszítőelemeiket, a rombuszhoz hasonló levélformát, a keresztezett vonalakat és a meandereket Argoszból vették át. A korinthoszi hatás – kettős cikkcakk vonalak, lebegő szigma-jelek, madárfigurák sziluettjei – a későbbi, szubgeometrikus időben válik egyre nyilvánvalóbbá a szküphoszok és lakainák legfontosabb felületein. Már ekkor elkezdtek kísérletezni a figurális ábrázolásokkal, leggyakoribbak a szintén argoszi hatásra elterjedt táncoló alakok és a lovak, a táncosok feltételezhetőleg valamilyen azonosítatlan vallásos szertartáshoz köthetők.

Orientalizáló thumb|250px|Csésze, i. e. 7. század, Návplio régészeti múzeuma

Lakóniai I A késő geometrikus kort i. e. 650 körül egy rövid orientalizáló szakasz váltotta fel, ami körülbelül i. e. 620-ig tartott. Ezt a szakaszt az orthiai Artemisz-szentélyt feltáró, a vázákat a rétegekben való elhelyezkedésük alapján kategorizáló brit régészek javaslatára Lakóniai I-nek nevezik.

Ez a kor a kísérletezés kora, melynek során új, kreatív megoldások születtek. Kétféle minőségű, gondosabban vagy durvábban kidolgozott edényeket készítettek. A szebben kidolgozottak kisméretű, nyitott formájú edények, talp nélküli csészék, kelyhek, lakainák, tálak és tányérok. Ezek az elegáns formájú, rendkívül vékony falú vázák valószínűleg a fémedényeket utánozták. Magas színvonalú festett díszítésük mellett gyakran fehér bevonat jelenik meg rajtuk, díszítőelemeik egyszerűek, nagyrészt még a geometrikus korból valók. Újonnan bevezetett motívum a csészék, szküphoszok és lakainák szegélye körül két pontsor között végigfutó fekete négyzetek sora. amit valószínűleg keleti görög hatásra alkalmaztak. Egyértelműbb keleti befolyásra kezdték el a népszerű madaras tálak utánzását.

Egyre gyakoribbá váltak a protokorinthoszi hatásra megjelenő állatfrízek, de az emberi alakok még nagyon ritkák. A figurákat a sziluett és a körvonalrajz kombinációjával ábrázolták. A kultuszhelyekről előkerült edények kialakítása rendkívül egységes, felmerült a lehetőség, hogy ugyanaz a kézműves készíthette őket, talán egy Lakóniába bevándorolt mester. Ebből a korból (i. e. 625 körül) származnak a szamoszi Héraionból előkerült legkorábbi ismert helyi gyártású volutás-kratér töredékei is.Anton Powell (szerk.) - A Companion to Sparta, 126. oldal

Gyártottak egyszerű fekete háttérrel minimális vonalas díszítéssel ellátott edényeket is. Ez utóbbi díszítésmód az egész i. e. 6. században divatban maradt.Tyler Jo Smith, Dimitris Plantzos (szerk.) - A Companion to Greek art, 76. oldal I. e. 620 kezdtek el a sziluettábrázolásokon kevés bekarcolást alkalmazni.

Feketealakos

Lakóniai II A Lakóniai II-es időszakban (i. e. 620 – 580/70) terjedt el korinthoszi hatásra a feketealakos vázafestészet. I. e. 620 körül megkezdődött a lakóniai edények exportálása, kezdetben Taranto, Szamosz és kisebb mennyiségben Etruria volt a célpont. Ebben a kísérletező szakaszban a sziluett és körvonaltechnikával ábrázolt alakokon még kevésbé alkalmazták a bekarcolásos technikát. Mint a Lakónia I-es fázisban a legszebb edények általában kisebb méretűek, csészék, lakainák, kupák, henger alakú korsók, kis gömbök, tálak és tányérok. Vékony falú, elegáns formájú darabok, díszítésük egyszerű és gyakran absztrakt mintákból áll. A növényi motívumok ekkor még nem játszanak fontos szerepet. A pontsorok közötti négyzetek ekkor is gyakori díszítőelemei a csészék peremének. Időnként már megjelenik néhány emberalak, és korinthoszi hatásra állatfigurák.

