Csire Lajos (Debrecen, 1923. október 24. – Budapest, 1974. június 24.) a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, az Állattenyésztési Kutató Intézet tudományos igazgatója, címzetes egyetemi docens, az Agrártudományi Egyesület Sertéstenyésztési Szakosztályának elnöke.Gyászjelentése
Magyar mezőgazdász, állattenyésztő.
Életpályája Középiskolai tanulmányait Debrecenben végezte el. 1947-ben diplomázott a debreceni mezőgazdasági főiskola (1945-től: Agrártudományi Egyetem Debreceni Osztálya) hallgatójaként. Ezután ugyanitt az állattenyésztési tanszéken dolgozott Anghi Csaba professzor mellett demonstrátorként. 1950-ben az Állattenyésztési Kutatóintézet sertéstenyésztési osztályára került; 1968-tól vezetője, 1972-től tudományos igazgatója volt. 1959-ben doktorált "summa cum laude" minősítéssel. 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia önálló aspirantúrájára nyert felvételt. 1969-ben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízta „Az iparszerű sertéshústermelés komplex rendszere” című országos kutatási program vezetésével. 1971-től címzetes egyetemi docens volt az Agrártudományi Egyetemen.
Munkássága Munkájával a sertés-populációgenetika területén, a hibridizációs kutatások útján – több mint 50-féle fajtakombinációval – sikeresen járult hozzá a HUNGAHIB sertés kitenyésztéséhez. Tudományos tapasztalatait számos alkalommal előadta, több mint 80 cikkben és tanulmányban publikálta.
Temetése a Farkasréti temetőben zajlott (26/1-1-23).Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4)
Családja Szülei: Csire és Vas Róza voltak. Felesége, Nánási Gizella volt. Fia, Csire Attila.
Művei Sertéstenyésztés (Budapest, 1954) Gazdasági állatok hizlalása. 2. Sertéshizlalás (Kertész Ferenccel, Budapest, 1955, 1958, 1961) Gyorshizlalás, nagyobb jövedelem (Budapest, 1956) A választási súly és a szopóskorú eltérőfehérjeellátás befolyása a fehér hússertés hízási és vágási eredményére (kandidátusi disszertáció, 1965) Sertéstenyésztés és kutatás az Egyesült Államokban (1973) Állattenyésztés (posztumusz, Budapest, 1975) Állattenyésztési enciklopédia. 3. Sertéstenyésztés (Fekete Lajossal és Kovács Józseffel, posztumusz, Budapest, 1976)
Jegyzetek
Források
http://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/Magyar-agrartorteneti-eletrajzok_1_A-H_OCR.pdf
További információk Ki kicsoda a magyar mezőgazdaságban? I. kötet A-H. Szerkesztette: Balogh Margit. Szekszárd, Babits, 1997. (A századvég magyarsága 4.)
Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek