300px|bélyegkép|jobbra|A Politika belgrádi napilap 1929. január 6-i példányának címlapja A január 6-i diktatúra (, ) elnevezés arra a monarchista diktatúrára utal, amelyet I. Sándor jugoszláv király vezetett be a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban 1929. január 6-án. A diktatúrát elrendelő kiáltvánnyal eltörölték a Vid-napi alkotmányt, feloszlatták a nemzetgyűlést, megtiltották minden politikai párt, szakszervezet stb. munkáját, betiltották a politikai összejöveteleket és szigorú cenzúrát vezettek be. Minden politikai hatalom a király kezében összpontosult. Felerősödött a rendőrterror; a politikai ellenfeleket nemcsak bebörtönözték, hanem meg is gyilkolták. Kihirdették az „integrált Jugoszlávia” ideológiáját. Az állam neve Jugoszláv Királyságra változott, melyet kilenc banovinára (bánság) osztottak (a tizedik banovina a területileg legkisebb, Belgrád város közigazgatása volt), egyúttal határaikkal együtt megszüntették a történelmileg kialakult államjogi entitásokat.Šestosiječanjska diktatura, enciklopedija.hr, hozzáférés: 2018. január 3. Ez a döntés a brit nagykövet javaslata nyomán született az ország jobb decentralizálására, Csehszlovákia mintájára. Sándor királyt a marseille-i merényletben ölték meg 1934-ben. A következő évben választásokat tartottak, de a diktatúra szilárd formái továbbra is fennmaradtak.

A diktatúra bevezetése 250px|bélyegkép|balra|A belgrádi parlamenti merénylet A király kihasználva Stjepan Radić horvát parasztpárti vezér és társai belgrádi nemzetgyűlésben történt meggyilkolását és az azt követő nemzetgyűlési blokádot, a király 1929. január 6-án közzétett kiáltványában kijelentette, hogy „azok a sajnálatos viszályok és események (...) megrendítették a nép hitét annak az intézménynek a hasznosságában" és hogy ezért „nem lehet több közvetítő" a király és a nép között. Eltörli a Vid-napi alkotmányt, és személyesen veszi át a hatalmat. Petar Živković tábornokot nevezi ki miniszterelnöknek, de katonai személyek más polgári beosztásokba is kerültek, különösen Horvátországban és Macedóniában. A nemzetgyűlést feloszlatták, minden nemzeti, vallási vagy regionális jellegű politikai pártot betiltottak; bevezették az újságok és könyvek szigorú cenzúráját, betiltottak minden politikai összejövetelt, szakszervezetet stb. Megalakult a Jugoszláv Nemzeti Párt, amely a rezsim ideológiáját hivatott hirdetni.

A kialakult rezsim számos érintkezési ponttal rendelkezik a fasizmussal, ezért gyakran használják a monarcho-fasiszta diktatúra (ún. balkáni fasizmus) elnevezést, bár a rezsim ideológiai és intézményi alapja nem fasiszta a szó teljes értelmében. Hasonló diktatúrák jöttek létre ekkor Kelet- és Délkelet-Európa más országaiban is. Mindezek gazdaságilag és társadalmilag elmaradott agrárországok voltak, de a Jugoszláv Királyság részei soknemzetiségükben jelentősen különböztek egymástól. Ezt a rezsim az „integrált Jugoszlávia” ideológiájának népszerűsítésével próbálta feloldani.

A politikai ellenfelek üldözése 200px|bélyegkép|jobbra|Milan Šufflay Külön Államvédelmi Bíróság jött létre, amely gyors eljárásban ítélkezett a politikai ellenfelek felett. Az olyan illegális radikális csoportokat és szervezeteket, mint a horvát és macedón nacionalisták, az albán és montenegrói szeparatisták és a kommunisták (amelyek ellen már 1920-ban kiáltványt fogadtak el), különösen üldözték. Fokozódott a rendőrterror: verések, kínzások, gyilkosságok. Dr. Milan Šufflay horvát történészt a háza előtt, az utcán ölték meg Zágrábban, amely Albert Einstein és Heinrich Mann által aláírt nemzetközi petícióhoz vezetett.Realite sur l'attentat de Marseille contre le roi Alexandre Einstein accuses Yugoslavian rulers in savant's murder. The New York Times. 6 May 1931. Mirror. Einstein és Mann levelükben a jugoszláv királyt kifejezetten felelősnek tartották ezekért a körülményekért. Mirror. (A politikai terror különféle módszerei azonban már megalakulása óta jellemzőek voltak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságra.)

1929 és 1932 között a Jugoszláv Kommunista Párt (KPJ) és a Jugoszláv Ifjúkommunisták Szövetsége (SKOJ) körülbelül 400 tagját ölték meg. A nagy veszteségekhez hozzájárult a KPJ vezetésének fegyveres lázadás előkészítésére vonatkozó utasítása, amelyet a Komintern hatodik kongresszusa a kapitalizmus közeledő általános válságának értékelése alapján indított el. Az usztasák 1932-es felkelési kísérlete (velebiti felkelés) szintén irreális volt, azonban erős hatást ért el. (Később, a Független Horvát Állam megalakulása után Ante Pavelić első jogi aktusa a legfelsőbb bíróságokat létrehozó nép- és államvédelmi jogszabály megalkotása volt. Amikor 1945-ben a kommunisták hatalomra kerültek, ők is ugyanígy próbálkoztak. ) 180px|bélyegkép|balra|Vladko Maček Vladimir Mačeket 1929. december 22-én tartóztatták le.Ivo Perić, Vladko Maček: politički portret, Golden marketing-Tehnička knjiga, Zagreb, 2003., , str. 145.-146. Letartóztatása után 1930. január 4-ről 5-re virradó éjszaka a többi vádlotttársával együtt a belgrádi Államvédelmi Bíróság elé került.Ivo Perić, Vladko Maček: politički portret, Golden marketing-Tehnička knjiga, Zagreb, 2003., , str. 146. A belgrádi Államvédelmi Bíróságon 1930. június 14-én lezajlott (6 hétig tartó) tárgyalás után a bíróság 14 főt 6 hónaptól 15 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt, kilencüket pedig, köztük Mačeket is felmentette, és kiengedték őket a börtönből.Ivo Perić, Vladko Maček: politički portret, Golden marketing-Tehnička knjiga, Zagreb, 2003., , str. 149. A Horvát Parasztpárt (HSS) alelnökét, Josip Predavecet a Seljačka zadružna bank összeomlása miatt tartóztatták le, és 2,5 év börtönre ítélték. Maček Emlékirataiban azt állítja, hogy a bank összeomlását valójában a rezsim okozta, amely a Jugoszláv Nemzeti Bankon keresztül irányította a bankrendszert. Később, 1933 júliusában Predavecet Dugo Selóban a háza előtt ölték meg.

Svetozar Pribićevićet, a szerb papokat tömörítő Független Demokrata Párt elnökét, amely a HSS-szel állt koalícióban, először a Kopaonik lábánál fekvő Brus faluban tartóztatták le és internálták, majd amikor megbetegedett, Belgrádba szállították, ahol 1931 júliusáig elszigetelve maradt a nyilvánosságtól, amikor kiengedték, és külföldre távozhatott.Hrvoje Matković, Povijest Hrvatske seljačke stranke, Naklada P.I.P. Pavičić, Zagreb, 1999., , str. 289.Hrvoje Matković, Povijest Hrvatske seljačke stranke, Naklada P.I.P. Pavičić, Zagreb, 1999., , lábjegyzet 310., str. 289. Az emigrációban Prágában és Párizsban élt, majd Prágában halt meg 1936-ban. A HSS vezetői Juraj Krnjević és August Košutić, valamint a radikális nacionalisták, köztük Ante Pavelić (a horvát blokk képviselője a nemzetgyűlésben), Gustav Perčec, Branimir Jelić és mások emigrációba kerültek.

A legtöbb ellenzéki szerb politikus aktív ellenállás nélkül fogadta el a diktatúra bevezetését. Dragoljub Jovanovićot, a Gazdaszövetség balszárnyának vezetőjét, aki 1932-ben brosúrát adott ki „Mibe kerül nekünk egy veszekedés a horvátokkal?” címmel, egy év börtönre ítélték.

Az „integrált Jugoszlávia” ideológiája Kihirdették az integrált Jugoszlávia ideológiáját. Az ország nevét 1929. október 3-án Jugoszláv Királyságra változtatták. Az ország közigazgatásilag kilenc bánságra oszlott, amelyek határai nem követték a történelmi határokat, és kifejezett célja a történelmi közigazgatási egységek felosztása volt. Tilos volt minden nemzeti jelkép (zászló, címer, himnusz stb.) és minden „törzsi” (nemzeti) szervezet munkája. (Gyűlöletkeltő hangneme miatt a jugoszláv nacionalista szervezetet, az Orjunát is betiltották, de ideológiáját és módszereit átvették.) Csak a rezsim formálisan jugoszláv szervezetei működtek. A jugoszlávizmus előmozdítására új egyesületek jöttek létre: Jugoslavenska akcija, Soko Kraljevine Jugoslavije, stb., és ösztönözték a meglévők munkáját is: Narodna obrana, Udruženje četnika za slobodu i čast Otadžbine, stb. A rezsim ideológusai Cavour elvét követték: „Mi teremtettük Jugoszláviát, teremtsünk jugoszlávokat!”.

A diktatúrát támogató erők 200px|bélyegkép|balra|I. Sándor jugoszláv király A diktatúra bevezetésekor a király támaszkodott a katonai parancsnokokra és a csendőrségre (amely a hadsereg része volt), az engedelmes államigazgatásra, az udvarhoz kötődő szerb politikusok egy csoportjára, valamint a nagytőke képviselőire, akik érdekeltek voltak a „béke és rend" fenntartására az országban. Szlovéniában támogatást kapott a szlovén liberálisoktól, valamint Anton Korošectől, a Szlovén Néppárt (SLS) elnökétől is, aki be is lépett Petar Živković tábornok kormányába. Később azonban (1933-ban) Korošecet és egy csoport SLS-vezetőt internáltak Hvarra.

Petar Živković tábornok kormányában öt horvát is helyet kapott, a nagytőke képviselői, a HSS politikai ellenfelei, akik közül hárman kulcsfontosságú gazdasági portfólióval rendelkeznek: Slavko Švrljuga, a zágrábi tőzsde elnöke és a Horvát Gyáriparosok Szövetségének alelnöke pénzügyminiszter lett; Želimir Mažuranić, a nagyvállalatok jogi képviselője, kereskedelmi és ipari miniszter; Oto Frangeš pedig, aki az első világháború előtti boszniai kormány tagja volt, a mezőgazdasági miniszter lett.

A király azon országok támogatására is számíthatott, különösen Franciaországra és Csehszlovákiára, amelyek jelentős tőkét fektettek be a királyságba. Franciaország is érdekelt volt a királyság stabilitásában a Mussolini vezette Itáliával való konfliktusban (ezért is nyújtott segítséget az usztasáknak). Idővel azonban a demokratikus országokban megjelent a jugoszláv diktatúra határozott elítélése, így Franciaország és Csehszlovákia 1931-ben nyomást gyakorolt a királyra, hogy hajtson végre korlátozott reformokat.

A király azon alsóbb rétegek támogatására is számíthatott, akik elégedetlenek voltak a politikusok hiábavaló civódásával. A Živković-kormány nyilatkozata azt ígérte, hogy a rezsim törődik az emberek gazdasági és társadalmi problémáinak felszámolásával. A korábbi „eredménytelen pártoskodással” szemben propagálták a „nemzeti erők és szellemi energiák koncentrálását” a gazdaságban, az oktatásban és a politikában.

Az oktrojált alkotmány és az ellenállás erősödése 1931-ben a király feladta nyílt személyi diktatúráját, de valójában semmi sem változott. Elfogadták az oktrojált alkotmányt, és hivatalos parlamenti választásokat tartottak, amelyeken csak egy párt indulhatott, a rezsim Jugoszláv Radikális Unió (JRZ) nevű pártja.

A diktatúra igen szűk társadalmi és politikai bázissal rendelkezett, és gazdaságilag sikertelen volt. Ugyanabban az évben, amikor a diktatúrát bevezették, nagy gazdasági válság tört ki a világban, amely Jugoszláviát is érintette. A diktatúra gazdaságilag csak a nagytőkések, különösen a pénzügyi oligarchia számára volt előnyös. A „törzsi” különbségek lerombolásának ideológiája minden nemzetben ellenkező hatást váltott ki. Sokan, akik kezdetben támogatták, visszavonultak, és akik passzívvá váltak, vagy aktív ellenállásba kezdtek.

1932. november elején a paraszt-demokrata koalíció közzétette az ún. zágrábi pontokat, Ante Trumbić és Mile Budak aláírásával. Az állásfoglalás miatt Mačeket 3 év börtönbüntetésre ítélték.

A szerb ellenzék (Demokrata Párt, Gazdaszövetség) megváltoztatta politikai hovatartozását, és elfogadta a paraszt-demokrata koalícióval való együttműködést és a föderalizmust, mint a jugoszláviai nemzeti kérdés megoldását.

A diktatúra vége 1934-ben Sándor királyt megölték a marseille-i merényletben. Pál régensherceg alatt a rendszer meglazult, és 1935-ben választásokat írtak ki, amelyeken az egyesült ellenzék is részt vett. Bár a parlamentarizmus újjáalakult, és a Horvát Banovina 1939-es megalakulásával a centralizmus és az integrált Jugoszlávia ideológiája feladódott, az oktrojált alkotmány a Jugoszláv Királyság 1941 áprilisi háborús összeomlásáig érvényben maradt.

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:Horvátország történelme Kategória:Szerbia történelme