Milan Moguš (Zengg, 1927. április 27. – Zágráb, 2017. november 19.), horvát nyelvész, akadémikus, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke.

Élete Zenggben született, itt végezte el az általános iskolát és a középiskolát. Az 1948/1949-rs tanévben beiratkozott a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Ugyanebben az évben az Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe asszisztensnek választották, majd 1956-ban ugyanilyen minőségben a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karára, a Horvát Nyelv Dialektológiai és Történeti Tanszékére került. 1961-től 1963-ig a Varsói Egyetem horvát nyelv oktatója volt. 1962-ben a Zágrábi Egyetemen filológiából doktorált.

1964-ben adjunktusnak, 1969-ben egyetemi docensnek, 1975-ben rendes tanárrá választották. 1965-től nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig a Horvát Nyelv Dialektológiai és Történeti Tanszékének vezetője volt. Az 1970/71-es és az 1971/72-es tanévben a filozófiai kar dékánhelyettese volt. Ugyanezen a karon 1976-tól a nyelvtudományi posztgraduális képzésben tanított, 1979-től 1985-ig pedig ennek a posztgraduális oktatásnak a vezetője volt. 1983-tól 1992-ig, nyugdíjazásáig a Filozófiai Kar Nyelvtudományi Tanszékének vezetője volt, ahol több fontos kutatási projektet vezetett.

Vendégprofesszorként előadásokat tartott a Kölni és a Mannheimi Egyetemen. Számos nemzetközi konferencián és kongresszuson vett részt itthon és külföldön. Tagja volt a Leuven-i Nemzetközi Névtudományi Bizottságnak, a Moszkvában működő Szláv Nyelvek Fonetikai és Fonológiai Nemzetközi Bizottságának, valamint elnöke volt a zágrábi Interakadémiai Névtani Bizottságnak. 1997-ben a Közép-európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjává választották. 1998 és 2002 között az UNESCO horvát bizottságának elnöke volt. 1977-ben a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia társult, 1986-ban rendes tagjává választották. 1985-től 1991-ig az Akadémia Filológiai Tudományok Osztályának titkára volt. 1991-től 1997-ig főtitkár, 1998-2003 alelnök, 2004-2010 között a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke.A horvát irodalmi nyelv tanulmányozása és a horvát nyelvjárások kutatása című tudományos projektek vezetője volt.

Munkássága Több folyóirat és kiadvány főszerkesztője vagy társszerkesztője volt, így a Filozófiai Kar Nyelvtudományi Tanszékének Értesítője, a Bulletin scientifique, a Szláv Filológiai Tanszék Dolgozatai, Horvát Dialektológiai Szemle, Nyelv, Régi horvát írók, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia művei, 1248. – 1508. kör és Cithara octochorda. Az Akadémia főtitkáraként a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Évkönyvének szerkesztője (1992-1998), valamint a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia 140 éves emlékgyűlésének alelnöke. A Horvát Életrajzi Lexikon nyelvész szakmai szerkesztője, valamint a Horvát Irodalmi Nyelv Szótárának a reneszánsztól Ivan Goran Kovačićig és Marko Marulić összegyűjtött műveinek társszerkesztője.

Tudományos monográfiák: Današnji senjski govor (Mai zenggi beszéd) Fonološki razvoj hrvatskoga jezika (A horvát nyelv hangtani fejlődése, 1971) Čakavian dialektus (A ča dilaektus, 1977) Antun Mažuranić (1978) Križanićeva hrvatska gramatika (Križanić horvát nyelvtana 1984) Zakon trsatski (Trsati törvénykönyv, 1990) Povijest hrvatskoga književnoga jezika (A horvát irodalmi nyelv története, 1993; horvát, angol és német kiadásokkal) Hrvatski jezik u Hrvatskom saboru (A horvát nyelv a horvát parlamentben, 1997; horvát és angol kiadással) stb. Poljsko-hrvatski rječnik – Słownik polsko-chorwacki, (Lengyel-horvát – Horvát-lengyel szótár, 2002) Senjski rječnik (Zenggi szótár, 2002) Povijesna fonologija hrvatskoga jezika (A horvát nyelv fonológiai történeti szótára, 2010) Cesarićev rječnik, (2011) Mintegy 270 tudományos és szakmai vita és cikk a horvát és szláv filológia és nyelvészet témakörében több mint 60 hazai és külföldi folyóiratban.

Díjak, elismerések Božidar Adžija-díj jelentős tudományos tevékenységért (1990) A Rijekai Egyetem díszdoktora (1995) Tudományos munkásságáért a Horvát Danica Rend Ruđer Bošković alakjával díszített kitüntetésben részesítette (1996). Az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem díszdoktora (1997) Horvát Nemzeti Életműdíj (1998) A Lengyel Tiszti Érdemkereszt (Krzyž oficerski orderu zaslugi Rzeczypospolitej Polskiej) érdemrendje (1998). A Szlovák Tudományos Akadémia Ljudovit Štur aranyérme (1998) Split város Arany Címere (2001) Vukovár-Szerém megye Arany Dukátja (2005) A pólai Ča Parlament életműdíja (2005) Branimir fejedelem-rend a lánccal (2007)

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:A Horvát Akadémia tagjai Kategória:Horvát egyetemi, főiskolai oktatók