A Ki mit tud? a Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsorának hetedik kiadása (más írással: Ki mit tud? '83), amelyet 1983. május 20. és július 24. között rendeztek az akkoriban átadott erzsébetvárosi Almássy téri Szabadidőközpontban.

A műsorvezető Gálvölgyi János volt, az 1968-as Ki mit tud? egyik győztese. A zsűriben a korábbi kiadásokban állandó zsűritagok (Major Tamás, Szinetár Miklós, Petrovics Emil, Vásárhelyi László) mellé csatlakozott Benkó Sándor zenész (korábbi Ki mit tud?-résztvevő), Faragó Laura népdalénekes és Halász Judit színésznő. A zsűrielnök sorozatban negyedszer Major Tamás volt.

A győztesek között volt Falusi Mariann dzsesszénekes (a későbbi Pa-dö-dő egyik tagja), Rókusfalvi Pált is soraiban tudó Studium Dixieland Band, Ghyczy Tamás bűvész, Forrás Csaba egyensúlyozóművész, a Szélkiáltó együttes és Farkas Kati dzsesszbalettes (későbbi koreográfus).

Itt tűnt fel a döntőben a Pokolgép együttes, de a vetélkedőben szerepelt a középdöntőig jutó Rost Andrea operaénekes, Berentei Péter énekes és a Czakó Ildikóval felálló Dopping-G együttes is (még a Szerelem első vérig-hírnév előtt).

A műsor szerkesztője Végh Miklós, rendezője Csányi Miklós volt.

Évad ismertetése bélyegkép|jobbra|250px|Ki mit tud?, a Szélkiáltó együttes (1983)

Döntő # Versenyző Kategória Eredmény 1 Somogyi Péter (hegedű) szólóhangszer Győztes 2 Lázár Zsigmond (hegedű) szólóhangszer Döntős 3 Csík Laura (zongora) szólóhangszer Győztes 4 Rácz Csilla (zongora) szólóhangszer Döntős 5 Tóth Orsolya és Baranyai Péter (cimbalom) szólóhangszer Döntős 6 Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola rézfúvós kvintettje Győztes 7 Balogh Béla (cigánytánc) néptánc Győztes 8 Balla Zoltán és Fehér Erika néptánc Győztes 9 Martenica együttes néptánc Győztes 10 Farkas Katalin (dzsesszbalett) tánc Győztes 11 Biomechanikus tánccsoport (diszkótánc) tánc Győztes 12 Papp Csaba és Szántó Gabriella (sztepptáncosok) tánc Döntős 13 Baráti Kör Kamarakórus kamarakórus Győztes 14 Canticum Kvartett kamarakórus Győztes 15 Ghyczy Tamás (bűvész) egyéb #1 Győztes 16 Forrás Csaba (egyensúlyozó) egyéb #1 Győztes 17 Szélkiáltó együttes (megzenésített versek) egyéb #2 Győztes 18 Figurina bábegyüttes egyéb #2 Döntős 19 Falusi Mariann (dzsesszének) ének #1 Győztes 20 Kaszab Tibor ének #1 Döntős 21 Keszler Éva (opera) ének #2 Győztes 22 Tepliczky Beáta (népdal) ének # 2 Döntős 23 Studium Dixieland Band jazz Győztes 24 Sárvári Dixieland Band jazz Döntős 25 Front jazz Döntőshttps://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_2016_10/?pg=117&layout=s 26 Smog pop-rock Győztes 27 Pokolgép pop-rock Döntős 28 Szokolai Péter (mese) vers- és prózamondás Döntős 29 Földesi Judit vers- és prózamondás Döntős 30 Jónás Judit vers- és prózamondás Győztes 31 Józsa Mihály vers- és prózamondás Döntős

Érdekességek A néptáncos kategóriában mindhárom döntős részvevőt győztesnek hirdették ki. Canticum Kvartett és Forrás Csaba (egyensúlyozó) is 1 pt-al kevesebbet szereztek, de őket is győztesnek hirdették ki és mehettek a kubai nyereményutazásra. Forrás Csaba egyensúlyozóművész később Mr. Fontana művésznéven vált ismertté. A Pokolgépet a zsűri először kiejtette az értékelésében felmagasztalt, tehetséges, újhullámos Dopping-G (G, mint Gombóc, azaz Czakó Ildikó) együttessel szemben. Nézői szavazatokkal jutott be a középdöntőbe. Érdekes módon, ha a Pokolgép nem jutott volna tovább, nem lett volna, csak egy rockzenekar a középdöntőben. Ott ugyanebből a párosból, ugyanazokat a dalokat meghallgatva, meglepő módon a zsűri ellentétes értékelést adva, a Pokolgépet juttatta tovább, főleg Benkó Sándor agitációjának hatására, aki még a Pokolgép akkor megjelent kislemezét is felmutatva dicsérte „zsűrizés” címén. A döntőben a Pokolgép a Smog együttessel szemben maradt alul. Pokolgép együttes előadott dala a Ki mit tud?-on: Kegyetlen asszony. Smog együttes tagjai: Szász Zsolt (trombita), Makó László (szaxofon), Rosenberg Tamás (dobos), Barna József (basszusgitár), Szekeres István (szólógitár), Jezerniczky Csaba (ritmusgitár)https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-UUx4Uld1OWpwQlBZMXRsNm5qa2ZrUT09 Smog együttes előadott dalai a Ki mit tud?-on: Robot, Zsíroskenyér A Figurina-bábegyüttes tagjai: Siklósi Gábor, Fers Klára, Kakas Éva és Wesztl László.

Jegyzetek

További információk Összeállítás a '83-as Ki mit tud? országos válogatójáról – egyéb kategória (Teleráma epizód)

Kategória:1983-ban bemutatott magyar televíziós show-műsorok Kategória:1983-ban befejezett magyar televíziós show-műsorok Kategória:Ki mit tud? Kategória:1983 a zenében