Kúthy József, névváltozat: Kuthy (1874. január 19-eig: Purger) (Agárd, 1849. január 23. (keresztelés)Gárdonyi róm. kath. egyházközség keresztelési anyakönyve, 1849. év. – Budapest, Ferencváros, 1921. május 8.)Halálesete bejegyezve a Bp. IX. ker. állami halotti akv. 2036/1921. folyószáma alatt. bölcseleti doktor, okleveles mérnök, szakíró, állami főreáliskolai igazgató és címzetes főigazgató.

Életútja

Purger Ferenc nemtelen hajdú és Kuti AnnaKúthy József halotti bejegyzése szerint szülei Kuthy Pál és Kuti Erzsébet fiaként született. Atyja számadó volt a Nádasdy-uradalomban. Négy éves korában beült az agárdi iskola padjába. Anyja korai özvegységre jutván, a fiú nagyatyja házához került, aki Kápolnásnyéken, majd Velencén járatta iskolába. Az itt eltöltött gyermekévek mély hatással voltak reá, a Velencei-tó Vörösmarty Mihály emlékét hordozó vidékének képe bevésődött lelkébe. E gyermekkori benyomásoknak köszönhetően mindig szeretettel érdeklődött az irodalom és költészet alkotásai iránt is és idővel valóságos polihisztorrá vált, aki a tudásnak minden terén biztos tájékozottsággal mozgott. A székesfehérvári Vörösmarty-kultusznak ő lett egyik leglelkesebb képviselője. Fokozódott a Szózat írója iránt érzett lelkesedése, amikor ugyanabba a középiskolába került, melynek a költő is növendéke volt s melynek tanárai kegyelettel ápolták a nagy tanítvány tiszteletét. Középiskoláit a székesfehérvári főgimnáziumban végezte, iskolatársai Wekerle Sándor, Endrődi Sándor és Goldziher Ignác voltak. 1866-ban már Kúthy József volt a székesfehérvári főgimnázium ifjúságának szónoka a Vörösmarty-szobor leleplezésének ünnepén. Tehetségével, komolyságával és vasszorgalmával rövid idő alatt a legjelesebb tanulók sorába küzdötte fel magát s különösen mint szavaló sok elismerést aratott. Kisdiák korában nagybátyja, Kuthy Márton, később prépost kanonok, akkor főgimnáziumi tanár segítette; a felsőbb osztályokban már fenntartotta magát órák adásával.

1868-ban beiratkozott a műegyetemre, ott megnyerte a legkitűnőbb elsőéves műegyetemi hallgató részére kitűzött ösztöndíjat, majd mérnöki oklevelet szerzett. Szíve azonban az iskola felé vonzotta, ezért tanári képesítést is szerzett. 1872 októberében — miután közben a honvédtiszti kardbojtot is megszerezte — az a kitüntetés érte, hogy Engerth Vilmos, a technikai és díszítményi rajz tanára felkérte, vállaljon mellette asszisztensi állást. Mennyiségtant, ábrázoló geometriát, szabadkézi rajzot tanított, valamint egyházi és művészet tanár volt. Purger családi nevét 1874-ben Kúthyra változtatta.Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 2241/1874. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1874. év 3. oldal 4. sor. 1875-ig működött mint tanársegéd a budapesti műegyetemen. Azonban 1875 áprilisában otthagyta ezen pozícióját, hogy Zenta város iskoláinak igazgatója legyen. Új minőségében nagyarányú és hasznos tevékenységet fejtett ki, melynek legkiemelkedőbb mozzanata a városi gimnázium megnyitása volt 1876-ban. 12 éven át, 1875-től 1887-ig a zentai községi gimnázium igazgatója. 1887. szeptember 20-tól a székesfehérvári állami főreáliskola igazgatója volt, működése alatt az intézmény a ciszterci gimnáziummal egyenrangú színvonalúvá emelkedett. Még Zentán megszerezte a diplomát matematikából és csillagászattanból és ettől fogva a katonai szolgálatától eltekintve (a honvédség tartalékos főhadnagya volt), egész életét a tanításnak és Székesfehérvár közügyeinek szentelte. Két évtized után, 1906-ban nyugalomba vonult, november 8-án tartott búcsúünnepély keretében az ifjúság részéről Schwanner Jenő VIII. osztályos tanuló beszélt, a tanári kar nevében pedig az új igazgató, Kelemen Béla búcsúzott tőle, aki egyben a sógora is volt felesége révén.

Nyugdíjas éveit is tevékenyen töltötte: elnöke volt Székesfehérvár város iskolaszékének, tiszteletbeli városi tanácsos és kezelte a székesfehérvári káptalan kegyes alapítványait. Székesfehérvár királyi város törvényhatósági bizottságának tagja volt. 1921. május 8-án hunyt el, feleségét, Gőbel Teréziát és nyolc gyermekét hagyva hátra. Neje Gőbel Teréz (Isztimér, 1867. február 25.–Székesfehérvár, 1951. november 25.), akinek a szülei Gőbel János György (1835–1903) tanító, Székesfehérvár szabad királyi város polgári-, ipari- és elemi-iskolák központi igazgatója, a fejérmegyei tanítóegyesület tiszteletbeli elnöke, az arany érdemkereszt tulajdonosa, és Krencz Katalin (1839–1920) voltak. Az apai nagyszülei Gőbel Ferenc (1799–1858) isztiméri főtanító, és Topits Gertrud (1807–1871) voltak.

Cikkei a Néptanítók Lapjában (1877. A földrajz tanítása a teljes elemi népiskolákban, 1878. A mértan tanítása az elemi népiskolában); a zentai római katolikus gimnázium Értesítőjében (1879. Tanügyi viszonyainkról.); a Nemzetben (1890. 11. sz. A csillagok világából); a székesfejérvári főreáliskola Értesítőjében (1893. Természettudomány és költészet, ugyanez a Székesfejérvár és Vidékében is, 10., 12. sz. A természettudományok haladásáról, 1896. Ünnepi beszéd, A középiskolai rajztanítás mint a művészeti nevelés eszköze); írt még az Országos Középiskolai Tanáregylet Közlönyébe és a Nemzeti Iskolába.

Emlékezete

Székesfehérváron utcát neveztek el róla: Kuthy József (később Fürst Sándor, ma Károly János) utca.Pál Edit levéltáros: Egy család székesfehérvárról Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára

Munkái

Két algebrai egyenlet-resultansáról. A kiküszöbölési módszerek történeti ismertetése. Budapest, 1880. Tudomány és tanítás. Paedagogiai értekezés. Székesfehérvár, 1892.

Jegyzetek

Források

A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola LXVII. értesítője az 1920-21. tanévről. Közzétette: dr. Bezdek József igazgató. Székesfehérvár, 1921. 1-2. old. A székesfehérvári magyar királyi állami Ybl Miklós reáliskola LXXVIII. értesítője az 1931-32. tanévről. Közzétette: dr. Bezdek József igazgató. Csitáry G. Jenő könyvnyomdája, Székesfehérvár, 1932. 6. old. A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1906-07. tanévről, az intézet fennállásának 53-ik évében. Szerkesztette Kelemen Béla igazgató. Nyomtatott Csitáry kő- és könyvnyomdájában. Székesfehérvár, 1907. 18-26. old. Évfordulós Fejér megyei személyiségek Vörösmarty Mihály Könyvtár (1) (2)

További információk

Rajner Névkönyve 125. l. Szűcs Lajos, A Zenta-városi községi gymnasium története. Zenta, 1895. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939−2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Geni.com

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1849-ben született személyek Kategória:1921-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek