Csepreghy Ferenc (Szalka, 1842. augusztus 15. – Görbersdorf (mostani nevén: Sokołowsko), 1880. február 6.) író, költő, a Petőfi Társaság tagja.

Élete

Apja Csepreghy István fűszerkereskedő volt, aki fiát 14 éves korában Esztergomba asztalos mesterségre adta. Amikor nyaranta a gazdája kiküldte kecskéjével a mezőre, unokabátyjától, Kovács Józseftől, a papnevelőből kölcsönvett könyveket olvasgatta. 1860 tavaszán felszabadult és Pestre ment dolgozni. A katolikus legényegyletbe lépett, melynek elnöke dr. Szabóki pártfogásába vette. Az egylet műkedvelőivel többször fellépett. 1862-ben e színpad számára kétfelvonásos kis színművet írt, „Az elnök névnapja” címmel. Egészsége gyenge volt és 1862-ben gyomorfekélyt kapott. E betegsége után öccse, Csepreghy János hívására Esztergomba ment, ahol 1863-ban együtt fáradoztak egy legényegylet alapításán, melynek ő lett a dékánja. Júniusban Bécsbe ment dolgozni. Itt írta a „Magyar fiúk Bécsben” című darabját, melyet először 1865-ben az esztergomi legényegyletben adtak elő, amikor sorozásra haza kellett jönnie. 1865 júniusában ismét visszament Bécsbe, majd 1866-ban Münchenbe utazott. bélyegkép|jobbra|200px|Csepreghy Ferenc sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-29. bélyegkép|jobbra|200px|Emléktáblája esztergomi lakóházán, a Deák Ferenc utcában Meggyengült egészsége miatt 1867 elején haza kellett térnie Szalkára a szülői házhoz. 1868 őszén jött ismét Pestre, ahol öccsével, Jánossal önálló üzletet nyitottak. A vállalkozás csakhamar virágzásnak indult és egészen 1872-ig működött. Ekkor megromlott egészsége miatt abbahagyta az asztalosmesterséget és erejét egészen az irodalomnak szentelte. 1875-ben üdülni ment orvos sógorához Erdélybe. A Népszínház megnyitásakor Rákosi Jenő a színház titkárává nevezte ki (1876–1878). Rákosihoz nemcsak rokonsági kötelék fűzte (nővérét, Rákosi Idát 1872. február 10-én vette nőül), hanem a legnagyobb bizalom is. 1878 nyarától már keveset dolgozott, betegsége miatt Olaszország enyhe éghajlata alá kellett menekülnie. 1879 nyarán visszajött, látszólag gyógyultan, de az ősz elől a sziléziai Görbersdorfba kellett utaznia, s itt halt meg. A Kerepesi temetőben a Gerster Kálmán terve szerint emelt szép sírkő, a költőnek Huszár Adolf által mintázott, domborművű arcképével díszítve jelöli pihenő helyét. Sírverse:

„sokat daloltam, De a mi szép volt dalaimban, s kedves, Az mind te vagy, az mind a te neved.” (Csepreghy Ferenc: Ajánlás - Idának)

Irodalmi működése Legelső irodalmi kísérletei versekből álltak, melyek a napi- és hetilapokban jelentek meg, így a Pesti Hírnökben (1861), a Vasárnapi Ujságban (1867), a Magyarország és a Nagyvilág hasábjain (1870–1875, 1880.), a Fővárosi Lapok (1871–1879 verseiből), továbbá az Athenaeum (1873) rovataiban. Írt egy regényt is „Az utolsó esztendő” címmel, melyet a Reform című lap jelentetett meg.

Színházi előadásairól a napilapok és Beöthy Zsolt is tüzetes ismertetéseket adtak. 1878-ban Sanremoból humoros leveleket írogatott a Nemzeti Hírlapnak. Még Görbersdorfból is küldött a Fővárosi Lapok számára elbeszélő költeményt „Kis sapka” címmel, továbbá a Pesti Napló számára egy elbeszélést, amely utolsó műve volt.

Művei Magyar fiúk Bécsben. (Vígjáték 3 felvonásban.) Pest, 1871. Az utolsó német Pesten, A vizözön. (Víg színmű 5 felvonásban.) Budapest, 1875. - Egy akadémiai pályázaton dicséretet nyert és a budapesti népszínháznak kedvelt darabja lett. Saul király című szomorújátéka, Budapest, 1875. - szintén dicséretet nyert az akadémiai pályázaton. Utazás a föld körül 80 nap alatt, Verne Gyula regénye után. Budapest, 1876. Utazás a holdba (1876. június 7. Budapest, Népszínház). Két menyegző (1876. december 2. Budapest, Népszínház). Strogoff Mihály (1877. március 16. Budapest, Népszínház). Szép Meluzina (1877. július 5. Budapest, Népszínház). A sárga csikó (1877. december 14. Budapest, Népszínház). Lumpáczius (1878. január 8. Budapest, Népszínház). Kolumbus Kristóf (1878. május 3. Budapest, Népszínház). Csepreghy Ferencz színművei. Budapest, 1878. I. füzet. A sárga csikó. (2. kiadás. Budapest, 1883. Népszinház Műsora 6. Németül: Der Goldfuchs. Kolozsvár, 1870.) 2. füzet. A piros bugyelláris. (Népszinház Műsora 5.) (Németül: Die rothe Brieftasche. Kolozsvár, 1880.) Csepreghy Ferenc összes művei. Kiadta Rákosi Jenő. Budapest, 1881. Öt kötet.) Az iró jellemzése s műveinek ismertetése Rákosi Jenőtől, életrajza Csepreghy Jánostól.) Egy katona története (1878. december 20. Budapest, Népszínház). Niniss (1878. december 20. Budapest, Népszínház). Az élhetetlenek (1879. június 27. Budapest, Népszínház, az utolsó színműve) Franz Csepreghy: Die rothe Brieftasche. Volksstück (A piros bugyelláris); Druck Stein, Klausenburg, 1880 Franz Csepreghy: Der Gold-Fuchs. Volksschauspiel mit Gesang (A sárga csikó); Druck Stein, Klausenburg, 1880 Perozes (1881. május 15. Budapest, Népszínház). A szép asszony kocsisa. (először a Népszinházban 1881. szeptember 24.) A kitünő vendég. (Vígjáték 1 felvonásban.) Esztergom, 1881. (Mulattató Zsebkönyvtár 8. sz.) „Akbar zultán”. (Tragédia 4 felvonásban.) Először Kolozsvárott 1886. február 13-án.

Források

Paul Sándor: Csepreghy Ferenc; s.n., Bp., 1934 Toronyi Gyula: Többre születtem. Csepreghy Ferenc élete. Színmű; Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetsége, Miskolc, 1942 (Új nemesség könyvtára)

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Esztergomiak Kategória:Ipolyszalkaiak Kategória:1842-ben született személyek Kategória:1880-ban elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek