Djordje Mihailovic (Jacksonville, 1998. november 10. –) amerikai válogatott labdarúgó, a Colorado Rapids középpályása.

Pályafutása Klubcsapatokban Mihailovic a floridai Jacksonville városában született. Az ifjúsági pályafutását a Chicago Blast csapatában kezdte, majd a Chicago Fire akadémiájánál folytatta.

2017-ben mutatkozott be a Chicago Fire első osztályban szereplő felnőtt csapatában. 2020-ban a Montréalhoz igazolt. 2021. április 17-én, a Toronto ellen hazai pályán 4–2-re megnyert mérkőzésen debütált, majd a 71. percben megszerezte első gólját a klub színeiben. 2022. augusztus 24-én szerződést kötött a holland első osztályban érdekelt AZ Alkmaar együttesével, amely szerződés csak a 2022-es szezon lezártával, 2023. január 1-jén lép életbe. Először a 2023. január 7-ei, Vitesse ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2023. január 25-én, a Go Ahead Eagles ellen idegenben 4–1-es győzelemmel végződő találkozón szerezte meg. 2024 januárjában visszatért Amerikába és a Colorado Rapidsnál folytatta a labdarúgást.

A válogatottban Mihailovic az U19-es és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte Amerikát. 2024-ben tagja volt a párizsi olimpiára küldött amerikai labdarúgócsapatnak.

2019-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először 2019. január 28-án, Panama ellen 3–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen lépett pályára és egyben meg is szerezte első válogatott gólját.

Statisztikák 2023. május 28. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólChicago Fire2017MLS18110—19120189100—91201927321—294202020200—202Összesen7473100778Montréal2021MLS34410—3542022291100413312Összesen631510416816AZ Alkmaar2022–23Eredivisie1511040201Összesen15223518116525

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201951202010202352Összesen113

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2019. január 27. State Farm Stadion, Glendale, Amerikai Egyesült Államok 1–0 3–0 Barátságos mérkőzés 2 2023. június 28. Citypark, Saint Louis, Amerikai Egyesült Államok 1–0 6–0 2023-as CONCACAF-aranykupa 3 6–0

Sikerei, díjai Montréal Kanadai Kupa Győztes (1): 2021

Amerikai válogatott CONCACAF-aranykupa Döntős (1): 2019

CONCACAF Nemzetek ligája Győztes (1): 2022–23

Jegyzetek

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Chicago Fire labdarúgói Kategória:A Montreal Impact labdarúgói Kategória:Az AZ Alkmaar labdarúgói Kategória:A Colorado Rapids labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Élő személyek