Különösen népszerű edényforma volt a csésze kétféle típusa. Az egyik alacsony, kerek talpú kisebb méretű edény, a másik tölcsértalpú kis peremű nagyobb méretű csésze. Ezek az i. e. 7. század végén megjelenő formák az i. e. 6. század első negyedéig divatban voltak, a második típus talán i. e. 570-ig. A tölcsértalpú Lakóniai II-es csészék nagyon hasonlítanak az egykorú ión példányokhoz, és még az azokon látható keskeny sáv, esetleg madarak sziluett ábrázolása is megjelenhet rajtuk. A tölcsértalpú csészéket nagy területre exportálták, főleg keletre (Szamosz, Milétosz) Dél-Itáliába (Taranto), Szicíliába és Etruriába. Ezek a területek a feketealakos vázafestészet érett korszakában is a lakóniai edények jelentős felvevőpiacai maradtak.

A másik jellegzetes Lakóniai II-es edénytípus a keleti hatásokat mutató gyümölcsös tál, egy lapos magas szegélyű edénytípus. Nem exportra készültek, legnagyobb részüket áldozati ajándékként spártai szentélyekben helyezték el.

Érett feketealakos díszítésmód thumb|250px|Hüdria a figurákat azonosító feliratokkal, i. e. 6. század közepe, Rodosz régészeti múzeuma I. e. 580 körül kezdtek bekarcolást is alkalmazó feketealakos technikával dolgozni és ez a festési mód egészen a század végéig használatban maradt. A korábbi felosztás szerint a kor a Lakóniai III-IV időszaknak számít, de a fazekasárut ma már az edényformák fejlődése és az egyes festők stílusa alapján csoportosítják.Anton Powell (szerk.) - A Companion to Sparta, 127. oldal Ez a lakóniai vázafestészet fénykora, az edényeket (még ha nem is nagy mennyiségben) az egész mediterrán térségbe exportálták és több helyen utánozták is. A technika elterjedése után is Szamosz maradt az egyik felvevő központ, ezen kívül népszerű piaccá vált Egyiptomban Naukratisz, Líbiában Küréné és Tokra. Jelentős mennyiségű lakóniai árut találtak ezen kívül Milétoszban, és Didümában is. Úgy tűnik az edényeket jelentős részét eleve exportra szánták és a célterületeken különféle funkciókat töltöttek be. Az etruszk területekre és Tarantóba szállított edények általában sírokból kerültek elő, míg a máshol nagyrészt szentélyekből. A különböző helyeken feltárt edények száma ingadozik, feltehetőleg nem ugyanaz a kereskedelmi hálózat látta el őket áruval.

A lakóniai mesterek sokat köszönhettek Korinthosznak (technika, ikonográfia), a keleti területeknek és a század közepétől Attikának is, de emellett sikerült egy nagyon egyéni festésmódot kifejleszteniük. Ez egyszerű, de életteli figurális díszítésből, gazdag másodlagos díszítőelemekből, valamint a hozzáadott lilás színből és a háttérként használt fehér bevonatból eredő polikróm hatásból állt.

Ebből a korból eddig 716 figurális díszítésű váza ismert, ami nem számít nagy mennyiségnek. Valószínűleg két generáció alatt készültek és csak néhány műhelyben, egyes kutatások szerint csak két (később egyesített) műhely termékei. Az egységes rajzok és vázaformák arra utalnak, hogy egy családi vállalkozásban gyártották őket, ahol öt kiemelkedő és tizenhárom kisebb jelentőségű mester dolgozott, bár ez a felosztás még vita tárgya. Úgy tűnik a fazekas és a vázafestő legtöbbször ugyanaz a személy volt, de ez sem bizonyított. Feltételezhető, hogy a műhelyeket szabad, nem spártai lakosok működtették, de szisztematikus feltárások hiányában még nem tudták a gyártás pontos helyét azonosítani. Az egyik lehetséges helyszín az Evrotasz folyó közelében található a másik Spártától nem messze fekszik ahol már feltárták egy fazekasműhely maradványait. Az is felmerült, hogy bevándorló kézművesek dolgoztak Lakóniában és miután távoztak lehanyatlott a feketealakos kerámiák készítése.Anton Powell (szerk.) - A Companion to Sparta, 128. oldal