James Barry Munnik Hertzog KC (Fokföld, 1866. április 3. – Pretoria, 1942. november 21.), ismertebb nevén Barry Hertzog, dél-afrikai politikus és katona volt. A második búr háború alatt búr tábornok, 1924 és 1939 között a Dél-afrikai Unió harmadik miniszterelnökeként szolgált.

Életét az afrikáner tradicionalizmus kiteljesítésének szentelte, megóvva azt a brit–angolszász kulturális behatásoktól.

A kezdetek Hertzog a Victoria College-ban tanult jogot Stellenboschban, Fokföldön. 1889-ben Hollandiába ment, ahol az Amszterdami Egyetemen folytatott tanulmányokat, ahol 1892. november 12-én jogi doktorátust szerzett.

Hertzog 1892 és 1895 között ügyvédgyakornokként munkálkodott Pretoriában, amikor is kinevezték Oranje Szabadállam legfelsőbb bírájának. Az 1899–1902-es búr háború során beállt katonának, és egészen a tábornoki rangig eljutott, így az Oranje Szabadállam védelmi erőinek helyettes főparancsnoka lett.

A politikában Hertzog az Orangia Unie Párt létrehozásával lépett be a politikába.

1907-ben az Oranje-folyói Kolónia önkormányzat-formálási jogot kapott, így Hertzog főügyészként és oktatásért felelős biztosként csatlakozhatott az újonnan alakult kabinethez. Az 1909-es South Africa Act hatályba lépésével létrejött Dél-Afrikai Unió első felelős kormányának igazságügyi miniszterévé nevezték ki, egészen 1912-ig töltötte be ezt a hivatalt. A brit hatóságokkal és Botha miniszterelnökkel szembeni szembetűnő ellenállása kabinetválsághoz vezetett, ennek okán 1913-ban a Hertzog vezette régi búr és a britellenes szekció kivált a Botha-kormányból és a pártból.

Első kormánya

Az 1924-es választáson Hertzog Nemzeti Pártja legyőzte Jan Smuts Dél-afrikai Pártját, és koalíciós kormányt alakított a Dél-afrikai Munkáspárttal. 1934-ben a Nemzeti Párt és a Dél-afrikai Párt megállapodott az egyesülésben, így létrejött az Egyesült Párt (Verendige Party).

Hertzog miniszterelnökként számos új, társadalmi és gazdasági intézkedés elfogadását indítványozta, amelyek sokat javítottak a munkásosztálybeli fehérek körülményein. Egy történész szerint „az 1924-ben alakult kormány, tehát Hertzog NP-je a Munkáspárttal kéz a kézben lefektette az afrikáner jóléti állam alapjait”.

Egyebek közt egy Munkaügyi Minisztériumot is létrehoztak, míg a bértörvény (1925) a szakképzetlen munkások minimálbérét meghatározta, de a mezőgazdasági munkásokat, a háztartási alkalmazottakat és a köztisztviselőket ez valamiért nem illette meg. Létrehozott egy Bértanácsot is, amely faji háttértől függetlenül szabályozta bizonyos típusú munkák fizetését (mindennek ellenére a fehérek voltak a törvényhozás fő haszonélvezői). Az öregségi nyugdíjról szóló törvény (1927) nyugellátást biztosított a néger munkások számára. A négerek is megkapták a nyugdíjat, de annak maximuma a fehéreknek járó öregségi illetmény 70%-a volt.

Második kormánya

A South African Iron and Steel Industrial Corp. 1930-as megalakulása elősegítette a gazdasági fejlődés megélénkülését, míg az ipari felhasználásra szánt import nyersanyagokra kivetett vámok visszavonása ösztönözte az ipar fejlődését és további munkalehetőségeket teremtett, viszont ez utóbbi a megélhetési költségek növekedését is maga után vonta. Mezőgazdasági intézkedéseik közül említésre méltó a tejtermelőket érintő, az összes vajértékesítésre kivetett illeték bevezetése, míg az importadók emelése megvédte a gazdákat a nemzetközi versenytől. A gazdálkodóknak a Land Bank nyújtott hiteleket, előbbiek vasúti szállítási engedményeket is kaptak. A kormány azzal is segítette a gazdákat, hogy árstoppal fixálta a bizonyos termékek árát, és munkatelepeket hozott létre a szociálisan rászorulók számára. Továbbá olyan, a szekunder gazdasági szektorba tartozó munkahelyeket is létesítettek, melyek segítségével jócskán lecsökkent a munkanélküliség aránya a fehér lakosság körében, a szegénységi mutatók pedig javulásnak indultak.

A munkavállalóknak adható juttatástípusokat megnövelték, gyártörvényben szabályozták meg a munkanormák javítása való törekvést is. Így a törvény a munkahét hossza és a gyermekmunka alkalmazása tekintetében összhangba került a nemzetközi irányelvvel. Bevezették a fehér városi bérlők kilakoltatás elleni fokozott védelmét például olyan időszakokra, amikor lakhatási válság lép fel. A bilingualitás előmozdítása révén megnyílt a közszolgálati pozíciók betöltési lehetősége az afrikánerek előtt, mindeközben még a választójogot is kiszélesítették, a fehér nőkre. Bevezették az egypennys postaköltséget, az automatikus telefonközpontokat, az utánvétes postai szolgáltatást és a kísérleti légipostai szolgáltatást, amelyet később állandósítottak.

A Szociális Jóléti Osztályt 1937-ben önálló hivatalként elkülönítették, hgoy mind a fehérek, mind a négerek oktatására szánt kiadásokat megnöveljék. Utóbbiaké 60%-kal nőtt, ami a négergyerekek iskolai teljesítményének átlagosan 30%-os növekedéséhez vezetett. A vakok és fogyatékkal élők segélyét 1936-ban illetve 1937-ben, míg a munkanélküli segélyt 1937-ben vezették be. Ugyanebben az évben az eltartási támogatások fedezetét kiterjesztették.

Harmadik kormánya

Negyedik kormánya

Politikai nézetei

Belpolitika és etnikai kérdések Hertzog republikánus volt, erősen hitt a Dél-afrikai Unió teljes függetlenségében. Kormánya 1925-ben a hollandot a második hivatalos nyelv helyett az afrikaansra cserélte, valamint 1928-ban az Uniónak új nemzeti lobogót is adtak, melyben Oranje Szabadállam zászlaja és a Vierkleur is helyet kapott, egy miniatűr hármas zászlócsoport tagjaiként, mely a zászlónak a középső, fehér sávjában helyezkedik el. Kormánya 1930-ban eltörölte a fehérekre vonatkozó vagyoni és oktatási cenzust. 1936-ban a négereket teljesen eltávolították az ún. "közös szavazói névjegyzékből". Ehelyett külön listát írtak ki egy bennszülött képviselet megválasztására.

Külpolitika és a Brit Birodalom A külpolitikában Hertzog, mint erősen germanofil személy, a Brit Birodalomtól való távolságtartás politikáját részesítette előnyben. A Versailles-i szerződés által felállított nemzetközi rendszer felülvizsgálatával a Németországra nehezedő terhek csökkentése érdekében a  Hertzog hívei az 1930-as években a Smuts által vezetett britbarát, és a nyíltan nácibarát és antiszemita védelmi miniszter, Oswald Pirow csoportja közé pozícionálták magukat. 

Jegyzetek

Irodalom Pirow, Oswald (1958) James Barry Munnik Hertzog. Timmins, Fokváros

Fordítás

Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:Nemzeti Párt (Dél-afrikai Köztársaság) tagok Kategória:Dél-afrikai politikusok Kategória:Az Egyesült Párt tagjai