Csikós András (Hódmezővásárhely, 1947. június 3. – Hódmezővásárhely, 2006. március 19.) magyar festő.
Életpályája 1970-ben végzett a Szegedi Tanárképző Főiskola hallgatójaként, ahol Vinkler László és Fischer Ernő oktatta. 1970-től a Művészeti Alap tagja volt. Az 1970-es évektől állandó résztvevője a vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, a szegedi és a békéscsabai csoportos kiállításoknak. 1973-tól kiállító művész volt.
Munkássága Számos kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. Rendszeres résztvevője volt az alföldi rendezvényeknek. Egyes művei eljutottak Franciaországba, Japánba, Jugoszláviába, az NSZK-ba, Lengyelországba és a Szovjetunióba. A Vásárhelyi Iskola jellegzetes képviselője. Leginkább alföldi tájakat, Hódmezővásárhely környéki tanyákat, a Tisza ártereit és holtágait festette meg. Festményei szűkebb környezetének alapos ismeretéről tesznek tanúbizonyságot. Képeinek legfontosabb értéke a részletek megragadása, az egyedi táj rögzítése. Szürreális-szimbolikus látomásokat is festett részletező realizmussal.
Egyéni kiállításai 1973 Hódmezővásárhely, Szentes, Budapest 1974 Békéscsaba 1975, 1977, 1982, 1984, 1988, 1996 Budapest 1976 Pécs 1977 Szigetvár 1978, 1991 Szeged 1979 Szentendre, Gyöngyös, Győr 1980 Kalocsa, Veszprém 1981, 1995 Gyöngyös 1982 Csepel 1983 Hódmezővásárhely 1985 Kaposvár 1987 Baja, Csanytelek 1999, 2001 Debrecen 2000 Balatonakali
Művei Fekete szék Lépcsőház Tanya Virágot áruló Tavaszodik Vízparton Téli falu
Díjai Kosztka József-emlékérem (1974) a Hatvani Tájfestészeti Biennálé fődíja (1975) Csongrád Megye Alkotói Díja (1990) Vásárhelyi Őszi Tárlat Nívódíja (1997) Hódmezővásárhely díszpolgára (2005)
Jegyzetek
Források Artportal.hu Kieselbach.hu Visuart.hu Sulinet.hu http://digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/02006/00066/dm_2006_066_006.pdf Ki Kicsoda Hódmezővásárhelyen Művész életrajzok, 1985, Pogány Gábor, Szíjj Rezső, Tasnádi Attila, szerkesztette: B. Varga Sándor.
További információk Fontos emberek lexikona - Ki kicsoda 2000 pótkötet. Összeállította: Apáti Miklós. Budapest, Greger-Biográf, 2001.
Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte: Seregélyi György. Szeged, 1988.
Vásárhelyi almanach. Városismertető és ki kicsoda Hódmezővásárhelyen, 1977. Szerkesztette: Majtényiné Túri Katalin, Borus Gábor. Mutatókat szerkesztette: Majtényiné Túri Katalin, Tímár Ferenc. Hódmezővásárhely, Németh László Városi Könyvtár, 1998.
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Hódmezővásárhely díszpolgárai