A George Fox Egyetem keresztény magánintézmény az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Newberg városában. A kvékerek által 1891-ben alapított iskola négyezer hallgatójával mára az állam legnagyobb magánegyeteme. Newberg mellett Portlandben, Redmondban és online is folyik oktatás.

A George Fox Bruins sportegyesület csapatai a Northwest Conference tagjaként az NCAA III-as divíziójában játszanak.

Története Az intézményt 1885-ben alapították kvékerek Friends Pacific Academy néven, majd felvette a Pacific College nevet. Kabalája egy Carlton közelében talált medvebocs, melynek anyját kilőtték. Később a medvebőr kabalát a hallgatók többször is próbálták ellopni. Amikor a bőr elhasználódott, egy másolatot készítettek. A bőr birtoklására irányuló játékokat ma is megrendezik.

1893-ban az iskolát részvénytársaságként alapították, 1925-ben pedig négyéves intézménnyé alakult. Az első rektor Herbert Hoover nagybátyja, H. J. Minthorn volt; Hoover ebben az időben az intézmény hallgatója volt. Az intézmény 1949-ben vette fel George Fox, a kvékermozgalom alapítójának nevét.

1991 és 2019 között minden alapképzésben részt vevő hallgatónak számítógépet biztosítottak. 1996-ban az intézményt összevonták a Nyugati Evangélikus Szemináriummal. Dwight Kimberly biológiaoktatót a Carnegie Alapítvány 2000-ben az év oregoni oktatójának választotta. Rhett Luedtke színháztudományi oktató azon három munkatárs között volt, akiket a John F. Kennedy Center Előadó-művészeti Központ országosan kitüntetett.

1986-ban a hallgató létszám 549 fő volt, ez azóta megötszöröződött. Négyezer hallgatójával a George Fox az állam legnagyobb magánegyeteme.

2014-ben egy transznemű hallgatóval kapcsolatos vitás ügyet követően felmentést kértek a diverzitást szavatoló 9. cikkely alól. 2015-ben elkészült a David H. Brandtről és feleségéről, Melváról elnevezett kollégium, 2016-ban pedig az új ebédlő.

Campusok Newberg mellett Portlandben, Redmondban és online is zajlik oktatás. A newbergi campus két épülete (az 1886-ban épült, ma is használt Minthorn épület, valamint az egykor a rektor lakóhelyeként szolgáló Jesse Edwards-ház) is szerepel a történelmi helyek jegyzékében. Kollégiumi férőhelyek a newbergi campuson vannak.

Oktatás Az intézmény a hagyományos képzési szintek mellett évente 15–25 hallgatónak lehetővé teszi egy kutatói programban való részvételt, valamint külföldi lehetőségeket is kínál.

Rangsorok Az intézmény ápolóképzői és mérnöki képzései a U.S. News & World Report 2023-as rangsorában első helyen állnak.

Hitélet Az egyetem a Keresztény Főiskolák és Egyetemek Szövetségének rendes tagja. A hallgatóknak nyilatkozniuk kell, hogy keresztény értékrendet folytatnak, és tanulmányaik alatt részt vesznek a kötelező miséken és közösségi szolgálatokon. Az intézmény egyebekben felekezetfüggetlen.

A kápolnában és a programokon kéthetente más szónokokat látnak vendégül. A tavaszi és téli időszakban a Nyugat-USA-ban, Mexikóban és Kanadában több száz hallgató vesz részt missziókban, ahol 10–25 fős csoportokban önkéntes munkát vállalnak például hajléktalanszállókon. A szeptemberi missziónapon a hallgatók és oktatók is önkéntes munkát (például szerelés) vállalnak.

Ugyan a George Fox hallgatóinak mindössze öt százaléka kvéker, az intézmény a kvéker eszmeiség központja, könyvtárában pedig a kvékerek történelmének jelentős gyűjteménye megtalálható. Az éves gyűlést a campuson tartják, a külvilággal a kapcsolatot pedig az 1984-ben alapított Béke és Igazság Központja biztosítja.

Sport A George Fox Bruins sportegyesület csapatai az 1995–1996-os tanév óta Northwest Conference tagjaként az NCAA III-as divíziójában játszanak, de korábban a National Association of Intercollegiate Athletics tagjaként a Cascade Collegiate Conference-ben versenyeztek. 23 sportcsapatuk van.

Eredmények A Bruins négy divízió III-as nemzeti bajnokságot nyert. A baseballcsapat 2004-es győzelmét a KFXX AM rádióadó a térség sporttörténelmének ötven legnagyobb pillanata közé sorolta.

A nőikosárlabda-csapat 2009-es szezonját 32–0 eredménnyel zárta; utolsó mérkőzésükön a Washington University Bears csapata ellen 60–53-as győzelmet arattak; ez volt a Sziklás-hegységtől nyugatra eső első divízió III-as nemzeti bajnokságon elért női győzelem. Scott Rueck vezetőedző az év divízió III-as edzője lett.

2018-ban a női atlétikacsapat a UMass Bostonnal együtt bajnokságot nyert. 2023-ban a nőigolfcsapat 13 év folyamatos részvételt követően megnyerte a bajnokságot.

Amerikai futball Az amerikaifutball-játszmák 45 év szünet után 2014-ben indultak újra. A csapat vezetőedzője Chris Casey, Pat Casey kosárlabdaedző fivére lett.

Nevezetes személyek Hallgatók

Aaron Elling, amerikaifutball-játékos Andy Olson, politikus Bill Post, politikus Carmen Guerricagoitia McLean, bíró Cherie Buckner-Webb, szenátor Dan Kimball, lelkész Daniel L. Smith-Christopher, író, teológus Darleen Ortega, bíró Gina Ochsner, író Herbert Hoover, az USA 31. elnöke John Davis, politikus John Lim, politikus és üzletember Ken Carter, kosárlabdaedző Pat Casey, kosárlabdaedző Peggy Fowler, a Portland General Electric egykori vezérigazgatója Richard Foster, író Robert L. Saucy, teológiaprofesszor Rolf Potts, író

Oktatók Leonard Sweet, óraadó teológus Lynn Lundquist, a képviselőház elnöke Mark David Hall, író Mark Hatfield, szenátor, Oregon egykori kormányzója Stan Bunn, politikus és ügyvéd

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk Hivatalos honlap A George Fox Bruins honlapja

Kategória:Oregon egyetemei