Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1984. november 6-án, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A Republikánus Párt jelöltje, Ronald Reagan hivatalban lévő elnök földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Demokrata Párt jelöltje, Walter Mondale volt alelnök felett. Az Egyesült Államok történelmében Reagan 525 elektori szavazatát és a lakosságtól kapott 58,8%-os szavazatát egyetlen elnökjelölt egyetlen választáson sem múlta felül.
Reagannek csak kisebb ellenállással kellett szembenéznie az újra jelölésért való küzdelemben és őt és George H. W. Bush alelnököt könnyen újra jelölték. Mondale legyőzte a demokrata előválasztáson Gary Hart szenátort, Jesse Jackson aktivistát és számos más jelöltet, mielőtt Geraldine Ferraro New York-i képviselőt választotta alelnökjelöltjének, az első nőt, aki szerepelt az egyik nagy párt elnöki jegyén.
Reagan az 1970-es évek stagflációjából és a Carter-kormány idejéni recesszióból való erőteljes gazdasági fellendülést, valamint azt a széles körben elterjedt felfogást tartotta számon, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok tekintélye megnövekedett. 73 éves korával Reagan volt a legidősebb amerikai, akit valaha is elnöknek jelöltek valamelyik nagy pártban. A Reagan-kampány hatékony televíziós reklámokat produkált és ügyesen semlegessítette a Reagan életkorával kapcsolatos aggodalmakat. Mondale bírálta Reagan kínálat-oldali gazdaságpolitikáját és a nukleáris fegyverhasználat azonnali leállítása és az egyenlő jogok módosításának megerősítését szorgalmazta.
Reagan földcsuszamlásszerű újraválasztási győzelmet aratott, az 50 államból 49-et vitt magával, így ez a második elnökválasztás a 20. században, ahol egy párt 49 államot nyert, 1972-ben történt ehhez hasonló eset. Mondale csak hazáját, Minnesotát nyerte meg csupán csak 0,18%-os különbséggel és Kolumbia Kerületet. Reagan az 538 elektori szavazatból 525-öt megnyert, ami a legtöbb az Egyesült Államok történetében. Reagan volt az első elnök Dwight D. Eisenhower óta, aki mindkét elnökválasztási kampányában abszolút népszerűségi többséget szerzett. A 73 éves Reagan a legidősebb megválasztott elnök volt Joe Biden 2020-as megválasztásáig. Ez a legutóbbi elnökválasztás, amelyen az egész déli régiót egyetlen jelölt nyerte meg. Ez a legutóbbi elnökválasztás, amelyen mindkét nagy párt elnök- és alelnökjelöltjei már meghaltak.
Jelölések jobbra|358x358px
Republikánus Párt link=Republikánus Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Republikánus Párt jelöltjei, 1984elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200pxközépre|200x200pxAz Egyesült Államok elnöke(1981–1989) Az Egyesült Államok alelnöke(1981–1989) bélyegkép|Reagan és Bush az 1984-es Republikánus Nemzeti Konvención Dallasban A hivatalban lévő elnök, Ronald Reagan volt a Republikánus Párt biztos jelöltje, kisebb ellenzékkel.
A republikánus előválasztások eredményei:
Ronald Reagan: 6 484 987 (98,78%) Harold Stassen: 12 749 (0,19%) Benjamin Fernandez: 202 (0,00%)
Reagant a Republikánus Nemzeti Konvención 2233 szavazattal újra jelölték, csak két küldött tartózkodott. Az amerikai történelemben ez az egyetlen alkalom, hogy az alelnökjelölti névsorolvasást az elnökjelöltivel egyidejűleg vették. George H. W. Bush alelnököt is elsöprő többséggel újra jelölték. +A Republikánus Nemzeti Konvenció eredményeiElnökjelöltAlelnökjelöltRonald Reagan2233George H. W. Bush2231Tartózkodás2Tartózkodás2Jack Kemp1Jeane Kirkpatrick1
Demokrata Párt jobbra|358x358px link=Demokrata Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Demokrata Párt jelöltjei, 1984elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200px200x200pxAz Egyesült Államok volt alelnöke(1977–1981) New York képviselője(1979–1985)
Csak három demokrata jelölt nyert állami előválasztásokat: Walter Mondale, Gary Hart és Jesse Jackson. Kezdetben Edward Kennedy szenátort tekintették az 1984-es előválasztás éllovasának, miután sikertelenül pályázott az 1980-as demokrata elnökjelöltségért. Kennedy azonban 1982 decemberében bejelentette, hogy nem szándékozik indulni. Mondale volt alelnököt tekintették a demokrata elnökjelöltség favoritjának. Mondale élvezte a legtöbb pártvezető támogatását és több pénzt gyűjtött, mint bármely más jelölt. Azonban Jackson és Hart meglepő és zavaró ellenfelekként jelentkeztek.
Fritz Hollings szenátor szellemessége és tapasztalata, valamint a költségvetés befagyasztására való felhívása pozitív figyelmet kapott, de viszonylag konzervatív rekordja elidegenítette a liberális demokratákat. Hollings két nappal azután esett ki, hogy súlyosan kikapott a new hampshire-i előválasztáson és egy héttel később Hartot támogatta.
Alan Cranston szenátor azt remélte, hogy maga mögé sorakoztatja annak a mozgalomnak a vezetőit, akik azt követelték az Egyesült Államoktól, hogy állítsa le a meglévő nukleáris fegyverek telepítését és újak kifejlesztését. John Glenn és Reubin Askew azt remélték, hogy elnyerik a mérsékelt és konzervatív demokraták támogatását. Egyikük sem rendelkezett Mondale adománygyűjtő képességével, Hart és Jackson támogatásával és egyikük sem nyert meg semmilyen versenyt.
Jackson volt a második afroamerikai (Shirley Chisholm után), aki országos kampányt indított az elnökségért és ő volt az első afroamerikai jelölt, aki komoly versenyző volt. Az előválasztáson 3,5 millió szavazatot kapott, Mondale és Hart mögött a harmadik helyen végzett. Megnyerte az előválasztást Louisianában és Mississippiben. Az előválasztásokon keresztül Jackson megerősítette a fekete választók fontosságát a déli Demokrata Párt számára. A kampány során azonban Jackson a zsidókra „bibsiként” (Hymies), New Yorkra pedig „Biboldográdként” (Hymietown) utalt, amiért később bocsánatot kért. Ennek ellenére megjegyzését széles körben nyilvánosságra hozták és kampánya kisiklott. Jackson végül megnyerte az országos előválasztási szavazatok 21%-át, de a nemzeti konvención a küldöttek szavazatának csak 8%-át kapta meg. Kezdetben azt állította, hogy kampányát ugyanazok a pártszabályok sértették, amelyek lehetővé tették Mondale győzelmét. Mondale-t is megvetette, mondván, hogy Hubert Humphrey volt az „utolsó jelentős politikus a Minneapolis – Saint Paul területéről”.
Hart volt az, aki komolyabb veszélyt jelentett Mondale számára. Miután megnyert több korai előválasztást úgy tűnt, mintha ő is elveheti a jelölést Mondale-tól. Hart meglepő módon második helyen végzett az iowai előválasztáson a szavazatok 16,5%-ával. Ezzel Mondale fő riválisa lett, gyakorlatilag kizárva John Glennt, Ernest Hollingst és Alan Cranstont a versenyből. Hart bírálta Mondale-t, mint „régimódi” New Deal demokratát, aki a múlt „bukott politikáját” szimbolizálta. Hart (akárcsak Bill Clinton nyolc évvel később) fiatalabb, frissebb és mérsékeltebb demokrataként pozícionálta magát, aki vonzó lehet a fiatalabb szavazók körében. Félelmetes jelöltként lépett fel, megnyerte a kulcsfontosságú new hampshire-i, ohioi és kaliforniai előválasztásokat, valamint számos más előválasztást, különösen Nyugaton. Azonban nem tudta legyőzni Mondale pénzügyi és szervezeti előnyeit, különösen a középnyugati és az ipari északkeleti szakszervezeti vezetők körében.
Hartot súlyos csapás érte a Mondale-el folytatott előválasztási televíziós vitájuk során, amikor a volt alelnök egy népszerű televíziós reklámszlogent használt Hart homályos „Új ötletek” programjának nevetségessé tételére. Mondale elmondta Hartnak, hogy amikor hallotta Hartot beszélni az „Új ötletektől”, emlékeztették a Wendy's gyorsétterem szlogenjére: „Hol a marhahús?” A megjegyzés hangos nevetést és tapsot váltott ki a nézőközönségből. Hart soha nem épült fel teljesen Mondale vádjából, hogy az „Új ötletek” sekélyek és hiányoznak a konkrétumok.
A három megmaradt jelölt közötti kerekasztal-vitán Mondale és Hart olyan heves vitába keveredett a közép-amerikai politika kérdésében, hogy Jacksonnak meg kellett csapnia a vizespoharát az asztalon, hogy segítsen nekik abbahagyni.
