A MaK 240 B és a MaK 240 C dízel-hidraulikus mozdonysorozatok, melyeket a Maschinenbau Kiel (MaK) gyártott az 1950-es és az 1960-as években a magán- és üzemi vasutak számára. Előbbiből összesen 55, utóbbiból 14 példányt építettek. A két típus, amelyek a tengelyelrendezést leszámítva azonosak, a MaK-rúdhajtású mozdonyok legkisebb típusai.

Műszaki részletek bélyegkép|balra|Az Uetersener Eisenbahn 240 B-je A 240 B modellnek kettő, míg a 240 C modellnek három hajtott tengelye van. A 240 C-nél a harmadik hajtott kerékpár a legnagyobb tengelyterhelést 14 tonnáról 10 tonnára csökkentette, és ezzel egyidejűleg növelte a vonóerőt. Mindkét típust 1954-ben, a MaK első típusprogramjában vezették be. Az első legyártott 240 B még ugyanebben az évben elhagyta a MaK kieli gyárát, melyet a következő évben követett az első 240 C.

A mozdonyok hengerelt acélszelvényekből és acéllemezekből hegesztett vázra épülnek. A motor a hűtőrendszerrel együtt a hosszabb géptérben, a hajtómű a vezetőfülke alatt, az tüzelőanyag-tartályok és a különböző segédegységek pedig a rövidebb géptérben találhatók. A két típusba nem szereltek vonatfűtő berendezést, mivel a gépeket nem személyszállító vonatok elé, hanem elsősorban üzemi vasutakra szánták.

Mindkét változatot egy hathengeres MaK MS 24 típusú dízelmotor hajt, amely 1000 min⁻¹ fordulaton névleges teljesítményű. A MaK első típusprogramjába tartozó többi mozdonyhoz hasonlóan az erőátvitel a motortól ezeknél is egy hidraulikus hajtóműn (Voith L 33 yUb) keresztül történik. Az vaktengely a 240 B-nél középen, a 240 C-nél pedig a második és a harmadik kerékpár között helyezkedik el.

bélyegkép|balra|A Bad Orber Kleinbahn egyik 240 C-je személyszállító vonatként

A mozdonyok üzemi tömege a ballasztolástól függően 28 és 36 tonna között van. A nagyobb súly eléréséhez a mellgerendákat súlyokkal szerelték fel, aminek következtében a hossz is 7700 milliméterről 8100 milliméterre változott.

A megengedett legnagyobb sebesség vonali fokozatban , tolatófokozatban . A tüzelőanyag-tartály térfogata a kivételtől függően 300 és 1000 liter között van.

A 240 B és a 240 C kezdetben a nagyobb típusokkal megegyező vezetőfülkével került forgalomba, de 1958-tól már modernizált fülkével készültek.

Üzemeltetők Összesen 14 darab 240 C és 55 darab 240 B típusú mozdony készült. Az utolsó legyártott 240 B (gyári száma 220089, 1967) egyben az utolsó előtti kieli rúdhajtású mozdony is volt (az utolsó egy 450 C volt), az új típusprogram első mozdonyait már az előző években bemutatták.

A kéttengelyes mozdonyok közül sok a szén- és acéliparban tevékenykedő vállalatokhoz került; az 55 mozdonyból csak a Dortmunder Bergbau AG 19-et vett át. További felhasználási területek voltak a kikötői vasutak és a vegyipari vállalatok, mint például a hünxei Ruhr-Raffinerie olajfinomító öt mozdonnyal.

A háromtengelyes mozdonyok alkalmazási területe hasonló, bár ezeket kisebb magánvasutak is használták. Három gépet Bad Orber Kleinbahn személyszállításra is használt.

A 2020-as évekre 25 darab 240 B típusú és nyolc darab 240 C típusú mozdony maradt fenn. Számos ilyen mozdonyt múzeumvasutakon vagy helyhez kötött műemlékként őriztek meg. Mindkét típusból két mozdony (köztük a Bentheimer Eisenbahn egykori D 12 pályaszámú mozdonya, amely felújítás után 2013 novembere óta ismét üzemeleisenbahn-magazin 1/2014, S. 26) a Grafschafter Modelleisenbahnclub tulajdonában van, és 2017 óta látogatható a Klukkerthafen Nordhornon, valamint az egykori Wittlager Kreisbahn DL2 pályaszámú mozdonya is múzeumvasúti használatban van. A típus néhány példánya még a 2020-as években is különböző üzemi vasutakon látott el rendszeresen feladatokat.

Gyártási számGyártás éveElső üzemeltetőLegutóbbi üzemeltetőMegjegyzés240 B-mozdonyok eredeti vezetőfülkével 220018 1954 Farbenfabriken Bayer AG, Werk Uerdingen „V 1“ SVG „T 1570“ 220019 1954 Farbenfabriken Bayer AG, Werk Uerdingen „V 2“ Officine Ferroviari S.r.l. 220020 1954 UeE „V 1“ Arbeitsgemeinschaft Historische Eisenbahn e. V. 1998-ban motorhiba miatt leállították, majd a VSFT megvásárolta és a tervek szerint megjavította volna. Miután a javítást leállították, a mozdonyt emlékműként állították ki. Az Arbeitsgemeinschaft Historische Eisenbahn e. V. 2005 februárjában megvásárolta alkatrészbányaként, még ebben a hónapban selejtezték 220021 1954 VHH „4“ Hansaport Hafenbetriebsgesellschaft mbH „5“ Az 1990-es évek során selejtezték 220022 1954 VHH „5“ német magán UIC-pályaszáma: 98 80 3262 005-2 D-TEL 220023 1955 Dortmunder Hafen und Eisenbahn AG „D 1“ St.M.B. „263“ 220024 1956 AG für Zinkindustrie „4“ Grillo-Werke „4“ 1988. körül selejtezték 220025 1957 Türkiye Petrolleri AO Rahmi M. Koç Múzeum 220026 1956 Gußstahlwerk Witten AG „8“ Elisabeth Layritz GmbH 1984-ben selejtezték 220027 1956 Deutsche BP AG, Raffinerie Hamburg „3” Robbanásbiztos kivitel. Holléte ismeretlen; 1999 márciusa előtt a Deutsche BP eladta vagy selejtezte 220028 1956 BE „D 12” Grafschafter Modell- und Eisenbahn-Club e. V. „D 12” UIC-pályaszáma: 98 80 3262 011-0 D-GRAF240 B-mozdonyok új vezetőfülkével 220038 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Germania „40” Zanolla Francesco s.r.l. „D D FMT CA 0023 K” 220039 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „9“ VTG Benelux BV vagy INCAT vagy On Rail Holléte ismeretlen 220040 1959 Vereinigte Kaliwerk Salzdetfurth AG „6521” Deutsches Werkbahn-Museum e. V. 220041 1960 Deutsche BP AG, Raffinerie Hamburg „4” Robbanásbiztos kivitel. Holléte ismeretlen; 1999 márciusa előtt a Deutsche BP eladta vagy selejtezte 220042 1960 Türkiye Petrolleri AO Holléte ismeretlen 220043 1958 Dortmunder Hafen und Eisenbahn AG „D 2“ Salvatore Ventura S.r.l. „T 6533“ 220044 1958 AG für Zinkindustrie „5“ Grillo-Werke „5“ 1988. körül selejtezték 220045 1958 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Germania „41“ RAG „V 617“ Holléte ismeretlen; a RAG 1984. előtt eladta vagy selejtezte 220046 1958 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Germania „42“ On Rail Gesellschaft für Eisenbahnausrüstung und Zubehör mbH 1991 októberében selejtezték 220047 1958 HIP „42” RAG „V 307“ 1983-ban selejtezték 220048 1958 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „5“ RAG „V 604“ 1984. előtt selejtezték 220049 1958 Feldmühle Papier- und Zellstoffwerke AG, Werk Lülsdorf „2” Zimmer Schrott und Metallhandels GmbH Holléte ismeretlen 220050 1958 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „1“ RAG „V 619“ 1982-ben selejtezték 220051 1958 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „6“ GE „V 7” UIC-pályaszáma: 98 80 3 262 025-0 D-AGE 220052 1958 KEG „3” SVG 220053 1960 Deutsche BP AG, Raffinerie Hünxe „1” SICA Fertil, Silo 110 Bourgogne Holléte ismeretlen 220054 1960 Deutsche BP AG, Raffinerie Hünxe „2” TanQuid „9” A VTG az 1990-es években a duisburg-ruhrorti olajterminálban műemlékként állította ki 220055 1960 Deutsche BP AG, Raffinerie Hünxe „3” LSB Lok Service Burkhardt AG 1997-ben selejtezték 220056 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „2“ RAG „V 621“ 1984. előtt selejtezték 220057 1959 Gelsenkirchener Hafenbetriebsgesellschaft mbH „5“ Westfälische Lokomotivfabrik Karl Reuschling „26“ Robbanásbiztos kivitel, 1994 augusztusában selejtezték 220058 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „10“ MaK, Werkstatt Moers Holléte ismeretlen 220061 1960 Deutsche Solvay Werke „4“ VVM „1“ UIC-pályaszáma: 98 80 3 262 044-4 D-VVM 220062 1960 Dynamit Nobel „DL 2“ PACTON Eisenbahnservice + Spezialtransporte Kay Winkler 2003-ban a Newagon keresztül Franciaországba került, azóta a holléte ismeretlen 220063 1961 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Minister Stein „30“ RAG „V 639“ 1984. előtt selejtezték 220064 1961 Deutsche Solvay Werke „5“ A.Ba.Fer. „T 6208“ 220066 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Erin „20“ Eisenbahnfreunde Grenzland e. V. „20“ 220067 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Erin „21“ Energeticon gGmbH 220068 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Erin „22“ Deutsches Dampflok- und Modelleisenbahnmuseum „22“ 220069 1961 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa RAG „V 623“ 1973-ban alkatrészbányaként letétbe helyezték, majd az 1970-es években selejtezték 220070 1961 Stahlwerke Südwestfalen AG, Werk Siegen-Geisweid „5” Wegener Sand- und Tonwerke GmbH 1991-ben selejtezték 220071 1960 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Hansa „12” RAG „V 634“ 1985. előtt selejtezték 220072 1961 HIP „97” Kay Winkler 2005 februárjában selejtezték 220074 1962 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Minister Stein „31” RAG „474“ 1987-ben selejtezték 220075 1962 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Minister Stein „32” RAG „V 641“ 1983-ban selejtezték 220076 1962 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Minister Stein „33” RAG „V 642“ 1984. előtt selejtezték 220084 1964 Deutsche BP AG, Raffinerie Hünxe „4” VTG, Tanklager Duisburg-Ruhrort „10” 1996-ban selejtezték 220085 1964 Deutsche BP AG, Raffinerie Hünxe „5” Deutsche BP AG, Raffinerie Hamburg „5” Holléte ismeretlen; a Deutsche BP 1999 márciusa előtt eladta vagy selejtezte 220086 1964 VWE „4” VEF „DL 4” UIC-pályaszáma: 98 80 3262 049-0 D-VEF 220087 1965 Klöckner Werke AG Georgsmarienhütte „1” Klöckner Werke AG Georgsmarienhütte „8” 1997-ben selejtezték 220088 1965 Klöckner Werke AG Georgsmarienhütte „2” Klöckner Werke AG Georgsmarienhütte „9” 1997-ben selejtezték 220089 1967 Klöckner Werke AG Georgsmarienhütte „3” Rhenus AG „1” 1997-ben selejtezték 220094 1963 Dortmunder Bergbau AG, Zeche Minister Stein „34” Simeone & Figli Holléte ismeretlen 220095 1962 Farbenfabriken Bayer AG, Werk Uerdingen „5” Kieldampf GmbH 2011-ben hajtóműhiba miatt letétbe helyezték, 2017. óta alkatrészbánya 220096 1962 HIP „96” Dampfzug-Betriebs-Gemeinschaft e. V. „V 22.04” UIC-pályaszáma: 98 80 3262 055-7-DBG240 C-mozdonyok eredeti vezetőfülkével 220029 1955 VKS „32” Impresa Veltri Holléte ismeretlen 220030 1955 VKS „33” Grafschafter Modell- und Eisenbahn-Club e.V. „33” UIC-pályaszáma: 98 80 3263 002-8 D-GRAF 220031 1956 A/S Amagerbanen „1” A/S Lollandsbanen „M 15” 1990-ben selejtezték 220032 1956 Bayer AG, Werk Dormagen „1” VEM Erz und Stahl GmbH „1” Az 1990-es években selejtezték240 C-mozdonyok új vezetőfülkével 220033 1958 Bayer AG, Werk Dormagen „2” Misburger Hafengesellschaft mbH „21” 1990-ben letétbe helyezték, 1997-ben selejtezték 220034 1958 WKB „DL 2” MEM „2” 220035 1957 FOC FCC „30201” Az 1990-es években letétbe helyezték, holléte ismeretlen 220036 1958 Gelnhäuser Kreisbahnen „VL 11” Museumsbahn e. V. „VL 11” 220037 1958 Gelnhäuser Kreisbahnen „VL 12” Museumsbahn e. V. „VL 12” 220059 1960 Hafen und Verkehrsbetriebe der Landeshauptstadt Kiel „3” Kieldampf GmbH 220060 1960 Gelnhäuser Kreisbahnen „VL 13” Kreiswerke Gelnhausen GmbH „VL 13” 1997 októberében a birsteini vasútállomásnál emlékműként állították ki 220073 1961 VKS „35” Francesco Ventura S.r.l. 220077 1962 Vereinigte Kaliwerk Salzdetfurth AG, Werk Hattorf „1” Deutsches Werkbahn-Museum e. V. 220078 1962 Vereinigte Kaliwerk Salzdetfurth AG, Werk Hattorf „2” Kali und Salz GmbH, Werk Sigmundshall „4” 1996-ban letétbe helyezték, majd alkatrészbányaként használták, 2001-ben selejtezték

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:MaK mozdonyok Kategória:Német dízelmozdonyok