A Cseh Extraliga (csehül: Extraliga ledního hokeje, röviden: ELH) egy professzionális első osztályú jégkorongbajnokság Csehországban. A ligát 1993-ban alapították, amikor Csehszlovákia felbomlásával megszűnt a csehszlovák bajnokság. A bajnokságban a 2023-24-es szezonban 14 csapat szerepelt, a ligában van feljutás és kiesés a másodosztályú Maxa ligába. A bajnokság alapszakaszának első három helyezettje szerepel a következő Champions Hockey League szezon kiírásában. A bajnokságban résztvevő csapatok a rájátszásban a T. G. Masaryk-kupa elnyeréséért mérkőznek meg egymással.
Története A Cseh Extraliga elődje a csehszlovák elsőosztályú jégkorongliga volt, amit 1936-ban alapítottak. Csehszlovákia felbomlása után a közös bajnokság megszűnt, így létrejött 1993-ban Szlovákiában a Szlovák Extraliga, Csehországban pedig a Cseh Extraliga.
A 2019-20-as szezonban a rájátszást meg kellett szakítani a Covid19-járvány miatti korlátozások miatt, így ebben az évben bajnokot nem hirdettek.
A 2021-22-es szezonban a bajnokságból zárt ligát akartak létrehozni a National Hockey League mintájára, azonban a rajongók nyomására elvetették az elképzelést.
Bajnokság elnevezései és főszponzorok IdőszakA bajnokság hivatalos elnevezéseNévadó szponzorIparág1999–2000Staropramen ExtraligaStaropramenalkohol2001–2002Český Telecom ExtraligaČeský Telecomtávközlés2003–2006Tipsport ExtraligaTipsportszerencsejáték2007–2010O2 ExtraligaO2távközlés2010–Tipsport ExtraligaTipsportszerencsejáték
Lebonyolítás
Alapszakasz Az alapszakaszban 14 csapat szerepel, mindegyik csapat 4 mérkőzést játszik a másikkal, 2-t otthon és 2-t idegenben, így összesen 52 mérkőzést játszik egy csapat.
Rájátszás A rájátszásba automatikusan az alapszakasz tabellájának első 4 helyezettje kerül. Az 5-12. helyezett csapatok kvalifikációs fordulókon vesznek részt, amiben 3 nyert mérkőzésig játszott sorozatban mérkőznek meg a nyolcaddöntőbe jutásért. A rájátszásban 4 győztes meccsig játszanak a csapatok.
Osztályozó a bennmaradásért Az alapszakasz tabellán az utolsó helyen végzett csapat a Chance liga győztesével 4 győztes meccsig tartó osztályozókat játszik.
Résztvevők
Jelenlegi csapatok
CsapatVárosKerületJégcsarnokFérőhelyBílí Tygři LiberecLiberecLibereci kerületTipsport Arena7 250BK Mladá BoleslavMladá BoleslavKözép-csehországi kerületŠko-Energo Aréna4 200Banes Motor České BudějoviceČeské BudějoviceDél-csehországi kerületBudvar Arena6 421HC Dynamo PardubicePardubicePardubicei kerületEnteria arena10 194Energie Karlovy VaryKarlovy VaryKarlovy Vary-i kerületKV Arena7 500HC OlomoucOlomoucOlomouci kerületZimní stadion Olomouc5 500HC Škoda PlzeňPlzeňPlzeňi kerületHome Monitoring Aréna8 236HC Kometa BrnoBrnoDél-morvaországi kerületDRFG Arena7 700Mountfield HKHradec KrálovéHradec Králové-i kerületZimní stadion Hradec Králové7 700HC Oceláři TřinecTřinecMorva-sziléziai kerületWerk Arena5 400Rytíři KladnoKladnoKözép-csehországi kerületČEZ Stadion Kladno5 200HC Sparta PrahaPrágaPrágaO2 Arena17 383HC Verva LitvínovLitvínovÚstí nad Labem-i kerületIvan Hlinka Stadion6 011HC Vítkovice RideraOstravaMorva-sziléziai kerületOstravar Aréna10 004
