A 4082-es jelzésű autóbuszvonal Kazincbarcika / Berente és Meszes között húzódó helyközi vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet Rudabánya és Szalonna érintésével.
Útvonala Kazincbarcika autóbusz-állomásról indul. Az Építők útján, a kórház felé halad, majd a Szent Flórián teret tűzi ki céljául, ide csatlakozik be az egyetlen, munkanapokon közlekedő berentei munkásjárat. Kihajt a 26-os főútra, de rövidesen Múcsony irányába megy tovább a 2606-os mellékúton és a 4080-as busszal azonos útvonalon, keresztezi a Miskolc–Bánréve–Ózd vasútvonalat. A Sajó fölött áthaladva éri el a települést és a vele összenőtt Szuhakállót. Itt kanyarodik Izsófalva felé, a községet a szomszédos Ormosbánya követi, 3 kilométer múlva érkezik Rudabányára, a környék egyik kisvárosába. A berentein kívül minden esetben érintett központi fürdő, a Szent Flórián térről csak eddig közlekedő járat is fellelhető (amely 6:30-kor fordul 4080-as számmal), valamint innen Martonyiba közvetlen eljutás biztosított szabadnapokon. Szuhogyra robog be, majd a vonal 28. kilométerén Szendrőbe érkezik és a 27-es főúton folytatja útját. A Sajószentpéterről induló főútvonalon Szalonna nevezetű falut keresi fel, vasútállomása naponta egy alkalommal kiszolgált, különben a rakacai elágazásban a Cserehát egyik varázslatos környékén fut útvonala a 4121-es buszéval együtt. Itt található a Rakacai-víztározó, de a patakjának névadó településéig nem közlekedik el, Martonyi zsáktelepülés csak a munkásjárat által nem érintett, helyette egyből az alig 150 lelkes Meszes községen végállomásozik. bélyegkép|275x275px|Indulásra vár Kazincbarcikán Ellentétes irányban nincs indítása.
Közlekedése Indításszáma alacsony, a Kazincbarcika – Rudabánya járat van kizárólag csuklóssal kiszolgálva, többin csak szóló járművek közlekednek. Kazincbarcika Szent Flórián téren autóbuszos csatlakozás biztosított Miskolc felé/felől (3765-ös busz). ViszonylatIndításszámKözlekedési rendKazincbarcika, aut. áll. ➝ Meszes, kh.1 odanapontaBerente, Bányagépjavító üzem ➝ Meszes, kh.munkanapokonKazincbarcika, Szent Flórián tér ➝ Rudabánya, központi fürdőRudabánya, központi fürdő ➝ Martonyi, hídszabadnapokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás||0.0 km |align=left| |- |1|| Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér ||0.8 km |align=left| |- |2|| Kazincbarcika, kórház ||1.2 km |align=left| |- |3|| Kazincbarcika, városháza ||1.6 km |align=left| |- |4|| Kazincbarcika, központi iskola ||2.0 km |align=left| |- |5|| Kazincbarcika, temető ||2.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 1 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |–4|| Berente, Bányagépjavító üzem<small>végállomás||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |–3|| Berente, PVC gyár bejárati út ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |–2|| Kazincbarcika, BorsodChem IV. kapu ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |–1|| Kazincbarcika, Volán-telep ||∫ |align=left| |- |6|| Kazincbarcika, Szent Flórián térautóbusz-váróterem<small>vonalközi végállomás||3.6 km |align=left| |- |7|| Kazincbarcika, VGV telep ||4.2 km |align=left| |- |8|| Szeles IV. akna ||5.9 km |align=left| |- |9|| Múcsony, kazincbarcikai elágazás ||7.3 km |align=left| |- |10|| Múcsony (Alberttelep), kultúrház ||8.2 km |align=left| |- |11|| Szuhakálló, ormosi elágazás ||8.5 km |align=left| |- |12|| II. akna bejárati út ||9.1 km |align=left| |- |13|| Izsófalva, kurityáni elágazás ||10.5 km |align=left| |- |14|| Izsófalva, községháza ||11.0 km |align=left| |- |15|| Izsófalva, szakkórház ||12.1 km |align=left| |- |16|| Ormosbánya, sporttelep ||13.4 km |align=left| |- |17|| Ormosbánya, iskola ||13.9 km |align=left| |- |18|| Ormosbánya, Bányász utca 28. ||14.8 km |align=left| |- |19|| Kolostanya ||15.6 km |align=left| |- |20|| BRV II/2 vízátemelőtelep ||16.4 km |align=left| |- |21|| Erdőszállás ||17.1 km |align=left| |- |22|| Rudabánya, vasútállomás bejárati út ||18.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 1 alkalommal nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |23|| Rudabánya, központi fürdő<small>vonalközi végállomás||19.5 km19.9 km |align=left| |- |24|| Rudabánya, ormosi elágazás ||20.4 km |align=left| |- |25|| Rudabánya, kápolna ||21.5 km |align=left| |- |26|| Szuhogy, József Attila utca 87. ||24.8 km |align=left| |- |27|| Szuhogy, italbolt ||25.4 km |align=left| |- |28|| Szuhogy, tsz-major ||26.5 km |align=left| |- |29|| Szendrő, alumíniumgyár ||28.2 km |align=left| |- |30|| Szendrő, vasútállomás bejárati út ||28.7 km |align=left| |- |31|| Szendrő, galvácsi elágazás ||29.6 km |align=left| |- |32|| Szendrő, Fő tér ||30.0 km |align=left| |- |33|| Szendrő, mezőgazdasági telep ||31.6 km |align=left| |- |34|| Csehipuszta ||32.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Naponta 1 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Szalonna, bolt ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Szalonna, Kossuth utca 57. ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Szalonna, vasútállomás ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Szalonna, Kossuth utca 57. ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Szalonna, bolt ||∫ |align=left| |- |35|| Szalonna, rakacai elágazás ||35.2 km |align=left| |- |36|| Szalonna, Petőfi Sándor utca 88. ||35.7 km |align=left| |- |37|| Rakacavölgyi víztározó ||36.8 km |align=left| |- |38|| Martonyi elágazás ||37.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 1 alkalommal nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |39|| Martonyi, híd<small>vonalközi végállomás||39.3 km |align=left| |- |40|| Martonyi elágazás ||40.8 km |align=left| |- |41|| Üdülőtelep bisztró ||41.5 km |align=left| |- |42|| Karolamajor ||42.5 km |align=left| |- |43|| Meszes, Fő utca 64. ||44.3 km |align=left| |- |44|| Meszes, községháza<small>végállomás||45.1 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése