Koiné görög nyelv

thumb|jobbra|280px|A görög nyelv és kultúra elterjedése a hellenisztikus korban. A térkép a görög nyelvű többségi, illetve erősen hellenizálódott területeket szemlélteti. thumb|jobbra|280px|Görög nyelvű magánlevél az egyiptomi Oxürhünkhoszból, Kr. u. 2. század. A papiruszok a nem irodalmi koiné egyik legfontosabb forráscsoportját alkotják.

A koiné görög vagy hellenisztikus görög (ógörögül , „közös nyelvjárás”, illetve , „közös görög”) a görög nyelvnek az a posztklasszikus, hellenisztikus és római kori nyelvállapota, amely a klasszikus kori görög dialektusok kiegyenlítődéséből és az attikai–ión nyelvi norma széles körű elterjedéséből jött létre. Nem egyetlen, mindenütt azonos dialektus volt, hanem földrajzilag, társadalmilag, műfajilag és regiszter szerint tagolt közvetítőnyelv, amelyet a hellenisztikus államokban, majd a Római Birodalom keleti tartományaiban a közigazgatásban, kereskedelemben, oktatásban, hadseregben, vallási irodalomban és mindennapi írásbeliségben is használtak.

Nyelvtörténetileg a koiné a klasszikus ógörög és a bizánci görög közötti átmeneti korszak egyik legfontosabb állomása. Főbb jellemzői közé tartozik a dialektusok közötti nivelláció, a magánhangzórendszer fokozatos átalakulása, az iotacizmus több szakasza, a zenei hangsúlyról a nyomatéki hangsúly felé tartó hosszú átmenet, valamint az analitikusabb alaktani és mondattani szerkezetek megerősödése.

A koiné kialakulása szorosan összefügg Nagy Sándor hódításaival, a hellenisztikus királyságok létrejöttével és a görög nyelv keleti mediterrán, egyiptomi, szíriai, kis-ázsiai és közel-keleti elterjedésével. Időhatárai a szakirodalomban nem teljesen azonosak: szűkebb értelemben a Kr. e. 4. század végétől a Kr. u. 4. századig, tágabb értelemben a Kr. u. 5–6. századig tartó görög nyelvállapotot jelöli.

A „bibliai görög” vagy „újszövetségi görög” nem önálló nyelvet jelent, hanem a koiné görögnek a Septuaginta, az Újszövetség és a korai keresztény irodalom szövegeiben megfigyelhető használati formáit. Ezekben a szövegekben a köznyelvi görög, a zsidó-görög fordítási hagyomány, a Septuaginta stílusa, a szerzői műveltség, valamint a héber és arámi nyelvi háttér különböző arányban érvényesül.

Elnevezése és helye a görög nyelvtörténetben

A görög szó jelentése „közös”, „általános”. A kifejezés eredetileg arra utalt, hogy a korábbi helyi görög nyelvjárások egy szélesebb körben használható köznyelvi normában egyenlítődtek ki. A modern nyelvészet ezt a folyamatot gyakran koineizációnak nevezi: több rokon nyelvváltozat érintkezéséből, keveredéséből, majd a markáns regionális formák visszaszorulásából kialakuló új köznyelvi rendszernek.

A koiné tehát nem egyszerűen „ötödik görög dialektus”, hanem közös nyelvállapot vagy koinizált nyelvváltozat. A középkori és kora újkori grammatikai hagyomány olykor az attikai, ión, dór és aiol nyelvjárás mellett külön dialektusként említette. A modern kutatás ezzel szemben az attikai–ión alapú, de regionálisan és társadalmilag tagolt posztklasszikus görögként tárgyalja.

A görög nyelv történeti korszakolásában a koiné a klasszikus dialektusok kora és a bizánci görög között helyezkedik el. A klasszikus korban az irodalmi nyelvhasználat erősen kötődött a műfajokhoz: az epikus költészet homéroszi nyelve, a líra dór és aiol hagyományai, a történetírás ión és attikai formái, valamint az attikai próza egymás mellett éltek. A koiné ezzel szemben nagyobb földrajzi térben használható, kevésbé lokális és kevésbé műfajhoz kötött kommunikációs normát hozott létre.

Periodizálás

A koiné nem homogén korszak. A hangtani, alaktani és mondattani változások eltérő ütemben jelentek meg a különböző régiókban és regiszterekben. A következő periodizálás elsősorban nyelvtörténeti, nem politikai korszakolás:

Időszak Megnevezés Fő nyelvtörténeti jellemzők Jellemző források Fő forrás Kr. e. 4–2. század korai koiné attikai–ión alapú köznyelv kialakulása; dialektusnivelláció; a hellenisztikus adminisztráció és hadsereg nyelve feliratok, korai ptolemaioszi papiruszok, hellenisztikus próza Kr. e. 1. század – Kr. u. 2. század középső koiné a római kori keleti mediterrán közvetítőnyelv megszilárdulása; iotacizmus egyes elemeinek erősödése; bibliai és zsidó-görög szövegek római kori papiruszok, feliratok, Újszövetség, Philón, Josephus Kr. u. 3–6. század késő koiné átmenet a bizánci görög felé; magánhangzó-összeolvadások előrehaladása; dativus és infinitivus hosszú távú visszaszorulása; perifrastikus és véges mellékmondatos szerkezetek erősödése késő antik papiruszok, keresztény irodalom, jogi és egyházi szövegek

Kialakulása és elterjedése

A koiné közvetlen előzménye az attikai nyelvjárás politikai és kulturális tekintélyének növekedése volt. Athén a Kr. e. 5–4. században a görög filozófia, történetírás, retorika, dráma és oktatás egyik meghatározó központja lett. Az attikai próza ezért a klasszikus korszak végére mintaszerű irodalmi nyelvvé vált. A makedón uralom, majd Nagy Sándor hódításai után az attikai alapú görög köznyelv olyan területekre is eljutott, ahol korábban nem, vagy csak korlátozottan volt jelen görög nyelvű népesség.

A hellenisztikus királyságokban a görög a hadsereg, a városalapítások, a kereskedelem, az oktatás, a diplomácia és az adminisztráció nyelveként működött. Ez különösen fontos volt Egyiptom, Szíria, Kis-Ázsia, Mezopotámia, Baktria és a Földközi-tenger keleti kikötővárosainak többnyelvű környezetében. A nyelv terjedése nem jelentette azt, hogy a helyi nyelvek eltűntek volna: a görög sok helyen második nyelvként, városi és hivatali kommunikációs nyelvként, illetve presztízsnyelvként működött.

A koineizáció mint nyelvi folyamat

A koiné kialakulása több egymással összefüggő nyelvi folyamat eredménye volt. A következő kategóriák a modern szociolingvisztikából származó fogalmak, amelyeket a kutatás analóg módon alkalmaz az ókori nyelvi folyamatok leírására.

Folyamat Meghatározás Koiné görög példa Fő forrás Keveredés Több rokon dialektus beszélőinek tartós érintkezése. attikai alapú köznyelv ión és más dialektuselemekkel Nivelláció Erősen regionális vagy ritka formák visszaszorulása. dór és aiol helyi sajátosságok fokozatos eltűnése a köznyelvi írásbeliségben Paradigmakiegyenlítődés Ragozási minták átláthatóbbá és egységesebbé válása. ritkább igealakok helyett produktívabb alakok terjedése Reallokáció Megmaradt változatok új regiszterbeli vagy stiláris funkciót kapnak. attikai formák klasszicizáló irodalmi stílusjelölővé válása Analitikusabb tendenciák Kifejtettebb, elöljárós vagy véges mellékmondatos szerkezetek erősödése. + kötőmód terjedése egyes főnévi igenévi funkciók rovására

Idővonal

Időszak Nyelvtörténeti jelentőség Jellemző források Kr. e. 5–4. század Az attikai próza és az athéni kulturális norma megerősödése attikai irodalom, feliratok, filozófiai és történeti próza Kr. e. 336–323 Nagy Sándor hadjáratai; a görög nyelv keleti terjedésének felgyorsulása makedón és hellenisztikus történeti források Kr. e. 3–1. század A hellenisztikus királyságok koinéjának kialakulása; papiruszok és hivatalos iratok tömeges megjelenése ptolemaioszi egyiptomi papiruszok, feliratok, Septuaginta Kr. u. 1–3. század A római kori koiné; a görög mint keleti közvetítőnyelv; az Újszövetség és a korai keresztény irodalom kora Újszövetség, papiruszok, feliratok, irodalmi próza Kr. u. 4–6. század Átmenet a késő ókori és bizánci görög felé; a keresztény irodalom és az egyházi nyelvhasználat megerősödése egyházatyák, jogi szövegek, késő ókori kéziratok

Változatai

A koiné nem volt mindenütt azonos. A modern kutatás nem elsősorban „magas”, „közép” és „vulgáris” koiné merev hármasában írja le, hanem regiszterek, műfajok, földrajzi területek, írásbeliségi szintek és beszélői háttér szerint. Ugyanaz a beszélő vagy szerző más nyelvváltozatot használhatott hivatalos iratban, magánlevélben, irodalmi műben vagy vallási szövegben.

