Fafà Picault (New York, 1991. február 23. –) amerikai és haiti válogatott labdarúgó, az Inter Miami csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Picault az amerikai New York városában született. Az ifjúsági pályafutását az olasz Cagliari akadémiájánál kezdte.

2011-ben mutatkozott be a Tampa Bay Rowdies felnőtt keretében. 2014-ben a Fort Lauderdale Strikers, majd 2015-ben a cseh Sparta Praha szerződtette. 2015 nyarán a német másodosztályban szereplő St. Paulihoz igazolt. 2017-ben visszatért Amerikába és az első osztályú Philadelphia Unionnál folytatta a labdarúgást. 2019-ben a Dallas, míg 2020-ban a Houston Dynamo csapatához csatlakozott. Először a 2021. április 17-ei, San Jose Earthquakes ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. május 8-án, a Dallas ellen idegenben 1–1-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg. 2022. november 9-én szerződést kötött a Nashville együttesével. 2024-ben a Vancouver Whitecaps-hez, majd 2025-ben az előző évi alapszakasz győztes Inter Miamihoz igazolt.

A válogatottban Picault 2016-ban debütált az amerikai válogatottban. Először a 2016. május 22-ei, Puerto Rico ellen 3–1-re megnyert barátságos mérkőzés 71. percében, Bobby Wood cseréjeként lépett pályára.

2023 óta a haiti válogatott tagja.

Statisztikák A válogatottakban VálogatottÉvPályára lépésGól201610201810Összesen20

VálogatottÉvPályára lépésGól202350202491Összesen141

Góljai a haiti válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2024. október 14. Trinidad Stadion, Oranjestad, Aruba 4–2 5–3 CONCACAF Nemzetek ligája

Sikerei, díjai Philadelphia Union US Open Cup Döntős (1): 2018

Nashville Leagues Cup Döntős (1): 2023

Vancouver Whitecaps Canadian Championship Győztes (1): 2024

Jegyzetek

További információk

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Haiti labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Sparta Praha labdarúgói Kategória:Az FC St. Pauli labdarúgói Kategória:A Philadelphia Union labdarúgói Kategória:A Dallas labdarúgói Kategória:A Houston Dynamo labdarúgói Kategória:A Nashville SC labdarúgói Kategória:A Vancouver Whitecaps FC labdarúgói Kategória:Az Inter Miami CF labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek