Események Európa Könyves Kálmán magyar király Volodar peremisli fejedelem ellen vezet hadjáratot, aki korábban többször átengedte a Magyarországra törő kunokat. Volodar Bonyak kun vezértől kér segítséget, aki meglepetésszerűen megtámadja és megfutamítja a magyarokat; a csatában két magyar püspök és két ispán esik el. Német királlyá koronázzák IV. Henrik német-római császár fiát és társuralkodóját, a 12 éves V. Henriket. A regensburgi birodalmi gyűlésen IV. Henrik formálisan elismeri II. Břetislav cseh fejedelem örököseként annak féltestvérét, Bořivojt. Břetislav ezzel sikeresen megváltoztatja az eddigi szeniorátuson alapuló örökösödési rendszert. Ezután bevonul Morvaországba és elűzi azon rokonait, akik tiltakoznak az új rendszer ellen. Kálmán magyar király elismeri az új cseh trónörököst. Júliusban meghal II. Orbán pápa. Utódjául II. Paszkált választják meg. Genova köztársasággá válik, amelyet a nép által választott consulok irányítanak. Megkezdik a modenai dóm építését.
Ázsia Januárban az első keresztes hadjárat vezetői továbbindulnak Antiókhiából Jeruzsálem felé. A szíriai és levantei városok muszlim kormányzói többnyire örülnek a szeldzsuk uralom összeomlásának és élelemmel, vezetőkkel segítik a keresztesek továbbhaladását. A keresztesek június elején megszállják Ramlát, majd júniusban ostrom alá veszik az előző év óta az egyiptomi Fátimidák uralma alatt lévő Jeruzsálemet. Másfél hónap után rohammal beveszik a várost és minden muszlim és zsidó lakosát lemészárolják. A keresztesek megalapítják a Jeruzsálemi Királyságot; uralkodójául Bouillon Gottfriedet választják meg, aki elutasítja a koronát, csak a Szent Sír védelmezője címet veszi fel. A királyságra pályázó csalódott Rajmund toulouse-i gróf kivonul Jerikóba. Al-Afdal Sáhansáh fátimida vezír a keresztesek ellen vonul és Aszkalonnál gyűjti össze seregét A keresztesek meglepetésszerűen megtámadják és szétszórják a jelentős túlerőben lévő egyiptomiakat. Ezután ostrom alá veszik Aszkalon városát, de belső ellentéteik miatt kénytelenek visszavonulni. Decemberben megalapítják a jeruzsálemi latin patriarchátust, melynek első vezetőjévé Dagobert pisai érseket választják meg.
Születések (IV.) Olaf, norvég király Poitiers-i Rajmund, antiókhiai herceg I. Thierry, flandriai gróf X. Vilmos, aquitániai herceg
Halálozások július 10. – El Cid, spanyol hadvezér július 29. – II. Orbán, római pápa III. Donald, skót király
Kapcsolódó cikkek Államok vezetőinek listája 1099-ben
Fordítás
Kategória:1099 Kategória:11. század