Földrajzi változatok

Régió Jellemző nyelvi helyzet Források és megjegyzések Fő forrás Egyiptomi koiné A görög az államigazgatás, adózás, kereskedelem és városi élet fontos nyelve volt; az egyiptomi, démotikus, majd kopt nyelvi környezettel érintkezett. A papiruszok különösen gazdag adatanyagot adnak. A helyesírási ingadozások jól jelzik a magánhangzó-összeolvadások és az iotacizmus terjedését, de nem minden írásbeli eltérés értelmezhető közvetlenül kiejtési adatként. Szíriai és palesztinai koiné A görög arámi, héber, latin és helyi nyelvekkel érintkezett; városi, kereskedelmi és közigazgatási funkciói mellett zsidó és keresztény irodalmi közegben is jelen volt. A Septuaginta, Josephus, Philón recepciója, az Újszövetség és a korai keresztény szövegek szempontjából fontos. A szemita hatás mértéke műfajonként és szerzőnként változó. Kis-ázsiai koiné Régi görög városok, hellenisztikus alapítások és helyi anatóliai nyelvek érintkezési terepe; sok helyen erős volt a görög városi kultúra folytonossága. Feliratok, városi rendeletek, dedikációk, sírfeliratok és keresztény közösségi szövegek tanúsítják. Balkáni és makedóniai koiné A makedón politikai háttér és az attikai alapú köznyelv találkozása; a régebbi dialektuselemek fokozatos visszaszorulása. Feliratok és történeti források alapján vizsgálható. Diaszpórazsidó görög Zsidó közösségek görög nyelvhasználata, különösen Alexandriában és más nagyvárosokban. A Septuaginta, Philón, Josephus és zsidó feliratok fontosak. A héber és arámi hatás főként fordítási, vallási és stiláris szinten jelenik meg.

Szociolingvisztikai helyzet

A koiné egyszerre volt presztízsnyelv, közvetítőnyelv és sok beszélő számára második nyelv. Használói közé tartoztak anyanyelvi görögök, hellenizált városi lakosok, katonák, kereskedők, írnokok, hivatalnokok, rabszolgák, zsidó diaszpóraközösségek tagjai, valamint olyan helyi nyelveket beszélő személyek is, akik a görögöt adminisztratív, gazdasági vagy kulturális okokból sajátították el.

A hellenisztikus és római kelet nyelvi helyzete sok helyen kétnyelvű vagy többnyelvű volt. A görög presztízsnyelvként és írott közvetítőnyelvként működött, miközben a helyi nyelvek a családi, falusi, vallási vagy regionális kommunikációban tovább élhettek. A késő ókorban az attikizáló írott norma, a koiné eredetű művelt írásbeliség és a beszélt vernakuláris közötti viszony nem egyszerű kétnyelvűségként, hanem inkább több szinten elrendeződő diaglossziaként írható le.

Regiszterek és írott nyelvi szintek

Regiszter Jellemző Példák Fő forrás Nem irodalmi mindennapi írásbeliség Levelek, számlák, szerződések, kérvények; gyakran közvetlenebbül tükrözi a beszélt nyelvi tendenciákat. egyiptomi papiruszok, ostrakonok Hivatali és jogi koiné Formuláris, gyakran konzervatívabb és sablonosabb nyelvhasználat; a hellenisztikus és római adminisztráció fontos regisztere. királyi rendeletek, adóügyi iratok, városi feliratok, petíciók Katonai koiné A hadseregben és a katonai adminisztrációban használt, többnyelvű közegben működő közvetítőnyelv. katonai levelek, zsold- és ellátmányjegyzékek, latin eredetű katonai terminusok Irodalmi koiné A köznyelvi alapot művelt prózai és retorikai hagyomány alakítja. Polübiosz, Diodórosz Szikulosz, Sztrabón, Alexandriai Philón, Iosephus Flavius Attikizáló irodalmi nyelv Tudatos visszanyúlás a klasszikus attikai normákhoz; különösen a római császárkorban és a második szofisztika idején fontos. Dionüsziosz Halikarnasszeusz, Ailiosz Ariszteidész, Lukianosz Zsidó-görög és korai keresztény koiné Köznyelvi, fordítási, liturgikus és intertextuális elemek együttese; nem önálló nyelv, hanem műfaji és vallási regisztercsoport. Septuaginta, Újszövetség, apostoli atyák

Atticizmus és második szofisztika