Helyezések csapatok szerint HelyezésCsapatFájl:Gold_medal_icon.svgFájl:Silver_medal_icon.svgFájl:Bronze_medal_icon.svgÖsszesen1.HC Oceláři Třinec631102.VHK ROBE Vsetín61073.HC Sparta Praha436134.HC Dynamo Pardubice34295.PSG Berani Zlín24176.HC Kometa Brno32167.HC Slavia Praha23278.Bílí Tygři Liberec13269.HC Energie Karlovy Vary110210.HC Verva Litvínov110211.HC Škoda Plzeň105612.HC Olomouc100113.HC Vítkovice Ridera042614.Rytíři Kladno003315.Banes Motor České Budějovice003316.Mountfield HK011217.HC LERAM Orli Znojmo0011
Bajnokok bélyegkép|A rájátszás győztesének járó Masaryk-kupa SzezonGyőztesDöntő végeredményeDöntős1993–94HC Olomouc3-1HC Pardubice1994–95HC Dadák Vsetín3-1AC ZPS Zlín1995–96HC Petra Vsetín4-1HC Chemopetrol Litvínov1996–97HC Petra Vsetín3-0HC Vítkovice Steel1997–98HC Slovnaft Vsetín3-0HC Železárny Třinec1998–99HC Slovnaft Vsetín3-0HC ZPS Barum Zlín1999–00HC Sparta Praha3-0HC Slovnaft Vsetín2000–01VHK Vsetín3-1HC Sparta Praha2001–02HC Sparta Praha3-1HC Vítkovice Steel2002–03HC Slavia Praha4-3HC Pardubice2003–04HC Hamé Zlín4-1HC Slavia Praha2004–05HC Moeller Pardubice4-0HC Hamé Zlín2005–06HC Sparta Praha4-2HC Slavia Praha2006–07HC Sparta Praha4-2HC Moeller Pardubice2007–08HC Slavia Praha4-3HC Energie Karlovy Vary2008–09HC Energie Karlovy Vary4-2HC Slavia Praha2009–10HC Eaton Pardubice4-0HC Vítkovice Steel2010–11HC Oceláři Třinec4-1HC Vítkovice Steel2011–12HC ČSOB Pojišťovna Pardubice4-2HC Kometa Brno2012–13HC Škoda Plzeň4-3PSG Zlín2013–14PSG Zlín4-1HC Kometa Brno2014–15HC Verva Litvínov4-3HC Oceláři Třinec2015–16Bílí Tygři Liberec4-2HC Sparta Praha2016–17HC Kometa Brno4-0Bílí Tygři Liberec2017–18HC Kometa Brno4-1HC Oceláři Třinec2018–19HC Oceláři Třinec4-2Bílí Tygři Liberec2019–20A rájátszás félbeszakadt a Covid19-járvány miatt2020–21HC Oceláři Třinec4-1Bílí Tygři Liberec2021–22HC Oceláři Třinec4-2HC Sparta Praha2022–23HC Oceláři Třinec4-2Mountfield HK2023–24HC Oceláři Třinec4-3HC Dynamo Pardubice2024–25HC Kometa Brno4-3HC Dynamo Pardubice
Díjak
T. G. Masaryk-kupa: A rájátszás győztesének járó kupa Jaroslav Pouzar-kupa: Az alapszakasz győztesének járó kupa Tipsport ELH-szezon játékosa díj: A közönség által a szezonban játékosnak megszavazott játékos díja Václav Pacina-díj: A rájátszás legértékesebb játékosának járó díj A meccs játékosa díj: A szezon során legtöbbször a meccs legjobbjának kikiáltott játékosnak járó díj A legeredményesebb játékos díj: A szezon során legtöbb pontot gyűjtő játékosnak járó díj Legjobb csatár díj Legjobb védő díj Legjobb kapus díj Legjobb edző díj Legjobb újonc díj Legsportszerűbb játékos díj Legjobb bíró díj Sencor Arany sisak díj Az Extraliga kedvence díj: A rajongók által szavazáson a legkedveltebb játékosnak járó díj
Nézettség SzezonÁtlagos nézőszámHelyezésLegnézettebb csapat2021–222 8036.HC Dynamo Pardubice (4 604)2022–235 3505.HC Sparta Praha (10 837)2023–245 5625.HC Sparta Praha (11 586)2024–2558275.HC Sparta Praha (12 804)2025–2657405.HC Sparta Praha (13 255)
Magyar játékosok a bajnokságban Vas János: HC Slavia Praha (2014–2015) Jesse Dudás: HC Vítkovice (2020)
Jegyzetek
További információk
A Cseh Extraliga statisztikái az Elite Prospects oldalán
Kategória:Jégkorongbajnokságok Kategória:Csehország sportélete