Mondale fokozatosan lehagyta Hartot a küldöttek számában. Május végén a Time arról számolt be, hogy Mondale széles körű előnyben van a küldöttek számában (1564-941) a nagy ipari államokban aratott győzelmei miatt is. A június 5-i kaliforniai előválasztás után, amelyet Hart nyert meg, Mondale-nak körülbelül 40-el volt kevesebb küldöttje, mint ami a jelöléshez szükséges. Július 16-án a San Franciscoban tartott Demokrata Nemzeti Konvención Mondale azonban elsöprő győzelmet aratott.
Mondale jelölése volt a negyedik alkalom 1924 óta, hogy a Demokrata Párt egy olyan polgárt jelölt az elnöki posztra, aki a választás idején semmilyen hivatalos kormányzati tisztséget nem töltött be. Mondale volt az utolsó ilyen egészen 2016-ig. Mondale volt 2020-ig az utolsó olyan alelnök, aki miután távozott hivatalából, a Demokrata Párt elnökjelöltje lett. bélyegkép|Mondale Texasban kampányol +A Demokrata Nemzeti Konvenció eredményeiElnökjelöltAlelnökjelöltWalter Mondale2191Geraldine Ferraro3920Gary Hart1200,5Shirley Chisholm3Jesse Jackson465,5Thomas Eagleton18George McGovern4John Glenn2Joe Biden1Lane Kirkland1 Mondale a konvención tartott elfogadó beszédében ezt mondta: „Mondjuk el az igazat. Mr. Reagan emeli az adókat, ahogy én is. Ő nem fogja elmondani.” Bár Mondale képmutatóvá akarta tenni Reagant és becsületes jelöltként pozícionálni magát, az adóemeléssel kapcsolatos kijelentése károsította választási esélyeit.
Nevezetes jóváhagyások:
Walter Mondale: Zell Miller, Dean Rusk, Tom Harkin, Jimmy Carter
Gary Hart: Chuck Schumer, Mo Udall, Warren Beatty
Jesse Jackson: Shirley Chisholm, Muhammad Ali
Mondale Geraldine A. Ferraro képviselőt választotta futótársának, így ő lett az első nő és Al Smith óta az első amerikai olasz, aki szerepelt az egyik nagy párt jegyében. Bár a libertárius Tonie Nathan 1972-ben szerepelt az elektori kollégiumban alelnökjelöltként, Ferraro lett az első nő, aki szavazatokat kapott egy állam összes elektorától. Mondale ezzel azt remélte, hogy vonzó lesz a női szavazók számára, hiszen 1980-ra már ők alkották a szavazók többségét. Azonban csalódnia kellett, Reagan végig nagy előnnyel vezetett a közvélemény-kutatásokban.
Más pártok bélyegkép|198x198px|Anderson A Nemzeti Egység Párt John Anderson 1980-as elnökválasztási kampányának eredményeként jött létre. Anderson azt remélte, hogy a párt képes lesz kihívni a „két régi pártot”, amelyekről úgy vélte, hogy különböző érdekcsoportokhoz kötődnek, és képtelenek a felelős költségvetési reformra. A szándék az volt, hogy megszervezze az új pártot azokban az államokban, ahol jelöltsége a legjobban sikeresnek bizonyult. Anderson kezdetben ellenezte az indulást, remélve, hogy egy másik figyelemre méltó politikus beviszi a pártot az 1984-es választásokra, mert attól tartott, hogy saját jelöltsége azt eredményezheti, hogy a pártot „személyi kultusznak” bélyegzik. Azonban egyetlen jelölt sem jelentkezett, így Anderson lett a jelölt a várakozás során. Anderson az 1980-as választásokon a republikánusok és a demokraták egyenlő támogatottságára tett szert, az előbbiek nagy többsége azóta megváltozott, aminek következtében az új pártot elsősorban azok támogatták, akik általában a demokratákra szavaztak. Ennek fényében Anderson végül visszautasította az indulást, sőt később támogatta a demokrata jelöltet, Mondale-t. Anderson abban reménykedett, hogy a párt tovább fejlődik és az 1988-as választásra tud jelöltet állítani (kijelentette, hogy nem ő lesz), de a párt megbukott és végül feloszlott.
A Libertárius Párt jelöltségére kezdetben Gene Burns volt a legesélyesebb, de visszalépett, arra hivatkozva, hogy a párt nem lesz képes megfelelően finanszírozni egy kampányt. Az elnökjelölt végül David Bergland lett, futótársa James A. Lewis volt. A jegy 39 állam szavazólapján jelent meg.
A Polgári Párt, a Béke és Szabadság Párt, és a Fogyasztói Párt Sonie Johnson női jelöltet, míg a Kommunista Párt Gus Hallt indította.
A választás
Kampány balra|bélyegkép|Mondale és Ferraro kampányol a floridai Fort Lauderdale-ben