A Magyar agrártörténeti életrajzok többkötetes, lexikonszerű életrajzi gyűjtemény, amely a Magyarországon tevékenykedő mezőgazdasági szakemberek gyűjtötte egybe.

Története A Magyar agrártörténeti életrajzok gondolatát Für Lajos (1930–2013), a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa vetette fel még az 1960-as évek végén. A mű célja kettős volt: egyfelől a különböző agrár-szakemberek szétszórt életrajzainak egységes gyűjteménye, másfelől az elfeledett, más lexikonokból kiszorult agrár-szakemberek munkásságának szélesebb körben való megismertetése. 1972-ben a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottsága jóváhagyólag támogatta a tervet, ám a kivitelezésre anyagi gondok miatt nem került sor. 1980-ban ismét előkerült a gondolat, ám ekkor az a döntés született, hogy először egy kisebb kötetben mintegy 100 fő életrajzát tárják a nagyközönség elé.Perjámosi, i. h. Ennek eredményeként született meg 1985-ben az egyébként 701 nyomtatott oldalas Agrártörténeti életrajzok c. munka a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadásában.Antikvarium.hu adatbázis Ennek folytatása lett végül a Magyar agrártörténeti életrajzok, amely 1987 és 1989 között 3 vaskos kötetben látott napvilágot szintén a Múzeum kiadásában.

A munka teljes terjedelme 2366 nyomtatott oldal, és 587 személy életrajzát öleli fel (amelyekben szerepelnek az 1 kötetes mű életrajzai is). A munkában számos muzeológus vett részt, a szerkesztési feladatokat Für Lajos és Pintér János irányította.

Az egyes életrajzok végén az adott személy jelentősebb műveinek és a róla szóló irodalomnak kis listái találhatók. A mű csak elhunyt személyek adatait tartalmazza. Már a 3. kötet megjelenése után nem sokkal felmerült a kiegészítések gondolata, azonban ez azóta sem (2022) történt meg.

Munkatársak A mű tartalomjegyzéke alapján:

Kötetbeosztás

+KötetszámKötetcímKiadási évOldalszám I. kötet A–H 1987 866 II. kötet I–P 1988 796 III. kötet R–Zs 1989 701

Jegyzetek

Források Perjámosi Sándor: 120 év kiadványai. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum nyomtatott önálló és időszaki kiadványai In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum közleményei 2016–2017, A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Kiadása, Budapest, 2017, 307-308. o.

1. kötet: http://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/Magyar-agrartorteneti-eletrajzok_1_A-H_OCR.pdf 2. kötet: http://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/Magyar-agrartorteneti-eletrajzok_2_i-P_OCR.pdf 3. kötet: http://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/Magyar-agrartorteneti-eletrajzok_3_R-ZS_OCR.pdf

Kapcsolódó szócikkek Magyar lexikonok listája Magyar enciklopédiák és kézikönyvek listája

Kategória:A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványai Kategória:Magyar lexikonok